Something old, something new...
Első komolyabb utunk mégsem saját szervezésű volt, hanem a munkáltatóink vittek el a Dorney park nevű élményparkba. Ezt minden évben megszervezték, a jelentkezés módja nagyon egyszerű volt: ha aznap pont day-off-od volt, akkor mehettél, ha nem akkor így jártál… Annak ellenére, hogy már harmadszor voltam kint, ez volt az első alkalom, hogy el is tudtam menni. Aznap még egy lánynak volt szabadnapja rajtunk kívül, viszont ő már tavaly is eljutott ide, és hát elég galád módon felültetett minket a kezdésnek,- ráadásul a legelső sorba,- a legdurvább hullámvasútra (Talon) ami a parkban volt.
Hát, nem lehet leírni azt a lábremegést, ami elfogott minket, miután leszálltunk róla. Egyébként nem egy helyre kamerákat szereltek fel és a menet végén pedig visszanézheted,- ha gondolod meg is vásárolhatod,- a rólad készült képeket. A nap folyamán aztán kipróbáltunk még számos más dolgot is, délutánra már pedig annyira belejöttünk a hullámvasutazásba, hogy még egyszer felültünk mindenre.
Egyetlen egy olyan program volt, ami spontán jött, az egyik amerikai srác elvitt minket a körülbelül fél órára lévő Wallenpaupack tóhoz tűzijátékot nézni július 4.-én. Picit késve érkeztünk, de szerencsére a lényegről nem maradtunk le, ellenben vicces volt látni, hogy a kedvezőbb kilátás érdekében, a többség felrakta a kempingszékét a kocsi,- lakókocsi,- garázs vagy a ház tetejére, vagy bárhová, ami magasabban volt mint az utcaszint, és onnan nézte végig műsort. Bár akiknek meg igazán jól ment, azok a tavon ringatózó hajójukon töltötték az estét.
A következő túránk,- ami egyben az első saját szervezésű utunk is volt,- Philadelphiába vezetett, de ez a nap végül picit kaotikusabb lett, mint ahogy szerettük volna, mivel közel másfél órás késéssel tudtunk csak elindulni, majd többször is dugóba keveredtünk a majd 4 órás út során. Ottlétünk ideje alatt legalább megúsztunk egy felhőszakadást, hazafelé pedig,- nem sokkal a tervezett outlet centeres kitérő után,- lemerült a navigációnak használt tablet. Ameddig tudtuk telefonokat használtunk, de az enyém elég hamar megadta magát, a másikon meg nemes egyszerűséggel megkattant az OVI maps.
A tanulságot levontuk, a következő útra már megérkezett a szivargyújtóba dugható töltő. Navigáció hiányában az út utolsó szakaszában már csak táblák alapján tájékozódtunk, de végül is sikerült éjfél előtt visszaérni a kölcsönzőhöz. És itt megemlítenék még egy dolgot, ami nagyon tetszett kint. Mikor felvettük a kocsit, mondták, hogy ők csak hatig lesznek nyitva, de mivel mi éjfélig béreltük, ha visszaérkeztünk, csak parkoljunk le, zárjuk be a kocsit, és kulcsot dobjuk be a megfelelő helyre. That’s it, that’s all.
A további szabadnapos kirándulásaink során bejártuk az állam keleti részét, egyszer átugrottunk egy kicsit New Jersey-be is, de itt most csak két helyet említenék meg. Az első a kedvenc outlet centerünk New York államban, a másikat pedig úgy hirdetik, mint Pennsylvania Niagara-ját. Természetesen ez egyáltalán nem olyan nagy, mint az „eredeti”, de ez is,- és a körülötte lévő park is nagyon szép, ahol kellemesen el lehet tölteni akár az egész napot is.
Persze mi nem a legrövidebb útvonalon érkeztünk oda, de ennek is meg volt az előnye, mivel a Delaware folyó partján autóztunk. Az út e szakasza olyan volt, mintha valami reklámfilmben lettünk volna: kellemes meleg volt, a bérelt Chevrolet hangtalanul falta a mérföldeket, a folyó nyugodtan hömpölygött, a napfény pedig pajkosan játszott a fák levelein…
Számunkra egy ilyen út is elég volt, hogy feltöltsön energiával egy hétre…
Végül aztán csak egy célállomás maradt ki, a Nagy-tavak negyedik tavához, az Erie-tóhoz nem sikerült eljutnunk, de a sors úgy hozta, hogy végül csak eljutottam a Nagy-tavakhoz, igaz egy másik tóhoz.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
