Tegnapi napra, az edzőmmel megbeszéltük, hogy kimegyünk terepre lovagolni.
Elég zakkant volt aznap Sovi (akin én ültem), de nem baj, nagy újdonság nem ért ezzel...
Terepen már elég zűrös volt egyszer-kétszer, mert hiába próbáltam visszafogni, veszettül ellenkezett és rohant.... Ez már csak azért is veszélyes, mert az erdőben voltak olyan szakaszok ahol egy ló is alig fér el vagy mert olyan a talaj, hogy könnyen megsérülhetnek....
Sietős volt a terep, mert edzőmnek vissza kellett érnie. A hazafele szakaszon, mondta hogy most vágtázni fogunk dombon lefele és itt maradjak mögötte, így vissza tudom majd fogni a lovat.
Az ő lova se volt aznap éppen százas, és miután beugrottunk vágtába, Chanel megijedt, és kiugrott oldalra.
Sovika egyből fellendülve ezen, egyszer csak kitört alattam és elindult, dombon lefelé full vágtában.
Hiába rángattam és téptem a száját, hát mit ne mondjak, semmit se törődött velem, csak rohant. Azt még hallottam, hogy az edzőm annyit mond: vigyázz!
Sajnos, kezdek rájönni végleg, hogy talán ideje lenne lenyomnom a sarkam lovaglásnál (szét is vertem a bokám), ugyanis miután elvesztettem az egyensúlyom dombon lefelé, megcsúszott a bal lábam egyenesen bele a kengyelbe.
beszorult..
Azon nyomban felhagytam minden visszafogási kísérlettel, kikönnyítettem, és hagytam hadd menjen, egyedül majd csak megáll valahol, de rendesen elfogott a félelem.
Tudtam ha bármi oknál fogva leesek, nekem annyi, ugyanis nem tudok szabadulni. Ha leesek, húzni fog maga után és agyontapos... Rendesen féltem....
Kiabáltam a lóval hogy álljon meg....
Körülbelül egy 20 másodpercnyi rohanás után sík talajra értünk, volt annyi erőm hogy fel tudjam venni lépésre (karom azóta is be van durranva úgy húztam).
Én még sosem féltem ennyire lovon hogy őszinte legyek.
Szerencsés vagyok hogy hál'istennek biztos ülésem van a nyeregben de ideje lenne lenyomnom a sarkam...
Mindenesetre, alig várom már hogy újra lóra ülhessek. 
Hogy néz az ki, hogy lómániás vagyok, közben meg életemben csupán egyszer, valami 12 éves koromban ültem lovon...
