Nem tudom ezt most feldolgozni. Talán kell hozzá egy kis idő. Meghalt. Meghalt, aki rokonaim közül talán a legközelebb állt hozzám a bővebb rokonságból. Teljesen megdöbbentem. Reggel óta tudom a hírt, de hogy egy órája beszéltem kedvesemmel és neki elmondtam, most omlottam össze. Eddig gyetlen embert sirattam meg. Mától van mégegy. És nem értem. Miért ő, miért most. Ahhoz képest, hogy nem tűnt veszélesnek amikor bement a kórházba. Két hete beszéltem vele telefonon, akkor még viccelődtünk, jókedvű volt. Aztán hallottam tüdőátültetésre előjegyezték. De egyébként rendben van midnen vele. Aztán a hét elején, hogy mesterségesen altatják. Ma reggel meg anyám mondta, hogy meghalt. Egy még éppen iskolás fiút, élete párját, s szerető rokonokat hagyva itt. Még tettrekénszen, tele élniakarással.

Pénteken délután iwien kaptam egy üzenetet volt osztálytársamtól.: aznap volt a temetése volt osztályfőnökünknek. A nagyobbik lánya még nincs 14 éves. a kisebbik nem tudom mennyi. Alig három hónapja voltam a suliban, ott mondta egy másik tanár, hogy idén nem tanított. Gondoltam felhívom, de elmaradt. Már soha nem lesz rá lehetőségem.

Most gereblyézem össze magam, ha tudom. Nem remélem, hogy gyorsan fog menni. Legszívesebben irgalmatlanul berúgnék. De tudom az sem egítene semmit.De mi?

S miért visel meg ennyire mikor midnig is azt vallottam róla: ilyenkor nem szabad szomorúnak lenni, inkább örülni kell, hogy szerettünk teljes életet élt, és halálával tényleg teljessé lett. A kör kiegészült, egésszé.

Miért??

És egy kisé másik irányba vezető kérdés: ezt az érsét megfizetik az embernek, amikor külföldön dolgozik?