Tegnap napra pontosan 10 éve vettem meg ŐT. Igen, csupa nagy betűvel.
Az első saját magam által vásárolt és összerakott konfigot. Emlékszem a helyre , a napra és szinte minden percére.

Egy APAS-966 C via-s alaplap (PC Partner ,Megacolor), egy 633 Coppermine-os Cerka, 256 MB SD, egy 15 GB Maxtor, cd író, és nem utolsó sorban egy Megacolor TNT 2 32 Mb. Persze tudom ez akkor sem volt már a csúcs, de nekem igen.

Az összerakás gyönyöre, az első indítás sikere, az első kislemezes formázás,az első Win 98 csodája (még nem SE).

Aztán az este. A Project IGI gyönyörű világa 800x600-ban (előtte egy használt P1-em volt, nem is tudtam, hogy létezik világ a 640x480-on túl is, és micsoda világ !!!) A NFS 5 csodálatos tájai és Porschéi. És a SoF meg NOLF, melyekre addig csak áhítoztam mind az enyém lett. Egész éjszaka ott ültem előtte és nem bírtam betelni a látvánnyal, az élménnyel. Azt hiszem akkor váltam igazán a rabjává.

Nemcsak egy eszköz volt, hanem egy társ, aki segített felfedezni ezt a világot, aki csak arra várt, hogy valaki használja, Ő aki soha nem kért, csak adott, aki többször okozott örömet és kellemes órákat, mint amennyi bosszúságot.

Persze a vinyó már az enyészeté, a VGA már csak színeltolódásokkal teszi a dolgát, a proci PH! Apró martaléka lett, de a lap (az a csillogó barna csoda, kihívó fehér proci foglalatával, a filligrán barna AGP 2x slotjával...AHHHH!), még mindig az enyém.

Tegnap nosztalgiából beüzemeltem ...a PIII 800 pentium (ez a a max amit elbír ) hűtője felsivított, TNT 2 ontotta hőt és a pixeleket, a 256 Mb RAM (a lapon 3 slot van, de bármilyen 128 Mb-nál nagyobb ramot teszel bele, ő mindig csak 128-at lát slotonként, mint egy öntörvényű, akaratos gyerek) pedig próbálta kiszolgálni a gép csodát. És még mindig...Nem kérdezte, hogy ilyen hálátlanul évekig mért egy dobozban pihent, nem haragudott, nem volt rakoncátlan, nem volt szomorú, csak még egyszer utoljára elszabadította az erejét és tette a dolgát ahogy annyi éven át. Még egyszer utoljára felidézte az emlékeket.

Utoljára...

Hamarosan bekeretezem az alaplapot és keresek neki egy méltó helyet valahol, hogy mindig emlékeztessen arra az útra, melyet együtt kezdtünk el járni.

Pont 10 éve és egy napja.

Ez az írás az ő emléke. Másnak semmi, nekem az elmúlt évek mementója és a jövő hírnöke.