Végre le lett cserélve sim kártyám micro simre így már semmi nem állíthatott, meg abban hogy teljesjogúan beleköltözzek a telefonba. Ami kicsit gáz is legalábbis még nem, most hanem ez abban a pillanatban amint vissza kell adnom majd a telefont augusztus elején akkor lesz gáz, mert iszonyatosan jól érzem magam vele.
Jó kézbe venni a unibody polikarbonát házzal ellátott telefont.A kijelző egy TFT panel után maga a megváltás hiába Pentile mátrixos Amoledről beszélünk. A WP7 pedig egy olyan oprendszer ami nagyon alul van értékelve a piac által. Gyors, kíváló egységes a dizájn az egész telefonban meg az appokban is.
Még ebben nem teljesen találtam meg mindazt, amit androidon de már lent van egy facebook kliens és egy accuweather meg két játék.
És a játékoknál néztem nagyot, ugyanis gyerekkorom egyik kedvenc játéka a Jazz Jackrabit elérhető a Marketplace-ről ingyenesen és nagyon jó hangulatban lehet rajta egy unalmas buszocskázást végigjátszani.
Amit, a legtöbbet használtam eddig az a multimédiafogyasztás volt azon belül is a zenehallgatás. Fura volt először a lejátszó ugyanis a tekerésnél a lenti sávban próbáltam szöszmötölni valamit ahol jelzi hol tart éppen a zeneszám. Csak hát itt nem teker de a továbbléptetés hosszas lenyomva tartásával máris abszolválhatjuk ezt az alapfunkciót.
És ha már alapfunkciót említettem, akkor kedves Microsoft nem kellett volna ebbe a lejátszóba equalizer? Legalább alapból definiált sémák lehetnének pl. pop,rock satöbbi. A zenelejátszó feloldóképernyőről való vezérlése okos ötlet.
Na de nem írok le most mindent csak ezek, kívánkoztak ki belőlem de, jön még post a telefonról, mert van miről írni .
Gyorskeresés
Beköltöztem a Lumiába
[ ÚJ BEJEGYZÉS ]
Qukac top 5 címlapos írása
Qukac top 10 blogbejegyzése
Percről percre
-
Ultrakompakt hordozható SSD
A cég terméke ránézésre egy apró pendrive-nak tűnik, de valójában nem az.
-
Szimpatikusnak tűnik a T Phone új generációja
A Telekom saját márkás modelljeinek új generációja jelentős előrelépés az első T Phone-okhoz képest.
-
A kard és az űr az új Arc meghajtó két fő motívuma
A 31.0.101.5518-as csomag három hibával is leszámolt.
-
Két fontosabb újítással megjelent az iOS 17.5
Az EU-ban webről is telepíthetők ezzel appok, illetve bővül a nyomkövetőkre való figyelmeztető rendszer.
-
Xbox Game Pass [2024] - Az extra májusi lista
Az elkövetkező időszakban többek között a Senua’s Saga: Hellblade II-t kapják meg az előfizetők.
-
Dübörgő Intel chipek
Igazi veteránnak számít a chipgyártó üzletágban Kevin O'Buckley, aki innentől kezdve az Intel Foundry Services részlegét vezeti.
-
TopSpin 2K25 teszt
Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
-
Európában a ChatGPT-rivális
A Google-hátszelű Anthropic Európában is kiadja a Claude AI-chatbotot.
-
Ide az Apple headsetet
A Bloomberg szerint az Apple arra készül, hogy az USA-n kívül is piacra dobja a drága Vision Pro headsetet.
-
AI-képes, kamerás Meta cucc
A jelentések szerint újra viselhető eszközzel próbálkozna a Meta, ezúttal AI-alapon.
-
Választás, USA, kriptopérdek
Egy nonprofit kriptoszervezet új politikai akcióbizottság keretében gyűjt jelentős pénzösszegeket a tagjaitól azért, hogy kriptobarát politikusok kerüljenek fontos pozíciókba az USA-ban. Nem egyedüliként.
-
Apple: katasztrófát okoz?
AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.