2024. június 23., vasárnap

Gyorskeresés

Első tetoválásom kálváriája

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Már gimnazista koromban is terveztem, hogy valamit csak varratni kéne magamra. Az milyen menő. Valami nonfiguratív a nyakamra, vagy a vállamra. Eltelt azóta lassan 10 éve de csak nem jött össze, hogy tű érje a bőrömet. Még orvosnál sem nagyon ami azt illeti.
Idő közben beleszerettem a Two Steps From Hell zenéjébe. Aki nem ismerné őket sürgősen pótolja. Többnyire Orchestra zenéket tolnak, vokalisták bevonásával, néha a nélkül. Jellemzően trailerekben lehet őket hallani.
Lényeg a lényeg, hogy imádom őket, és amit csinálnak. (2 srác tolja a muzsikát)
'12 november/december magasságában úgy döntöttem végre megcsinálom.
A mintát magamnak kezdtem el összehozni. Tudtam, hogy a nevük és a logójuk kelleni fog.

És akkor jött az agyalás, hogy mégis milyen formában. Amellett döntöttem, hogy körvonalban lesz a nevük, és a közepén a logó. De az meg ugye snassz. Szóval valamivel fel kell dobni a történetet. A hell (pokol) jelentésével némiképp ellentétbe szerettem volna állítani a mennyet, az angyalokat...angyal szárnyak.
Első nekifutásra ezt a tervet dobtam össze:

El is mentem ezzel egy szalonba, kértem ajánlatot ésatöbbi. Ott viszont ajánlották, hogy mi lenne, ha igazi szárnyak lennének. Ezután ismét nekiestem és elkezdtem szépíteni. Ha már van szárny, akkor hogy rakjam rá a szöveget és a logót? Hogy emeljem ki, különítsem el?
Egy "pajzs" szerű megoldást választottam. Ami elhatárolja majd a szárnyakat. Ez lett a végére:

Ezzel mentem vissza múlt héten a szalonba és kértem időpontot. Hirtelen nem is tudtam mit mondjak, mikor közölte, hogy "Jövő hét kedd megfelel?" Ő, mondom persze, de a főnökkel egyeztetek, hogy hamarabb eljövök.

Így is történt, a mai napon visszamentem. 3 órás munka gyümölcse pedig ez lett. Jobb alkar.

Első tetoválásnak lehet, hogy túllőttem a célon és nagyot választottam. Néha meglehetősen torzult a fejem a nagyobb satírozásoknál. De szép lett, és nem bánom.

A folyamatról pár kép:



Hozzászólások

(#1) EczkE


EczkE
addikt

Adja! :D

Asszem mindenféleképpen!

(#2) albert8


albert8
addikt

Nem rossz bizony. :D

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#3) bubi92


bubi92
őstag

[link]

üdv.:
EczkE

;]

[ Szerkesztve ]

(#4) EczkE válasza bubi92 (#3) üzenetére


EczkE
addikt

Mijezabagoly? :D

:R

Asszem mindenféleképpen!

(#5) bubi92 válasza EczkE (#4) üzenetére


bubi92
őstag

nekem is tetoválásból jött :U

(#6) EczkE válasza bubi92 (#5) üzenetére


EczkE
addikt

Mutasd. :D :))

Asszem mindenféleképpen!

(#7) bubi92 válasza EczkE (#6) üzenetére


bubi92
őstag

(#8) EczkE válasza bubi92 (#7) üzenetére


EczkE
addikt

Ó hogy ez rajtad van. :D Király. :D És neked honnan jött a bagoly? :D

Asszem mindenféleképpen!

(#9) bubi92 válasza EczkE (#8) üzenetére


bubi92
őstag

hát ez longlong story:D van több jelentése is. illetve, hogy éjszakai bagoly vagyok:D:D

(#10) Thome válasza EczkE (#8) üzenetére


Thome
addikt

Nem tudtad hogy manapság divat a bagoly? ;]

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.