2024. május 7., kedd

Gyorskeresés

Cooler Master Silencio 352 Beköltözés & Hyper T4 vs Seidon 120 mini összehasonlítás

Írta: | Kulcsszavak: Cooler master . Silencio 352 . Hyper T4 . Seidon 120v

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Megpróbálom röviden összefoglalni, hogyan sikerült egy CM Silencio 352 kuckóba beköltöztetni a gazdaságos rendszeremet.
Az egész onnan indult, hogy kisebb, gyengébb összeállításra váltottam az előző rendszeremről aminek a teljesítménye túl nagy volt az igényeimhez képest. Ezért némi információ gyűjtés után döntöttem az FM2-es összeállítás mellet. Végül pedig a perifériák ezek lettek. Processzor AMD A10 6800K, alaplap ASUS F2A85-M LE, memória 2x4Gb. G.Skill RipjawsX (ezek az előző konfig hagyatékai) a processzor hűtéséről pedig egy CM Hyper T4 gondoskodik.

Mivel mATX rendszer mellet döntöttem a házat is ezen kategóriában keresgéltem. Amit pedig erre a célra szántam pénzösszeg az 18E. forintban maximalizáltam magamnak. Végül két esélyes maradt. Az egyik a Silencio 352 a másik ugyan csak Cooler Master termék az N200 személyében. Majd megszületett a döntés Silencio 352. A boltban 16.400.- forintot kellett ott hagynom érte.

A ház a szokásos papírdoboz,fólia,hungarocell megoldásban van elrejtve. A tartozék csavarok, egyebek a ház belsejében zacsikba csomagolva találhatóak.Itt már kicsomagolás után ömlesztett állapotban. Kábelkötegelőkre később nagy szükség lesz.

Mikor elkezdtem kipakolni, a beépítésre váró eszközöket, kezdett tudatosulni, hogy nem lesz egyszerű dolgom. A fent említetteken kívül 1db. SSD, 1db. 3,5"-es merevlemez és egy dvd író kap helyet a ház belsejében. Természetesen a tápegységről sem feledkeztem meg.

Itt már tudtam,hogy problémáim lesznek a tápból kijövő kábelrengeteggel. De erről később. A ház tetejébe szerelhetünk ventilátort, sőt 140x140mm-es furatok is ki vannak alakítva, de sajnos oda esélytelen ebből normál vastagságút beépíteni. Viszont 120x120mm-es elégé könnyedén bement, amit a ház hátuljából szereltem át. Még a 4pin ATX csatlakozó is könnyedén csatlakoztatható maradt. Hozzáteszem a gyári leírás szerint csak 15mm vastag szerelhető oda. Nyilván ez függ az alaplap kialakításától is.

Az alkatrészek beszerelése nem okoz gondot. Egy-két apróságot emelnék ki. Az SSD beszerelése egyszerű. Gumibakokat csavarozunk fel, majd behelyezzük a helyére és rögzítjük a csavarokat. A 3,5"-es merevlemez már más tészta. Itt ki kell szerelni az alul lévő keretet, mert csak az egyik oldalon férünk hozzá a rögzítéshez ami sima, kézzel is meghúzható csavarokkal történik. Meglepő, de ide nincs gumibak a rezgés csillapításhoz, pedig ide kellene egy hangszigetelt házban.
Elvileg szerelhetünk az 5,25" tartó alá is egy 3,5"-es eszközt, de én azt kiszereltem,hogy ne legyen útban. Továbbá az alsó ventilátor elé szerettem volna helyezni, hogy némi hűtése is legyen.

Beszerelés után a kábelezés, illetve ezek eltüntetése okozott némi fejtörést. A kábelmenedzsment közelít a nullához ebben a házban. Az alaplaptálca pereme és az oldallap között nagyon kicsi helyünk marad.

Ezen némileg segít a ház oldallapján lévő domborodás, bár ez is elég kis méretű.
Viszont ha ilyen kevés itt a hely akkor hova fogom tenni a rengeteg felesleges kábelt? Erre is találtam megoldást. A táp háta mögött kialakított ficakba hajtogattam össze őket és kötegelővel rögzítettem.
Lehet, hogy eredetileg is ez volt a célja a gyártónak ezzel, bár a leírás nem utal rá.

A szűkös menedzsment ellenére megpróbáltam minden kábelt itt fel vinni és sikerült is. Nyilván a hátlap felhelyezése járt némi küzdelemmel, mert én ugye lefelé tuszkoltam de a kábelek megpróbáltak ellenállni. Végül győztem.
Itt emelném ki, hogy a 4-8pines tápcsatit is képtelenség a számára kialakított helyen áttuszkolni.
A ventilátor csatlakozója is éppen átfér rajta.

Tehát jöjjön a végeredmény. Megpróbáltam mindent a lehető legjobban elrendezni, remélem sikerült is.

Itt-ott biztos lehetne még javítani az elrendezésen, de azt hiszem egyenlőre marad így.

Még egy kép a ház elejéről. Nekem bejön ez az egyszerű letisztult forma. Külön örülök, hogy 2db. USB 3.0 port jár a házhoz és a power,HDD led is igen szolid kellemes kék fényű ami sötétben sem zavaró.
Becsukott állapotban egy mágnes tartja helyén az ajtót és gondoskodik róla, hogy megbillentve sem nyíljon ki. Az elülső porszűrő is nyitott ajtónál takarítható.

Összességében elégedett vagyok a házzal. Szép elegáns forma és igényes kialakítás jellemzi.
Elvileg hangszigetelt házról van szó bár a gyári ház ventik 1200 körüli fordulaton már halhatóak, generálnak némi szélzajt. Most 600 fordulton járnak, így semmi hangjuk nincs. A merevlemez esetleges rezgései sem jönnek át. Ezen kívül van néhány apró pozitívum amit eddig nem említettem. PCI-E takarók vissza szerelhetőek, táp kapott gumi talpakat és a házon is gumi talpak vannak. Ventilátorokhoz pedig kapunk molex átalakítót is. Továbbá az alaplap rögzítésére szolgáló hatszögletű réz csavarokhoz is kapunk egy
kis fejet amivel csavarhúzóval szerelhetjük.

Egy egyszerűbb rendszernek mindenképpen jó választás lehet ez a ház. Bátran merem ajánlani mindenkinek. Remélhetőleg később az ára kicsit lejjebb megy mert a 16.400.-Ft. talán sok érte.
Legjelentősebb negatívumként a kábelmenedzsment gyengeségét emelném ki, mert közel van a használhatatlanhoz.

Kiegészítés (2013,11,10)

Mivel úgy ítéltem meg, hogy a gyári ventilátorok teljesítménye kevésnek érződik, ezért beruháztam 2db. Coolink SWiF2-1201 ventilátorra. Közel 5000.-Ft. hagyta el a zsebem a kasszánál. De mielőtt kicseréltem volna a ventiket azért kíváncsiságból
Aidával megfigyeltem terheletlen és terhelt hőfokokat. Az alaplap, merevlemez, processzor hőmérsékleteket jegyeztem fel. Terhelve a processzor lett.
Hangsúlyozom cserélve lettek a gyári ventik, nem pedig plusz légkavaró került beépítésre.

Tehát gyári ventikkel ezeket az értékeket kaptam:
alap, terhelt
Merevlemez 29, 29
Alaplpa 32, 35
Processzor 34, 46

SWiF2-1201 ventikkel pedig ezeket:
alap, terhelt
Merevlemez 28, 28
Alaplpa 31, 34
Processzor 32, 45

Mind két esetben a ventik fordulata 600-650 között alakult. A SWIF2 ventiket is kipróbáltam maximális (1200) fordulaton, de sajnos ezek is elég sok szélzajt tudtak generálni, sőt még egy kis rezgés is társult hozzá. Nyilván nagy fordulaton hatékonyabbak lennének, de engem az már zavar. Hangszigetelt házban legyen csend. Következtetésem tehát, hogy teljesen felesleges volt a 2 új ventire kiadnom a pénzt. Az én esetemben a nagyobb légszállítás nem hozott szinte semmi javulást. Ebben gondolom az az alacsony fordulat is közre játszik.

Kiegészítés (2014,02,15)

Idő közben egy alaplap cserén is túl vagyunk. Az új szerzemény egy Asrock FM2A88M Extreme4+ személyében.

Mivel egy ideje szerettem volna kipróbálni egy kompakt vizet,hát beszereztem egy Cooler Master Seidon 120V nevű kis ketyerét. Meg mondom őszintén nem vártam tőle sokat, mert lássuk be ezek a kis cuccok nem számítanak komoly berendezésnek. A nagy "vizesek" pedig jókat nevetnek rajtuk. Érthető módon.

Egész pontosan 14.040.-Ft.-ba került nekem pikk-pakk pontos átvétellel. A doboz tartalmaz mindent amire a felszereléshez szükségünk lehet és a hivatalos oldalon is feltüntetik ezen elemeket.
Csere előtt beállítottam a procit (turbo mód kikapcs) 4,3Ghz-re és kíváncsiságból a Hyper T4-el végeztem egy terheléses tesztet. Majd következett a csere.
Természetesen semmin nem változtattam a gép belsejében csak a hűtő lett cserélve.
Az eredmények pedig ezek lettek: (balra a kis vizes, jobbra Hyper T4)

Eléggé meglepődtem a fenti eredményeken. (Mind két esetben 15 percig tartott a terhelés)
A hangjával is elégedett vagyok, illetve a csenddel ami a gép felől "hallható". Terhelés alatt kicsit volt csak csendesebb mint a T4, viszont idle semmi hangja nincs, még a pumpa sem hallható. Azt azért meg kell említeni,hogy a T4 is csendes volt terhelés alatt is.
A további esélyegyenlőség jegyében, még a tesztek előtt, az alaplaphoz kapott progival beállított értékek alapján ment a teszt.

Hogy meg éri e csere? Ki-ki döntse el maga. Az biztos, hogy egy közepes léghűtésnél hatékonyabb, viszont többe is kerül. Szerintem nagy előnye, hogy egy bitang hűtőborda eltűnik a gépből, ami jól jöhet a dVGA-val szerelt gépekben a jobb légáramlás miatt.

Ezek után végeztem egy kis rendrakást a gépben, mert alul a kanóchalmaz már zavarta a szemem.

Köszönöm,hogy elolvastad az írásom.

Hozzászólások

(#1) westcoastog


westcoastog
veterán

Én elfordítanám azt a procihűtőt, hogy hátrafelé fújjon.

(#2) patomi válasza westcoastog (#1) üzenetére


patomi
őstag

Nem lehet sajna, ezt FM2-re csak így lehet felszerelni.

Fékezz ballal és fasza gyerek vagy :)

(#3) westcoastog válasza patomi (#2) üzenetére


westcoastog
veterán

Nem tudom hogyan tudnak hűtőt ilyen módon kiadni..

(#4) Kalandor


Kalandor
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

A blogbejegyzés kiemelt lett.

(#5) nzozz válasza patomi (#2) üzenetére


nzozz
aktív tag

És nem tudod valahogy a felfogatót úgy elfordítani a hűtőn, hogy jól legyen? A felfogató pozíciója maradna, csak a hűtő fordulna.

(#6) patomi válasza Kalandor (#4) üzenetére


patomi
őstag

:R Köszönöm.

nzozz A hőcsövek miatt nem lehet elfordítani. A lefogató csak ebben az állásban megy át, plusz a közepén van egy tájolás ami nem engedné elforgatva felszerelni. (pl.: a TX3 felhelyezhető elforgatva is)

[ Szerkesztve ]

Fékezz ballal és fasza gyerek vagy :)

(#7) patomi válasza westcoastog (#3) üzenetére


patomi
őstag

Kicsit talán fura, hogy így álla hűtő. Viszont nem kerül dvga a gépbe ezért tulajdonképpen jobb is, ha felfelé fújja a levegőt. Meleg levegő arra szeretne menni, hát had menjen.

Fékezz ballal és fasza gyerek vagy :)

(#8) westcoastog válasza patomi (#7) üzenetére


westcoastog
veterán

Hát ha nem lesz dvga akkor így elnézhető. :))

(#9) nzozz válasza patomi (#6) üzenetére


nzozz
aktív tag

A TX3 -ról jutott eszembe nekem is. De végülis teljesen jó ez így is ebben a házban!

(#10) AxBattler


AxBattler
félisten

Jó ház, jó cikk! :K

Kíváncsi lennék, hogy a ventiszabályozást hogyan oldottad meg?
5V-ra raktad a két ventit?

"Csak egy dologtól félek. Ha meghalok, az asszony eladja a gépeimet annyiért, amennyit bevallottam neki." KERESEM: Lian Li PC-C50, Silverstone Milo ML03 ..............................................................................................

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.