2006-ban megcsináltatom T-mobile-os számom.
A hölgy megkérdezi, legyen-e titkosított a szám, mondom mi a frásznak, ki előtt akarnék én titkos lenni, bár a kérdés értelme nem teljesen jutott el agyamig, sajnos.
És lőn, érkeznek az ilyen olyan közvéleménykutatásos hívások, elképesztő mennyiségű sz*rt próbálnak eladni telefonon keresztül (a legdurvább a boxeralsó volt, ki a bánat venne alsógatyát telefonon keresztül, mindegy), nyaralás hirdetések, és a kedvenceim, az "egy kedves ismerőse ajánlotta be Önt", blabla, kérdezem: ki? De köti az ebet a karóhoz, egy kedves ismerős, ennyit tud mondani.
Beelegeltem, következő számla befizetésekor kérem a kedves kiszolgáló urat, lesz szíves titkosítani - talán már túl későn - a számom, mert herótom támadt a reklámoktól.
És lőn, másfél év csend.
Aztán Telekomos sms, gratulálunk, platinakártyás ügyfél lett, blabla, kedvezmény, miegymás, öröm, boldogság, mifene.
És kezdődik elölről. City Bankos eladók armadája próbál nekem visszautasíthatatlan hitelkártya lehetőséget biztosítani, elmagyarázva, hogy minimum kétezer év hátrányban él az, aki még nem ilymódon kezeli számlaügyeit, ecetera.
És én értem, hogy nekik az a munkájuk, hogy a lehetséges válaszok közül a NEM-ek számát a létező minimumra redukálják, háde f*szom, a nem, az nem. Nem azért, mert nem értem, hanem mert momentán teljesen elégedett vagyok bankolási módszeremmel, köszönöm. Tényleg. Bizisten,
