Sokaknál olvasom vagy fb-n, vagy valahol, hogy a sok, némileg elmarasztaló kritika ellenére mennyire jól sikerült a Han Solo eredetfilm.

Nézzétek, nálam nagyobb Han Solo “rajongó” - az ésszerűség keretei között - nem nagyon van, kölyökkorom óta sosem képregény - és/vagy rajzfilmhősökért, G.I.Joe-kért, vagy ilyesmikért rajongtam (talán Pókembert kivéve), amióta az eszemet tudom, nekem Han Solo volt az ikonikus hős és példakép, és természetesen mindenben Őt próbáltam utánozni.
Már kiskölökként is a combomra szíjazott műanyag pisztollyal rohangáltam a Balaton melletti nyaraló udvarán, állandóan Millenium Falcon műszerfalakat rajzoltam magamnak már oviban, amikről persze csak én tudtam, micsodák (sokat kérdezték szüleimtől, van-e fogalmuk arról, hogy mégis mik az ehhez hasonló alkotások), később pedig ahogy teltek az évek, összeszámolnom is nehéz, hány Falcon játékom, makettem, modellem és persze a legfontosabb: LEGO-m volt (... khm… van…).

Épp ezért, kicsit gyerekes dacból sosem fogom megbocsátani az új trilógiának, hogy elsőként Han-t írták ki a legendás űreposz újabb fejezetében (holott eleve kétségekkel telve álltam hozzá a filmhez, hogy az emlékeimben élő fiatal, szuperlaza és szupermenő, nőmágnes pilótazsenit akarom-e látni 70 évesen, erről írtam is annak idején), ennek ellenére bizakodással ültem be a Solo filmre is, minden, főként negatív hangvételű amerikai és magyar kritikát az elmém egyik hátsó szegletébe száműzve.

Basszus, pedig igazuk lett, de nem azért, mert a Solo egy rossz film lenne, sőt.
Elképesztő hangulatos, tombol a nosztalgiafaktor, a zene szuper, a látványvilág pedig önmagáért beszél, de a történet maga… nem is tudom, tényleg egy bevásárló lista, mégpedig vagy az eddig megjelent filmekben Han életéről elejtett összes megjgyezésről, vagy pedig valamilyen nosztalgiát ébreszteni hivatott ‘easter egg’ jelenettel, karakterrel, mondattal, gesztussal.
És ez egész egyszerűen kevés… gyáva, ötlettelen és kiszámítható.

A legszomorúbb az egészben, hogy Han életét többször is, több fejezetben elmesélték már - a Lucasarts által licenszelt - könyvsorozatokban.
Kezdve a 30+ (!) éve megjelent Brian Daley trilógiával (Han Solo Hadjárata, Bosszúja és Küldetése), amit Sci-fi rajongó Édesapám még első magyar kiadásban beszerzett megjelenéskor, majd pedig folytatva a hihetetlen bestsellerrel, a Daley-kalandokat csont nélkül magába olvasztó könyvhármassal A. C. Crispin tollából a kétezres évek fordulóján.
Ezutóbbi nekem olyan volt, mint valószínűleg sokatoknak a Gyűrűk Ura, vagy másoknak a Harry Potter.
Több példányt olvastam rongyosra ezekből, sokszor olyankor is, amikor nem kellett volna (mint pl. gimnáziumi irodalomóra…)

Crispin Han Solo eredettörténete nemes egyszerűséggel közel tökéletes, annyira hibátlanul vezeti végig Han karakterfejlődését a 18 éves, az egész Messzi-Messzi Galaxisra berágó, szökött suhanctól az egyik legmenőbb, leggyorsabb törvényen kívüli csempészen át egészen addig a pillanatig, amikor is egy nap a kocsmai asztalához odalép egy köpenyes idős úr fiatal zöldfülű kísérőjével, hogy Han viselkedése és minden egyes, a filmekben elhangzó mondata mögött meghúzódó érzelmi töltöttség, hozzáállás, motiváció, vagy éppen ezek látszólagos hiánya abszolút nyilvánvaló és magától értetődő lesz.
Ráadásul női íróról lévén szó talán kevésbé meglepő, hogy rendszeresen látunk le hihetetlen lelki mélységekig egy-egy rázós kaland, trauma, vagy partner Han-ra gyakorolt hatása kapcsán, de ne gondoljuk, hogy ez bármitől is helyet venne el, inkább hozzá tesz a fentebb leírtakhoz, és sehol nincs túlzásba véve.

Ráadásul a legikonikusabb fordulópontok, mint pl. a Birodalmi Akadémiai felvétel, majd kicsapás a tisztképzőből nem más, mint Chewbacca miatt (és csakazért sem fogom Csubinak hívni; egyébként kettejük találkozása a filmben szerintem fájóan béna lett), beépülés Jabba bűnszervezetébe (a.k.a. Desilijic) majd a Kesselen kidobott rakomány miatti adósságba keveredés és ezáltal kegyvesztettség a hutt gengszternél (ami ugye a filmbeli “lefagyasztáshoz” vezet), élet Nar Shaddaa-n, Boba Fett első felbukkanásai, Lando megismerése, na és persze a Falcon elnyerése... Ezek mind-mind sokkal részletesebben kidolgozott, hihetőbb és átélhetőbb, nagy horderejű és egymástól teljesen független cselekmények és döntések részei voltak.

Értem én, hogy a 6 év alatt kiadott majd 1000 oldalon sokkal nagyobb tér van egy ilyen ikonikus figura életét kifejteni, de akkor is… a már évtizedekkel ezelőtt megálmodott, megírt és végigvezetett, minden szálat tényleg hibátlanul elvarró és összekötő történetet egyszerűen kidobják az ablakon, és úgy írják újra, hogy mindent, amit a filmekből Han Solo-ról valaha megtud az ember, belezsúfolnak egy pár napot átívelő klisémaraton, a nosztalgiafaktor nélkül legfeljebb B kategóriás űrwesternbe, ez egyszerűen méltóságon aluli egy - szerintem - ennyire meghatározó karakterhez.
Érdekes, hogy amikor először elkezdtek szállingózni a pletykák a filmről, és elkészült az imdb-s bejegyzés is, akkor Harrelson karaktere először Garris Shrike-ként szerepelt a pedzegetett stáblistán, aki egyébként a Crispin trilógia egyik Han életét döntően meghatározó karakterének (~negatív apafigura) neve. Mit össze nem reménykedtem emiatt... .

Ez az egész írás persze totál szubjektív, és lehet, kicsit talán túltolt kocka-szintű rajongással (vérfanok szokták hasonló stílusban telefröcsögni a fan site-ok fórumait) lett fűszerezve, pedig tényleg nem ez volt a cél, de ahogy egyre több helyről olvasom, hogy kinek mennyire tetszett a film, ez így kikívánkozott.

Vagy csak én gondolom így?

Anyagi szempontból persze értem én a Disney/Lucasarts döntését, Han Solo neve nyilván nagy húzóerővel és ezáltal pénzmágnes szereppel bír, de szerintem éppen a film megjelenése előtti napokban pedzegetett Lando Calrissian filmmel kellett volna kezdeni az egész 'Star Wars story' ezen vonalát, jobban is illett volna a Rogue One-nal megkezdett, és Boba Fett-tel folytatni kívánt sorozatba, amiben Han mondjuk lehetett volna egy mellékszereplő (vagy akár csak egy komolyabban kidolgozott cameo), és elég lett volna csak az egyik, Han életét ikonukusan meghatározó jelenetet beépíteni a forgatókönyvbe, azt viszont rendesen megcsinálni, éreztetni a súlyát, nem?

Na mindegy.

Köszönöm, ha elolvastad és bocs, ha úntattalak.

-iBalu