Eredetileg már pár napja tervezem, hogy írok ide egy ilyen jajj, elhagyott a nőm, nekem a legszarabb a földön posztot. Tényleg, lettek volna benne szaftos részletek, hogy vajon hol rontottam el, apró, homályos részletek erről a pár hétről, satöbbi.
De ma, hazafele jövet (megint metró, kék, pfff) elmúlt. Miért? A szőke álom miatt, aki velem szemben ült, és végig nézett, meg mosolygott. Szép, japános táska, szőrös kabát, meg minden, ami miatt érdekes lettél... Francokat, a mosolyod volt az. Kilenc megállót tartott az álom, amikor szálltam, elgondolkoztam rajta, hofí megkérdezzem, hogy hívnak, de inkább hagyom így. Köszönöm neked, végre valami kizökkentett a monoton hétköznapokból...

~a srác a gitárral.