Gubro és Bocha elmentek Samsung sajtóra, mi pedig Szőlővel a tengerpartot céloztuk meg: az Opium Mar volt ugyanis a Sony Ericsson sajtótájékoztató helyszíne. Mivel őstehetségként tájékozódom, ezért egy megállóval előbb jöttünk fel a metróból, mint kellett volna, úgyhogy GPS szerint 1100 métert sétáltunk. Nem mintha nagyon megterhelő lett volna, meg egyébként nem látunk durva házakat útközben. A célhoz érve konstatáltam, hogy itt volt két éve a Samsung party, most sem kellett sokáig flesselni azon, hogy hol a bejárat, mert jókora sor volt, mutatom:

Ennek ellenére hamar be, jobban mondva lejutottunk. Ez normál esetben egy elit night club, ezért széles kanapék, alacsony székek és rohadt jó, homokos tengerpartra nyíló terasz jellemzik. Ide ki is mentünk még világosban, előtte azonban odavergődtem egy hostess kiscsajhoz, akinél pohárban vörös pia volt. Hogy ne vetődjek árnyékra, ezért megkérdeztem, hogy "is that wine?", amire az volt a válasz, hogy "yes". Majd pár másodperc után még annyi info jött, hogy "Red.". Hm? Thanks.

Egy órát várattak úgy, hogy a terem fele el volt függönyökkel választva, de rohadtul magyaros módon simán félrehúztam, hogy benézzek, és ott figyelt atomsok szék sorban, úgyhogy le is cövekeltünk a függöny mellett, hogy amint nyitják, mi tutira az első három sorba ülhessünk. Ha az ember a BKV-val együtt nő fel, akkor ez rutinná válik... Közben hozták ki tálakon a kis falatkákat, a legnagyobb ász cucc a minihamburger volt, mutatom a képet:

Függöny fel, egyből kapcsoltunk, de három lépés után egy szekjuriti szólt, hogy eddig és ne tovább, ami baromi jó volt, tényleg, mert hátul ezt senki nem hallotta, úgyhogy a lépcső tetejéről a hátamra nyomták Renwicket (HWSW), aztán pedig komolyan azt hitték, hogy majd soronként töltik fel a székeket, de két másodpercen belül az összes biztonsági őr eltűnt a jó helyért harcoló sajtósok között valahol... Harmadik sor közepe, nagyon jó helyünk volt. Más kérdés, hogy olyan szűkre vették a sorokat, hogy egy kispolák hátsó ülésén is több volt a lábtér. Bónusz előttem valami öreg viking ült, aki nem fért el, ezért minden ötödik percben még 10 centivel hátrébbdobta magát székestül, úgyhogy féltem, hogy amputálni kell majd a lábaimat, ha hosszú lesz a prezentáció.

Na, a telefonok. A Vivaz pro tök jól néz ki, de azon besírtam, hogy a csávó próbálta bemagyarázni, hogy az íves hátlap milyen rohadt praktikus, mert az egymás mellé tett két nyitott tenyerünkbe illeszkedik. Tegye fel a kezét, aki így használ telefont... köszönöm. Közben jött a vaker, hogy mekkora nagy mottó a felhasználói élmény, de megkérdeztem volna, hogy a döglassú, nem görgetős Vivaznál ezt hogyan hozzák össze a filozófiával...

Aztán jött az X10 mini, amit - ilyet sem láttam még, azt hittem, hogy csak a sztívjobsz-féle agymosott közönség előtt létezik - többen megtapsoltak. Aztán a csávó még filozofált azon, hogy kell a piacnak valami, ami kicsi, de jó (ez ugye az X10 mini), de kéne QWERTY is, és mennyit gondolkoztak a megoldáson, ami igazából egy QWERTY volt. Ez olyan, mintha én azon gondolkodnék, hogy kéne enni, és az a korszakalkotó ötletem támadna, hogy egyek.

Aztán engedték a népet áramolni, meg telefonokat tapizni (ja, előtte volt kérdezési lehetőség, valami dán arc lazán megérdeklődte, hogy vajon a most kijövő telefonokon jó lesz-e már végre az első szoftver is, muhaha), mi is találtunk Vivaz pro és X10 mutogató dolgozókat, úgyhogy videózgattunk, megittunk még néhány pohár bort, aztán leléptünk.

BarcelonaBog