Eredetileg nem készült volna ebből bejegyzés, de mivel ennyire megrázott a dolog, mégis tollat ragadtam....talán ha kiírom magamból, könnyebb lesz feldolgozni a látottakat. Talán...

Tegnap este történt.
Zenét hallgattam, a gépen pötyögtem, és a legjobb barátommal Msn-ezgettem egy nagy bögre tea társaságában. Ugyanolyan este volt, mint a többi; kellemes.
Sztorizgattunk, nevetgéltünk, ugrattuk egymást, ahogy szoktuk. Jó kedvem volt.
Tőle ötletet kapva, felnéztem az egyik közösségi oldalara, ahol már majd' 2 éve (!) nem jártam.
Sok különös arcot lát itt az ember. Tudom, hogy csúnya dolog, de azzal szórakoztunk, hogy mutogattuk egymásnak, hogy milyen "érdekes" fazonok jelölnek be ismeretlenül...
Jó móka volt!

Nagy kacarászások közepette, a leglehetetlenebb alakok között nézelődve, egyszer csak megakadt a szemem az egyik néven. Ismerős volt, rákattintottam. Kicsit lejjebb tekerve, megláttam a lakhelyét.
Ez nem lehet....
Félve, de rákattintottam a képére is. Muszáj volt megbizonyosodnom!
Katt. A kép homályos volt, kellett neki pár másodperc, amíg betölt rendesen. Ahogy kezdett kitisztulni a fotó, egyre idegesebb lettem... Kezdtek körvonalazódni az ismerős vonások.
A kép nagy nehezen betöltött.
A levegő ebben a pillanatban megakadt a torkomban... Ez Ő...
Kétség sem férhet hozzá, Ő az!

...Mindeközben a tálcán pihenő Msn-ablak, narancs színben pompázva vadul pittyegett.
Drága barátom pár várossal arrébb, türelmetlenül várta válaszomat. Megdöbbenésemtől egy szót sem tudtam kinyögni, így le"pill"-eztem...
Pár percig nem tértem magamhoz, csak bambán meredtem a képernyőre.
Féltem tovább lépni...
Kis gondolkodási idő után, összeszedtem magamat és mégis megtettem.

Hirtelen csend lett.
Mintha a zenelejátszó is megérezte volna a váratlan hangulatváltozásomat. Váltott.
A leggyönyörűbb, legszomorúbb számra, amit csak ismerek...
(* érdemes olvasás közben bekapcsolni! )
Nagyon idevágott.

Megnyitottam a képeit tartalmazó mappát és már zúdultak is vízesésként az emlékek.
Ahogy lépkedtem a fotók között, egyre rosszabbul lettem.
Nem is fizikailag, mindinkább lelkileg...
Barátom - valamilyen fura baráti telepátia folytán () - megérezve, hogy bajom van, egyre aggódóbb hangnemben kezdett érdeklődni felőlem.
Szegénynek nem akartam az idegeit tovább feszíteni, így nagy nehezen válaszoltam neki.
Mivel nem értette, miért ez a hirtelen letargia, elhatároztam, hogy elmesélem neki az egész történetet töviről-hegyire.

- Szóval....bejelölt egy fiú... - kezdtem.
Akit ismerek....még nagyon....nagyon, nagyon régről.
Egy régi szerelmem....pontosabban kis kori.

....Ekkor meg kellett állnom, mert az eddigi gombóc, ami a torkomat szorította, kitörni készült...
Ki is tört.
Könnyek szöktek a szemembe és végig gördültek az arcomon.
Barátom megértette, hogy ez most nagyon nehéz nekem, nem siettetett. Várt.
Nagy levegőt vettem, a szememet megtöröltem és folytattam.

- Szóval.... egy régi szerelmem.
Olyan másodikos lehettem, mikor a nagy családdal elmentünk Görögországba nyaralni. Ilyen szervezett üdülés keretein belül 50 másik családdal együtt, szóval apartman, idegenvezető, kirándulások, meg minden, ami kell..
Ott ismerkedtem meg vele is. Ő idősebb volt nálam vagy 3 évvel...

- És most szeretne Tőled valamit, vagy...? - szakított félbe Barátom.

- Nem, nem erről van szó. Komolyabb dologról...
Szóval....ott, Görögországban ismertük meg egymást. A családja is nagyon kedves.
Velük is összebarátkoztam. Ők pár várossal arrébb laknak, mint mi.
Egy álomszép hetet töltöttünk el együtt.
Már a legelső pillanattól fogva megkedveltük egymást. Igazi "nagy szerelem" volt...
Nagyon oda volt értem és nekem is nagyon tetszett.
Szép magas, izmos, barna hajú - barna szemű, igazi jóképű fiú volt ám.

Emlékszem...úgy a hét közepén volt egy nagy veszekedésünk is.. azt hiszem, féltékenykedésből..xD
(na mindegy..)

Lényeg az, hogy a nyaralás végén iszonyú nehéz volt elszakadni egymástól =(
Emlékszem, még akkor is egyfolytában fényképezkedtünk, mikor már hazaértünk és leszálltunk a buszról..
Szörnyű volt..
Utána levélben tartottuk a kapcsolatot sokáig...
Sőt, az utána következő szülinapi bulimra meg is hívtam őt és a családját.
Lejöttek a városba csak miattam!
Anyáék eléggé ellenezték is ezt a dolgot...
Azt hitték, h ez csak egy nyári "kaland"...kis idétlen kölyök szerelem
(Jóó, mondjuk az is volt.. de most nem ez a lényeg.. )

- Hát 10 évesen... - szólt közbe Barátom.

- Jó, de én ezt akkor nagyon komolyan vettem
Nekem sokat jelentett...
És zavart, h anyáék nem nézik jó szemmel ezeket a leveleket =(
Kis idő múlva abba is maradt teljesen...végleg megszakadt közöttünk a kapcsolat.

....És akkor megtudtam, hogy anyáék miért nem nagyon akartak beletörődni ebbe a dologba..
...És én még csak nem is sejtettem...
A fiú - (nevezzük most L-nek) - beteg volt....

- No... Tipikus... - jegyezte meg drága Barátom.

- De nem csak egy egyszerű betegség, hanem valami komoly....
És ahogy nő, egyre súlyosabb lesz...
Aztán... pár év múlva, mikor már nem is hallottam/tudtam róla egyáltalán, az egyik rokonom mesélte, (mivel ők is ott voltak a görögországi nyaraláson...és egy ideig tartották is velük a kapcsolatot) hogy hallotta valakitől, hogy valami balesetet szenvedett... (talán autó...)
De semmi konkrétat nem tudok róla azóta sem, csak hogy történt vele valami...
A balesetet túlélte, meg minden, de azóta is kihat a tragédia az egészségére...

Egyszerűen képtelen voltam még mindig elhinni... =(
Az a drága fiú.... az, akivel csónakáztam és fürödtem a tengerbe...és aki olyan szépeket mondott...
Aki féltékeny volt egy felnőtt férfira, csak azért, mert beszélgettem vele..
Ő most.....

A közösségi oldalon lévő képei sokkoltak. Értitek??? SOKKOLTAK!
Az arca teljesen el van torzulva szegénynek és - a betegségének köszönhetően - valamilyen "fogyatékos iskolába" kellett járnia. (...nála sokkal súlyosabb betegségben szenvedőkkel egy osztályba.) Gyakorlatilag egy roncs lett.
Még ha fizikailag nincs is nagyobb baja, de szellemileg biztos, hogy megsérült.
Azt nem tudom, hogy a balesetnek vagy a betegségéből adódó folyamatosan leépülő elméjének köszönhető, de az nem normális dolog, ha valaki - hozzászólók híján - saját magát dicsérgeti a képei alatti hozzászólásokban...

Ennek a látványa nagyon megrázott....Több volt, mint amit betudtam volna fogadni és megint a sírás kerülgetett.
Egyfolytában kérdésekkel bombáztam önmagamat.
Hogy történhetett ez meg? Miért pont Ő?

Ha Barátom nem lett volna ekkor mellettem, bizony csúnyán magamba zuhanok...

Ezúton is köszönöm neki, hogy segített túllendülni a dolgon és hogy ilyen aranyosan
felvidított!

Senki nem tehet a történtekről, ezért nekem sem szabad tovább rajta rágódnom.
Ami történt, megtörtént. Ez visszafordíthatatlan...
Sajnos túlságosan magamra veszem mindenki terhét, problémáját, de egyszer be kell végre látnom nekem is, hogy nem válthatom meg az egész világot...

Jelentem, ma már összeszedtem magamat és sokkal jobban vagyok!
Aludnom kellett rá egyet, mert sok volt ez így egy estére...
Hálásan köszönöm mindenkinek, aki időt szakított rám és végig olvasta!

* a zenét csak azért raktam be, mivel én is ezt hallgattam, mikor az eset történt. Ezzel a szomorú számmal talán könnyebben átjönnek azok az érzelmek, amik akkor a szívem mélyéig hatoltak...