2024. június 1., szombat

Gyorskeresés

Egyirányú út!

Írta: | Kulcsszavak: szabály . szőke . 43 . öcsém

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Tegnap egy harmincméteres egyenes egyirányú úton szemből indexelés nélkül befordult velem szemben egy harminc körüli nő a kocsijával. Mivel én lassan mentem, ő pedig gyorsan, az útnak az én irányomból számított harmadánál találkoztunk.
Egymás mellett el nem fértünk volna, ergo farkasszemet néztünk.

Megálltam és udvariasan, de ˙lekicsinylő mosollyal a szájam szegletében´ integettem neki, miszerint egyirányú utcában vagyunk, tolasson vissza!

Erre beintett (!) és azt kiabálta, nekem kevesebbet kéne visszatolatnom, menjek vissza én!!!
Elvárta volna! Mi alapján? A férfi/női udvariasság hiányzott volna belőlem?

Na de ekkor mérgemben berántottam a kéziféket a már álló autón és kikaptam az indítókulcsot, amit meglóbálva jeleztem neki, hogy innen az én autóm bizony nem tud elmenni.

Szitokáradat, visszatolatott, még két beintést eszközölt ámuldozásomra és csikorgó kerekekkel távozott.

Én meg gyorsan visszaültem és indítottam mert már dudálni kezdett az a kocsi, ami időközben mögém ért - és már csak őmiatta sem tudtam volna visszatolatni. de nem is akartam! Sőt udvarias sem voltam!

Még ma is mosolygok. 2 perc sem volt az egész.

Még ma is mosolygok.... pedig múlt hét csütörtökön halt meg az Öcsém. 43 éves volt. Egyirányú út!

Hozzászólások

(#1) localhost


localhost
Közösségépítő

[Zenei aláfestéshez Edda]

¤ Most már biztos: teljesen normális vagyok! ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... Mondták itt ezek a hangok is a fejemben. :)) ¤ My IP is: 127.0.0.1

(#2) #39306496


#39306496
törölt tag

Istenem, mennyi "ilyen" van. Múltkor megyünk az autóúton 100 környékkel, 5-ös Golf megelőz minket, és belassúzik 90-re. Ennek is mi értelme lehetett...
Érik a motor, érik, de jó is lesz, nem kell majd az "ilyenektől" függeni.
A nő meg biztos azt képzelte bringával van. Azzal be lehet hajtani az egyirányú út mindkét feléről.

(#3) Lenry


Lenry
félisten

részvétem :(

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#4) rarri


rarri
senior tag

Részvétem az Öcséd miatt. :( Megértem az indulatod.....

Vendégek vagyunk a Földön .S ha vendégségbe jöttünk, legyen ajándék az életünk.:-) / Gil /

(#5) g@bo


g@bo
nagyúr

méd in hungary.....

részvétem.

elnézést, hogy megkérdem, de a 43 sokkoló.... miben?

(#6) localhost válasza #39306496 (#2) üzenetére


localhost
Közösségépítő

Bringával valóban lehet, de szabadni azzal sem szabad, csak különleges esetben:

"Ha az "Egyirányú forgalmú út" jelzőtáblák alatt elhelyezett kiegészítő táblán autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra jelenik meg, az úttesten kijelölt kerékpársávon a kerékpáros vagy az autóbusz forgalmi sávon az autóbusz- a jelzőtáblán megjelölt iránnyal szemben is- közlekedhet."

Külön kiegészítő tábla és úttesten felfestett kerékpársáv esetében!
De ez a nő autóval volt, és mégis engem akart rábírni, hogy tolassak az egyirányú utcában, mert Ő szemből jött.

"Egyirányú forgalmú úton, körforgalmú úton, vasúti átjáróban, autópályán és autóúton - egyirányú forgalmú úton az úttest széléhez, illetőleg a várakozóhelyre történő beálláshoz szükséges hátramenetet kivéve - hátramenetet végezni tilos."

[ Szerkesztve ]

¤ Most már biztos: teljesen normális vagyok! ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... Mondták itt ezek a hangok is a fejemben. :)) ¤ My IP is: 127.0.0.1

(#7) localhost


localhost
Közösségépítő

'sszameg!
Az imént eszembe jutott, hogy fel kéne hívnom az Öcsémet, mert már olyan régen beszéltünk! :O

¤ Most már biztos: teljesen normális vagyok! ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... Mondták itt ezek a hangok is a fejemben. :)) ¤ My IP is: 127.0.0.1

(#8) Lenry válasza localhost (#7) üzenetére


Lenry
félisten

innye :(

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#9) Mcray válasza Lenry (#8) üzenetére


Mcray
senior tag

1 hete elköltöztem. Látom én hogy egyirányú utca de akkor hogyan kavírnyoljak be a parkolóba ha mindenhol zsákutca tábla. Sehogy sem értettem, hogy a 2 tábla hogy lehet egy helyen. Tegnap szembe jött a 161A busz, na ekkor megértettem hogy TÉNYLEG egyirány és azt kéne a busz alá fektetni aki oda merte rakni a zsákutca táblát, ami elvileg annyit jelez, hogy abból az irányból nem jöhetek be a parkolóba.

Kiderült hogy a busz 100 méterrel megy tovább és ott kanyarodik be a parkolóba és a személyautók is ott jöhetnek be.

Hülye közterületisek :DD :DD :DD

"Dö Pávaa det wí ár díling hír iz immezsöréböl" WoWs: das_booty

(#10) Eastman


Eastman
őstag

Őszinte részvétem!

...én leginkább a 20-21 körüli szőke cicáktól rettegek akik terepjáróval, index nélkül, körmöt festve, magukat mindhárom tükörben nézegetve kanyarodnak rá a zebrára, miközben a kiskutya nyalogatja a fülüket. :Y

Napi átlag kettő akar így kivasalni Budapesten. :((

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.