2024. május 31., péntek

Gyorskeresés

Ekcéma - az őrület határán

Írta: | Kulcsszavak: ekcéma . gusztustalan . őrület . viszket . fáj . mosópor

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Aki esetleg nem bírja gyomorral, az most még visszaléphet. Nekem ezt egyszerűen csak muszáj kiírom magamból.

Az ekcémának ezer oka lehet, annyi biztos, hogy az egyik - ha nem a - legkellemetlenebb, legundorítógusztustalanabb betegség, ami az emberrel történhet. A testen több helyen kiszárad, kipirosodik a bőr, s viszket, súlyosabb esetben nedvedzik, megkeményedik. Ráadásként a mozgástól pedig az apró kemény bőrdarabok a a húsba hatolnak, mintha több száz apró tű szúrnkálná az ember testét.

Nekem most kb 1 hónapja, cirka 12 év után kiújult. A test szinte teljes felületén jelen van, s a végtagokon a legsúlyosabb. Éjszakára kényszerzubbony kellene, az ember önkéntelenül is kihámozza magát bőréből, aztán reggel ébred hogy tiszta seb és éget, csíp, fáj mindene. Nagyon idegesítő. Ingerlékenyebb is vagyok, s a viszkető érzés néha olyan szinten erős, hogy már csak zihálva tudok annak ellenállni.. Pár óránál többet képtelen vagyok aludni, mivel alapból is nehezen alszom el, illetve eléggé ráparázok arra, hogy szétvakarom magam, mivel szörnyű a következmény. Nem egyszer volt olyan, hogy arra riadtam, hogy rohannom kell zuhanyozni, különben megőrülök. Persze a víz is csak addig jó, ami folyik, a törölközés.egy újabb rémálom, aztán megszáradás után kezdődik előről.

Na de mi lehet az oka? Az elmúlt időben a jelentős változás az a mosópor volt. Gélről váltottam porra, mivel akciós volt. Ez elég egyértelműnek tűnik, de kb csak 1 hete jutott csak eszembe, rohantam is ugyanat a gélt venni, amit az elmúlt 7+ évben használtam. Murphy természetesen közbeszólt: bejártam a szokásos boltokat, se a júrófámiliánál, se a spúroknál, se a feszkóban nem volt drift. Kivonult volna a Magyarországról? Ok, akkor marad a pürsil gél, azelőtt az is jó volt. Azóta azzal mosok.

Változás egyelőre nem nagyon van, holnap kérek időpontot bőrgyogyihoz.

Hozzászólások

(#1) lezso6


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Sorstársak?

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#2) kraftxld válasza lezso6 (#1) üzenetére


kraftxld
nagyúr

A gyerekeknek volt még lárva korukban (1 év alatt), a doki adott egy nagy tégely ilyet [link] meg valami speckó ekcémás cuccot, ha nagyon érdekel tán elő tudom kotorni a típusát.
Pár hét után elmúlt tőle.

[ Szerkesztve ]

| MCSE+M/S, MCITP, VCP6.5-DCV - ''Life can be hard, but Scooter is harder :)'

(#3) lezso6 válasza kraftxld (#2) üzenetére


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Bastard Cream. :D Ja, anno jópár cuccot kipróbáltam, egy japó cucc jött be, de már nem tudom mi. Remélem majd a bőrdoki mond valami okosat, s nem szteroidos szemetet fog felírni, mert ugyan javít rajta, de aztán másképp rossz. Amúgy az okot kéne megtalálnom, nagyon remélem a mosópor volt, csak idő kell neki.

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#4) Hieronymus válasza lezso6 (#3) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog (1)

Kis bőrfelületen érdemes lenne kipróbálni az argan olajat (esetleg olívát). Ha nem válik be az argan olaj, salátákhoz el lehet használni, kellemes az íze.
Általában beválik, mert a felkeményedett hámréteget puhán tartja, a másodlagos bőrsérülések elmaradnak.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#5) petipetya


petipetya
nagyúr

Azt a gélt kerested már neten? Külföldről sem lehet rendelni? :o

[ Szerkesztve ]

"nincs rá lezsóidő"

(#6) tam@s


tam@s
tag

Ismerős a téma...
Le kell menni a horvát tengerpartra nyáron, 1 hét fürcsi megoldja néhány hónapra.
Én elfogyasztottam már kb 10 dokit, egyik se tudott mit kezdeni vele, de a mostani adott be egy "HYDROCORTISON-RICHTER 25 mg/ml + 5 mg/ml szuszpenziós injekció" injekciót 1 hónapja (bele a kivakart sebbe a bokámon), elmúlt. Még a bőrön se látszik. Gondolom, ez is csak átmeneti lesz, de jobb, mint az utóbbi 10 év éjszakai vakarózása.
Ja, és még egy tapasztalat.
1,5 évig nem ettem húst. Azalatt az idő alatt nem volt ilyen problémám. Amióta újra eszek (csirkét utálom, szóval vöröshús), újra előjött a probléma. Lehet, hogy nem 100% az összefüggés, csak egy tapasztalat.

(#7) nemlehet válasza tam@s (#6) üzenetére


nemlehet
őstag

Az ekcéma 99%-ban ételérzékenységre jön elő. Nem vagyok ezo-öko-bio típus, de eddig úgy tapasztaltam, hogy lehet kenegetni, de az nem megoldás hosszú távon.

Egyik kollégám is erősen ekcémás ő volt ilyen ételintolerancia teszten, kijött, hogy kb mindenre érzékeny vagy allergiás, de az első 1-2 hét szenvedése után amikor már átalakította az étrendjét szinte teljesen elmúlt neki az ekcémája. Szóval érdemes kísérletezni.

Nokia 3310->3410->3100->6500 Slide(RiP Nokia)->Acer Liquid Metal ->Xiaomi Hongmi-> Xiaomi Redmi Note 3

(#8) F34R válasza nemlehet (#7) üzenetére


F34R
nagyúr

+1

Nekem nem ekcemam van, hanem mas eredetu borbetegsegem es az is mind etelallergiara jott elo.
Erdemes elmenni egy olyan vizsgalatra ahol kiszurik.

(#9) lezso6 válasza nemlehet (#7) üzenetére


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Igen, ételérzékenység vagy tisztasági szer szokott lenni általában. Illetve ritkább esetekben lehet lehet lelki oka is, anno legalábbis elég valószínű, hogy attól volt. Ételallergiám sosem volt, s nem is változott az étrendem. Szóval így maradt a mosópor.

Ja, ezek a kenceficék csak tünetileg kezelik, nem szerettem régen sem. :(

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#10) lezso6 válasza tam@s (#6) üzenetére


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Vagy sóbarlang. :D Ja, tengerpart az valóban jó, legalábbis régen a fűfélés allergiám ellen igen jótt tett.

A szteroidos injekció az elég durván hangik, főleg, hogy nekem kb mindenhova kéne. Főleg karon meg póló nyakánál, de a lábam és a teljes felsőtestem is szeret bepirosodni aztán izomból viszketni, bár azok legalább nem sebesednek ki. Ja meg szám is cserepes, ami sosem volt. Illetve ami vicces az a szemöldököm, hámlik alatta a bőr, de csak ott. Borotválkozni nem is merek (már 1.5 hónapos szőr van rajtam), mert félek, aztán hogy attól úgy szétirrálódik és -sebesedik az nyakam és az arcom, hogy azt is megbánom, hogy megszülettem.

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.