Szeretnem leszogezni, hogy a tortenet itt-ott kitalalt, szinezett csoda. Nem varok megertest, de sardobalast sem, hiszen nem ismertek es nem tudhatjaok, hogy mi igaz, es mi kitalalt ebben a kis szosszenetben. Koszonom.

Eljott a masnap. Fizikailag voltam rosszul a tudattol, hogy olyan 11 korul majd megjon Dan es hogyan fogjuk kezelni a helyzetet.
Eljott a pillanat, epp kint tekeresztem a konyhaban, mikor egyszercsak szembentalaltam magam vele. A szokasosnal halkabban, de ugyanazzal a lendulettel koszont ram:
-Hello, Kiscica!
-Szia - Mondtam sietve szeles vigyorral es elgaloppoltam vissza a helyemre. Orakig nem voltam hajlando elokerulni, mert akarhanyszor kimentem, nem birtam allni a tekintetet, es a mosolyat se. Folyamatosan azt ereztuk, hogy legszivesebben elbujnank valahova es csak csokoloznank. Delutan aztan megint bent kellett maradnom. Mikor mar kevesebben voltak, o pedig epp a konyhat rakta rendbe, elkezdtem visszapakolni az elmosott cuccokat a helyere. Persze a szuk helyek miatt allandoan utban voltunk egymasnak, aminek orultunk, mert igy feltunes nelkul lehetett gyenged erinteseket valtani. Fel hatkor vegeztunk, en hamarabb atoltoztem, bementem a fonok irodajaba, kitoltottem a papirokat, aztan megvartam. Kivetelesen a hatso ajton mentunk ki, mert az ebedloben egy halotti tort tartottak. Kerdeztem, hogy elszivunk-e egy cigit, amire igennel felelt, majd rogton utana megkerdezte, hogy levigyen-e a busz allomasig. Nem tudtam mit mondjak, de inkabb igennel feleltem. Beszalltunk a kocsiba, aztan az utcaban szembesultunk egy kisebb forgalmi dugoval. Siman el tudtam volna aludni, amit mondtam is neki. Szepen elhelyezkedtem az ulesen, szinte mar fekudtem. Szorakozaskepp ismeteltem, amiket o mondott, ami hatarozottan tetszett neki, es nagyokat mosolygott az akcentusomon. Orokke azzal viccelodik.
Elerkeztunk egy lampahoz, ahol hajtogatni kezdtem:
-Piros, piros...
-Igen, piros. Aztan borostyan es zold lesz.
-Nezd! Borostyan!
Aztan huss, el is indult.
-He, es a zolddel mi lesz?
-Bassza meg a zold!
Nagyot nevettunk, aztan befordult a buszallomasra, ahol eloszor nem volt hely, vegul valaki pont kiallt, es a helyere bealltunk.
-Egy cigi?
-Rendben Kiscica, de aztan megyek. Viszont ugy latom a buszod elcseszodott, nezd csak, traileren van.
Hatrafordulok, szomoruan konstatlom, hogy valoban valamelyik busz adta be a kulcsot. O pedig meg legalabb szazszor nezett hatra.
-Nezd Dan, ez a busz akkor is elromlott, ha meg tizszer hatrafordulsz - Ramosolyogtam, o pedig zavartan elorefordult - Te hiszel abban, hogy mindent ki lehet olvasni a masik szemebol es akar hallani is lehet a masik gondolatat?
-Igen - Valaszolta a leheto legnagyobb nyugalommal, pedig tudta, mi kovetkezik.
-Mire gondolsz most?
-Olvasd ki a szemembol - Mondta cinkos mosollyal.
-Nem fogom. Nem veletlenul nem nezek a szemedbe. Vannak dolgok, amiket melyen magamba temettem es nem beszelek rola. Nem akarom, hogy lasd. Nem birom allni a tekinteted.
Mosolyog, nem szol semmit.
-Megcsaltad mar vala a feleseged?
-Nem, soha.
-Miert pont most akarnad elkezdeni? - Kerdezem oszinte megdobbenessel.
-Miattad - Nem egy bobeszedu ferfi, bent a munkahelyen sem beszel sokat, ritkan hallom a hangjat, csendes tipus.
-Miattam? De hat... Mindegy, nem szamit. Lattad az Igazabol szerelem cimu filmet?
-Igen.
-Emlekszel arra a jelenetre, mikor az a portugal lany beszelgetni probal az angol fickoval? Neha ugy erzem magam. Minden itt van a fejemben, es a sajat nyelvemen minden tovabbi nelkul el tudnam mondani, de a te nyelveden nem.
Csendesen mosolyog es nem csak a nyelvi akadaly jut az eszebe, hanem az is, ahogyan szep lassan egymasbaszeretett a ket szereplo.
-Mennem kell Kiscica, megyek a masik helyre dolgozni, szep hetveget es vigyazz magadra.
-Rendben, szep heveget neked is - Koszonok el, bar nem akarodzik kiszallni a kocsibol.
-Holnap csinalsz valamit?
-Nem, de a kartyamon sincs penz, szerintem megint pihenek a hetvegen - Mindketten tudjuk, hogy ugysem fogom kipihenni magam ismet.
-Nincs penz a kartyadon? Toltsd fel, szukseged lehet ra, ha bajban vagy.
-En folyton bajban vagyok... Foleg veled - Szelesen elmosolyodom, belenezek a szemebe, mire megcsokol. Batrabban teszi, mint tegnap, de a csokja ugyanolyan edes, es lagy. Abbahagyja, zavartan kozli, hogy mennie kell.
-Meg? - tor ki belolem.
-Igazan szeretnek meg es meg tobbet, de tenyleg el fogok kesni... - Nem birja, odahajol es mostmar szenvedelyesebben csokolozunk, mint az elmult ket alkalommal. Egyik kezet a kormanyon, a masikat a combjain pihenteti, en pedig a kezeim koze temetem az arcat es simogatom - Mennem kell, ne haragudj.
-Rendben. Szep hetveget, vigyazz magadra. Koszonom, hogy elhoztal.
Melyen egymas szemebe nezunk.
-Ne koszond. Vigyazz magadra. Azt hiszem a buszod is megjott.
Hatranezek, kisse hunyorgok, de rajovok, felesleges rohanni.
-Az nem az en buszom. Szerintem az csak fel hetkor jon.
Egymasranezunk, megint latom az aggodast a szemeben, egyedul fogunk maradni a gondolatainkkal. Becsukom a kocsi ajtajat, ramosolygok, atszaladok az uton, megallok a buszmegalloban es integetunk egymasnak, ahogy lassan elhalad mellettem.
Ismet egyedul vagyunk. Valoszinuleg ugyanaz jatszodik le benne, ami bennem is.
Most lesz egy hetvegenk atgondolni, mit is teszunk, es hogyan tovabb...