Nehéz dolog, amikor valaki tudja, hogy esélytelen dolgot szeretne, de mindenáron és most azonnal vágyik rá.

Nem tudom, hogy melyik tábor a szerencsésebb, mindenesetre én azon emberkék táborát erősítem, akiben tovább él a vágy, de beteszi egy dobozva, amire az van írva : gondolhatsz rá, kellhet, de úgysem kapod meg. Innentől kezdve pedig már ha nem is teljes lelki nyugodtsággal, de olyan szintű nyugalommal kezelhető a dolog, ami mellett lehet élni, anélkül, hogy belerokkanna az ember.

Ahhoz, hogy ezt megtegyem sok "szenvedés" kellett és az, hogy rájöjjek, hogy amíg az eszem a helyén, addig sok gond nem lehet. Sok örömtől tudom így megfosztani magam, de ebben benne van az is, hogy ezek után sokkal jobban fájnának dolgok. A kettő pedig egymás után következne. Így a fájdalom még rosszabb lenne.
Így általában, ha valamit el kell dönteni, jó fizikushoz méltóan végiggondolom a kimeneteket, mikor mi lehet (ez korántsem egyezik a mi lett volna ha című fejtegetésekkel), és aszerint döntök, hogy melyik jár kevesebb fájdalommal és több örömmel, vagy melyik az, amivel nem bántok meg mást.

S hogy ezt most miért írom le?

Mert megint ilyen szituációba kerültem, s megint azt gondolom, hogy jó, hogy van egy ilyen dobozom, mert ha nem lenne, akkor biza sokat szenvednék, és nehéz lenne koncentrálnom dolgokra.

Kicsit ködösen fogalmaztam, ahogy mindig

Talán maga a bejegyzés kicsit a nyelem a könnyeimet című posztomra hasonlít, avval a különbséggel, hogy nem csak racionalizálom a dolgokat, hanem fejlődtem annyit, hogy most már nem kell nyelni a könnyeimet, mert nincs mit