Egyedül töltve a karácsonyt, a következő X-es életkorhoz közelítve, akarva akaratlanul szentimentális lesz az ember és elgondolkozik...

Az utolsó dolog amit zárás előtt kiadtam ma, az 20db inzulinos fecskendő volt.

Kissé csalódott vagyok, egy olyan világban élünk ahol ott van a tenyerünkben a lehetőség, hogy milliónyi információhoz jussunk hozzá, kortól, nemtől, oktatástól függetlenül, egy médium ami közelebb hozza a népeket és egységesebbé tehetné a világot. És mégis éppolyan megosztottak vagyunk mint amikor még léteztek ismeretlen földrészek.
Kiábrándít még az egysíkú gondolkodás, az hogy elfelejtettünk álmodni és merni, helyette maradt a nagy önmegvalósítási vágy és a ki vagyok én szindróma. Levegő után kapkodunk az arcok tengerében.
Elfásultunk, megváltoztak az értékrendjeink és a nagy jólétben nem tudunk már magunkkal mit kezdeni..

De ekkor kortyolok egyet a poharamból és elhessegetem a rossz gondolatokat. Nem is olyan rossz ez a világ mint ahogy az a hírekből elsőre tűnik.

Csodák vesznek körül bennünket amiket elfelejtünk értékelni, pedig mind csak annak a bizonyítékai, hogy tudunk mi ha akarunk. Mi, mint emberek, mint faj és mint világ.
Pörögnek a példák a fejemben és akkor eszembe jut. Egy kis mosolyt csal az arcomra.
48 éve felfedeztük a világunkat, annak törékeny mivoltát és ezzel együtt rádöbbentünk arra is, hogy senki sem fog megmenteni bennünket saját magunktól ha ezt mi nem tesszük meg.
Sajnos egyre inkább elfelejtjük ezt a leckét.
Nem én fogom megváltani a világot és a helyzeten még az is ront, hogy nem is igazán teszek ezért. De az amit mind megtehetünk és semmibe sem kerül az az, hogy nem felejtjük el azokat akik igenis mertek álmodni és magukkal ragadták a világ fantáziáját és reményeit, legalábbis egy kis időre.

Nincs tanulság, nincs kifejlet, csak egy képpel és egy idézettel szeretnék mindenkinek boldog karácsonyt kívánni.

Nem tudtam időhöz linkelni, aki hozzám hasonlóan kevésbé vallásos az ugorjon 2:48-hoz.

u.i.: Illetve boldog születésnapot Sir Isaac Newtonnak.