Ha egy szóval kéne jellemeznem, az a szó a fantasztikus lenne, apróbb negatívumok ellenére is, de ezekről a későbbiekben írok majd.
Tavaly barátnőmmel, Annával már körbetekertük kettecskén a Fertő-tavat, és elhatároztuk, hogy idén egy nagyobb társasággal eljövünk ide. Elég sok rokonnak, ismerősnek támadt kedve az úthoz, így végül 21-en gyűltünk össze. Korosztályt tekintve megoszlik a társaság, mert a legfiatalabb 1 éves, a legidősebb pedig 50 éven felüli. Tavaly egy sima kört mentünk csak, arról az útról a leírás itt található.
Amikor elkezdtük szervezni az utat, arra gondoltunk, hogy a korábbihoz képest azért egy kis pluszt is vihetnénk bele, elvégre három napra megyünk, simán belefér egy-két kitérő is. Nagycenk és Eisenstadt került a fix programba, ezen kívül még fakultatív lehetőségként felvetettem Sarród és Fertőújlak felé vezető utat.

1. nap: Balf – Fertőd + kitérő Sarród és Fertő-Hanság Nemzeti Parkba (43,8 km)

Pénteken 05:50-kor indultunk Balfra, és ismét megtapasztaltam, hogy az odavezető út még mindig piszok hosszú és unalmas. 3 óra utazás után érkeztünk meg Balfra, a találkozó 9 órakor volt a balfi savanyúvíz kút feletti parkolóban. Késés szerencsére alig volt, de egy-két apróság miatt csak fél11 felé tudtunk elindulni. Hamar kiértünk Balfról és el is értük Fertőbozt, ahol a nagycenki elágazást kerestük. A bácsi – akinél a kocsikat hagytuk – azt mondta, hogy kicsit meredek a Nagycenkre vezető út, ő mindig feltolja rajta a biciklit. Ezen mosolyogtunk egy jót, mondván, hogy akkor biztosan nem lehet olyan vészes. Az elágazásnál rákanyarodva a megfelelő útra, aztán rögtön felfigyeltünk egy táblára, amin az állt, hogy 10%-os emelkedő. Itt már megértettük, hogy a bácsi miért tolja fel a bringáját, de azért a társaságunkból majdnem mindenkinek sikerült megküzdenie vele. Miután letudtuk az emelkedőt, egy jót gurultunk egészen Nagycenkig, ahol a Széchenyi-kastélyt néztük meg. Nem mentünk be a kastélyba, csak a kertjét csodáltuk meg.

Ekkor a napi penzumból 8 km-t teljesítettünk. Egy kis pihenő után ezért tovább is álltunk, Hidegség felé jutottunk vissza a Fertő-tó körüli kerékpárútra. Gyorsan áthaladtunk Fertőhomokon, majd Hegykőn a játszótérnél megálltunk kulacsot tölteni, valamint bevárni a társaság azon részét, akik később indultak, és nem jöttek Nagycenkre. Már Fertőd közelében jártunk, amikor egy jó kis 2-3 perces égi áldásban részesültünk. Nem is áztunk igazából el, szerencsénk volt, ugyanis az esőzóna széle érintette csak azt a területet. 22,76 km után megérkeztünk a fertődi szállásra, a kempingbe. Gyorsan bejelentkeztünk, lepakoltuk a cuccokat, egy kis eleséget fogyasztottunk, majd meghirdettem a fakultatív programlehetőséget. Majdnem mindenkit érdekelt a dolog, a társaság nagy része ugyanis látta már a fertődi Esterházy-kastélyt , így az kimaradt most. Hamar Sarródra értünk, ahol a Kócsagvárat néztük meg. Igazából szerintem semmi érdekesség nincsen benne, leszámítva, hogy felülnézetből egy kócsag fejét ábrázolja az épület (a google maps-en is nagyon jól látható). Ezután a Fertőújlak felé vezető úton haladtunk tovább kifelé a Hansági-főcsatorna irányába. A főcsatorna környéke tele van madárlesekkel, ahonnan tökéletesen belátni a gyönyörű tájat.

Érdemes vinni távcsövet, sajnos mi azt elfelejtettünk. Az út során számos állatot láttunk, nyári lúdtól kezdve az ürgéken és szürkemarhákon át, a racka juhokig. A főcsatorna után még egy picit továbbmentünk, majd visszafordultunk. 18 óra után érhettünk valahogy vissza a kempingbe. A napi táv így 43,8 km lett. A kempingről röviden annyit, hogy meglepett - persze nem pozitívan - a színvonal, amit képvisel. Hihetetlenül lepukkant az egész, a fürdőrésztől, a faházakig, minden. A csapatunk egy része faházazott, a többiek pedig sátraztak. A fürdők közül egyetlen egy női zuhanyzónak volt zárható olyan szinten az ajtaja, hogy használni lehessen. Igazából egy éjszakára elviselhető, de több napra nem igazán ajánlanám senkinek. Szomorú, hogy egy világörökség részeként nyilvántartott tó mellett ilyen színvonalú kemping fogadja a fáradt utazókat. Egy-két sör, és több száz szúnyogcsípés után eltettük magunkat másnapra.

2. nap: Fertőd – Purbach (64,01 km)

Szép napra ébredtünk, gyors reggeli, összepakolás, majd a meghirdetett 9 órás indulás után pár perccel már úton is voltunk a határ felé. A szembeszél már itt kóstolgatott minket, de még nem volt olyan vészes a helyzet. Viszont ami nagyon elkeserítő volt, az a Fertőd és a határ közötti kerékpárút minősége, ami a tavalyihoz képest nemhogy javult, hanem tovább romlott. 9 km-s szakaszról van szó, mivel senkihez nem tartozik, így nem gondozza senki.

A határt átlépve egy teljesen más világba csöppentünk, hibátlan út, szépen gondozott települések, nyugalom és irtózatos szembeszél. De erre számítottunk, mert tavaly ezen a szakaszon hátszelünk volt, amelynek segítségével teljesen laza tekeréssel hoztuk a 30-35 km/h közötti tempót. Most teljesen máshogy alakult a dolog, még a 15 km/h-s átlagért is küzdenünk kellett, lejtőn lassultunk, emelkedőn meghaltunk. Első megállás a határt követően Apetlonban volt, itt összevártuk kicsit a népet, mert a szél szétszaggatott minket. Egy kis pihenés után Illmitzen túljutva lassan közeledtünk Podersdorf irányába. Nagyon szép tájon haladt az út, távol az autóúttól, viszont egyre közelebb a parthoz. Egy nyugdíjas társasággal oda-vissza előzgettük egymás, mert hol ők álltak meg, hol mi. Végül, mivel 18 km/h-s tempót mentek kettes sorban, úgy döntöttünk beállunk a szélárnyékukba. Jó is volt, sokkal könnyebb volt úgy tekerni, legalább negyvenen tekertek előttünk. Pont elkezdtünk örülni, hogy akkor így begurulunk Podersdorfba, amikor 500 métert követően lekanyarodtak borkóstolóra. Mi haladtunk tovább, pár perc múlva elértük a Podersdorftól 4,5 km-re lévő háromemeletes kilátót. Itt gyorsan „felszaladtunk”, körülnéztünk, csináltunk pár fényképet, aztán folytattuk utunkat.

A szembeszél továbbra sem akart enyhülni, de nagy nehezen beértünk az ebédelésre kijelölt Podersdorfba. Itt van legközelebb a kerékpárút a tóhoz, itt akár a lábunkat is lógathatjuk a tóban. Tavalyhoz hasonlóan most is rengeteg kite-sörfös volt, beszéltük is, ha itt élnénk, biztosan mi is űznénk ezt a sportot. Kisebb várakozás után megérkezett mindenki, majd lassan a Magyarországról vásárolt grill csirkéket is meghozták. Egy fa árnyékának védelmében elfogyasztottuk e remek étket, majd továbbálltunk. Ahogy haladtunk felfelé a tó mentén, egyre enyhült a szél, s szép lassan átfordult hátszélbe. Podersdorfot követően van egy kb. 3-4 km-s szakasz, ahol megszűnik a kiépített kerékpárút, helyette apró kavicsos út vezet. Ezzel nekünk nem is volt gondunk, viszont a társaság görkoris és versenybringás tagjának akadt egy pici. Görkoris barátunk futócipőre váltott, s futva maga előtt tolta a babakocsit a kisfiával, outis barátunk pedig vállára kapva a bringát futotta végig a távot. A legfiatalabb tagja a csapatunknak alig múlt 1 éves, de elmondhatja magáról, hogy már körbeutazta a Fertő-tavat babakocsiban. Meglepően jól bírta a kirándulást, sőt ha nem haladt a babakocsi, akkor kezdett el sírni, úgyhogy az apjának feladta a leckét, a második nap során alig állt meg néhány helyen. Letudva ezt a kavicsos szakaszt, gyorsan áttekertünk Weidenen és Neusiedlen és Jois közelébe érkeztünk. Itt már kicsit dombosabbá válik a táj, akadt egy-két kicsi emelkedő. Jois szerintem a Fertő-tó menti települések közül az egyik legszebb, nagyon tetszik az egész település, ha választanom kéne a tó menti települések közül, akkor itt telepednék le.

Joist elhagyva, Windenen és Breitenbrunnon keresztül, este 6 óra körülre megérkeztünk a napi szállásunkhoz, Purbach am Neusiedler See kempingjébe. Hát mondanom sem kell, hogy mekkora a különbség a fertődihez képest. Gyönyörű faházak, igényesen kialakított elrendezés, étterem jó árakkal. Még van külön strandja is, ami csak 7 óráig volt nyitva, de egy fél óránk így is volt kicsit lazítani. Az éttermében magyar a pincér, a szakács, meg még ki tudja ki. Egy laza vacsora után felállítottuk a sátrakat, majd elmentünk fürdeni. Sokkal jobbak a tisztálkodási lehetőségek, annak ellenére is, hogy a fürdővíz 24-25 fokosnál nem volt több, de igazából jól is esett ilyen vízben fürdeni. Este fröccsöztünk egy kicsit, közben néztük a Ghána – USA meccset. Nem néztük végig, elmentünk inkább aludni.

3. nap: Purbach – Balf (51,91 km)

Az utolsó, harmadik nap egyáltalán nem úgy indult, ahogy terveztem. Tudniillik, hogy 04:32 felébredtem egy pávára. A kempingben ugyanis mászkált szabadon két páva, és napfelkeltével együtt ébredtek, természetesen ébresztőt fújva az egész kempingben.

Onnantól kezdve egy percet sem aludtam, már azon voltam, hogy kimászom a sátorból és elintézem, hogy több hangot ne adjon ki magából… Ezzel nem voltam egyedül. Túltettük magunkat ezen a reggeli sokkon és elfogyasztottunk egy laza reggelit, összecsomagoltunk, majd 10 óra körül – már nem tudom pontosan - útra keltünk. A napi terv Eisenstadt, aztán a Páneurópai piknik volt, majd onnan vissza Balfra. Elhagyva Purbach városát haladtunk a Fertő-tó kerékpárúton, ami a B10-es jelzést viseli. Egészen Donnerskirchen utánig kell ezen az úton haladni, majd el kell kanyarodni az R1-es és R50-es kerékpárútra. Egy darabig ezen a közös részen halad az ember, úgy jut el Eisenstadtba.

Erre nem voltunk tavaly, nekünk is teljesen új volt a táj, de nem csalódtam, festői szépségű. Útközben váltakozott a szembe és oldalszél, néhol talán kaptunk egy kis hátszelet is, de elég jó tempót mentünk, hamar megérkeztünk Eisenstadtba. Megkerestük az Esterházy-kastélyt.

Sajnos nem tudtunk bemenni a kastélyba, ugyanis csak német vezetés volt délelőtt, délután meg már nagyon későn lett volna a magyar, így csak a Bormúzeumba mentünk be, méghozzá ingyen. Ingyen, köszönhetően annak, hogy a purbachi szállásnál kértünk Neusiedler See kártyát, amivel nagyon sok helyen kedvezményt kapunk, még itt Eisenstadtban is. A kártyáról annyit, hogy teljesen ingyen igényelhető a tó körüli szállások legtöbbjénél az osztrák oldalon, érdekes módon a magyar oldalon sehol semmit nem tudnak róla, pedig vagy tíz helyet felhívtunk ez ügyben. Sebaj, talán pár év múlva már nálunk is elérhető lesz. A bormúzeum szerintem nagyon érdekes volt, régi présgépek, dugózó gépek, valamint különböző évjáratú borok sokaságát láthatta az ember.

Százasával álltak kint a borosüvegek, és hát alig akadt üres. Még ezeket is olyan szépen világították meg, élvezet volt a pincében járkálni. Vettem még négy képeslapot, majd útnak indultunk a kulacsok utántöltését követően. Innen több útvonalon lehet haladni, attól függ mit szeretne látni az ember. Tökéletesen ki van táblázva, hogyan tud az ember visszajutni a Fertő-tó partjára Rust közelében. Mi nem ezt az utat választottuk, amit sajnáltam, mert tényleg gyönyörű vidéken halad az út, de ugyanakkor vonzott a Páneurópai piknik, ami a magyar-osztrák határon 1989-ben tartott békedemonstráció volt, a vasfüggöny átvágásának előzménye.

Ide a B14-es kerékpárúton kell menni, ami egy idő után a közúton halad, de egyáltalán nem nagy a forgalom. Az út Trausdorfon és St. Margarethenen át vezet, majd egy alattomosan induló, aztán annál inkább meredekebb emelkedőn és egy kis gurulást követően jut el a határhoz. Egy pár percet töltöttünk csak itt, mivel páran nem jöttek el erre a kitérőre és ők már Fertőrákoson vártak minket. Átlépve a határt teljesen más útminőséggel találkoztunk. Simán lehetett 40 km/h-s tempóval gurulni lefele, de nagyon oda kellett figyelni, ugyanis 1,5-2 méter széles kátyúkkal volt tele az út. Ez egy teljesen mértékben felfoghatatlan változás, nem hittünk a szemünknek. Kicsit több mint 3 km gurulás után megérkeztünk Sopronkőhidára, és akkor tárult a szemünk elé a Fertőrákosra vezető emelkedő. Már-már az első napi 10%-os emelkedőhöz hasonló volt, de aztán meglepően könnyen felmentünk. Találkoztunk a többiekkel, majd betértünk a kőfejtőnél található étterembe. A kőfejtőbe senki nem ment be, pedig nagyon szép. Annával mi is kihagytuk, ugyanis tavaly már megnéztük. Ettünk, ittunk, pihentünk, majd nekiereszkedtünk a fertőrákosi lejtőnek. Már csak 10 km-re voltunk a balfi céltól, „hullámvasutaztunk” kicsit fel-le, fel-le, majd megérkeztünk Balfra délután 15:08-kor 51,91 km megtétele után. Gyorsan feltettem a bringákat az autóra, majd elindultam három órás utamra fél4 után picivel.

Az össztáv 159,72 km-re jött ki, s hihetetlenül jó volt. Ha tehetném, még mindig ott tekernék. Nagyon a szívemhez nőtt ez a táj, a maga szépségével, nyugodtságával, s már az is megfordult a fejembem, hogy jövőre újból el kéne oda menni, de most nem tókerülésre, hanem csillagtúrákra, mert még volna mit felfedezni a tó keleti, illetve nyugati felén is. Mindenkinek csak ajánlani tudom. A sima tókör 130 km körül van, ami nem nagy táv, körbe lehet tekerni egy nap alatt is lazán, de itt nem ez a lényeg. A táj, a néhány látnivaló, a friss levegő mindenképpen megér egy hosszú hétvégét, úgyhogy ha még valamikor megyek bringázni a tóhoz, akkor is több napot fogok rá szánni.