Fertő-tó körtúra
A napokban Annával (barátnőmmel) körbetekertük a Fertő tavat, gondoltam megosztom veletek élményeinket. Örömmel fogadok minden hozzászólást, mások élményeit is.
1. nap: Érkezés Fertőrákosra
213 hosszadalmas km és 3 óra elteltével 20:15-re megérkeztünk Fertőrákosra. Egy családias hangulatú, szép, megfelelően tisztán tartott panzióban szálltunk meg. 7900 Ft volt a szállás kettőnknek, amely ár tartalmazta az idegenforgalmi adót és a másnapi reggelit. Érkezés után átvettük a szobát, egy teljesen egyszerű franciaágyas, fürdőszobás szoba volt. Bicikliknek külön fedett tároló volt, aminek az ajtaja nem volt kulcsra zárható, mégis teljesen biztonságban éreztem kerékpárjainkat, igaz ez a tároló egy zárt udvaron volt. Gyorsan eltelt az este hátralévő része, úgyhogy nyugovóra tértünk. Már gyülekeztek az esőfelhők.
2. nap: Fertőrákos – Jois (50,46 km)
Második nap reggelén 07:45-kor ébredtünk, s tapasztaltuk, hogy szemerkél az eső. Gyorsan elfogyasztottuk reggelinket, ami rendkívül bőséges volt. Tea, felvágott kétféle, sajt, lekvár, mindehhez adtak kb. vagy 6 zsemlét, de mi csak 3-at fogyasztottunk el. Reggeli után összepakoltunk, az eső is már inkább nem esett, mint esett, szóval úgy döntöttünk, hogy útra kelünk…
Mörbisch felé vettük utunkat. Fertőrákos határából láttuk a Fertő tavat, hát mit mondjak, elég messze volt.
Szépen átgurultunk Mörbischbe, mintha egy teljesen más világba csöppentünk volna. Egy teljesen rendben tartott kis település, teljes nyugalom mindenhol, szabadon a biciklik, kitűnő minőségű kerékpárút.
Itt megálltunk egy pillanatra, ránéztünk a térképre, meg a kis útikönyvre, de aztán hamar odébbálltunk, s közben az eső is el kezdett esni. Mörbischből kiérve kilométereken át szőlős mellett haladtunk. Gyönyörű látványt nyújtottak a több km hosszan és több száz méter szélesen elterülő szőlősorok.
Ruston megállás nélkül áttekertünk, majd egy kisebb dombosabb vidék után begurultunk Oggauba. Oggau után egy kis gondunk akadt, mert nem volt egyértelmű a bicikliút iránya, ezért a kempingben megkérdeztük a portást, aki útbaigazított minket. Ezen a részen tulajdonképpen egy hurkot kellett visszafelé megtenni, majd egy ugyanilyen hurkot Donnerskirchen irányába. Megoldhatták volna egyenesen is, bár lehet úgy túlzottan unalmas lett volna. Ezen a tájon is szőlősök között tekertünk, és itt hozták ránk először a frászt 
. Megálltunk az egyik pihenőnél, lefényképeztük és egyszer csak egy hatalmas lövést hallunk .
Inkább odébbálltunk hamar, de mint kiderült, így zavarják el a sok madarat, ami a termésüket dézsmálja. Donnerskirchenbe értünk szép lassacskán, s rögtön a városhatárnál megálltunk a pihenőnél. Jól tettük, mert egy hatalmas zuhé jött. Ott ültünk vagy fél órát mire enyhült kicsit az időjárás. Kulacsokat feltöltöttük vízzel az ott található ivóvízzel, majd Purbach felé indultunk. Korábban említett településeken főleg csak áttekertünk. Az útikönyv írt pár látnivalót, de ilyen időben nem volt sok kedvünk megnézni őket. Purbachba érve az eső még mindig esett, valahogy dél és 13 óra között lehetett, s boltot kerestünk, hogy vegyünk valamit, ami hasonlíthat egy ebédre. Ekkor szembesültünk azzal, amiről fogalmunk sem volt, hogy szinte minden zárva van 12-15 óra között. Bejártuk az egész várost, aztán találtunk egy kisebb éttermet, ahol menüt adtak 5,60 euróért. Betértünk hát oda, három fogás volt. Egy leves porból, aztán nem éppen frissnek tűnő krumpli jól fűszerezett, kissé nyers hússal (finom volt), valamint egy darab palacsintával. Arra jó volt, hogy ne legyen üres a gyomrunk. Mire végeztünk az ebéddel teljesen elállt az eső, folytattuk utunkat Breitenbrunnon és Winden am See-n keresztül Joisba. Úgy döntöttünk, hogy itt szállunk meg, úgyhogy elkezdtünk keresni egy normálisnak tűnő helyet, ahol nyugovóra térhetünk. Feltekertünk valami iszonyatosan meredek emelkedőn, mert a tetején egy magyarosan hangzó panzió volt (Kiss Rudi Pension). Hát megtaláltuk, de egyből elment a kedvünk tőle, úgyhogy visszagurultunk a település központjába. Elkezdtünk panziókhoz csengetni és érdeklődni szabad szoba után. Közben azt is megtudtuk, hogy a feltekert „panzió zászló” azt jelenti, hogy nincsen szabad szobájuk. Becsengettünk egy helyre, ahol, mint kiderült, a kislány nagymamája magyar, kislány tudott is picit magyarul. Volt szabad szobájuk, de odébbálltunk, mert 30 euró/fő lett volna. Kicsit sokalltuk. Ezután sorra olyanokat találtunk, ahol vagy nem jött ki senki, vagy a kiengedett zászlóval ellentétben, már teltház volt. Ekkor Anna tanácsára elindultunk egy utcán felfelé, s észrevettünk egy „négynapocskás” panziót. Végül ez lett a nyerő, 20 euró/fő. Már nagyon elegünk volt, s az eső is kezdett cseperészni. Még gyorsan eltekertünk a sparba, vettünk vacsorát, meg holnapra reggelit. Szép kis szobát kaptunk, fürdővel és konyhával, a kerékpárokat zárható kerti faházba tehettük. Az eső nagyon elkezdett esni. Egész éjjel szakadt, s kétségeink voltak az időjárás előrejelzéssel kapcsolatban, ami másnapra napos, szeles időt mondott. Amúgy az egyetlen csatorna, ami be volt állítva a tv-n, az egy magyar adó volt.
3. nap: Jois – Hegykő (60,40 km)
Reggel 8óra körül keltünk, s még szakadt az eső, de már dél felől lehetett látni a szép, tiszta, kék eget, s elég szeles volt az idő. Szokásos reggeli pakolás és étkezés után 9 óra után indultunk el picivel Neusiedl am See irányába.
Útközben még Joisban megittunk egy kakaót, majd erőtől duzzadva a városon áttekertünk csak, de figyelmesek lettünk a várost körülvevő rengeteg szélkerékre. Szép látványt nyújtottak, és forogtak is rendesen a hatalmas szélnek köszönhetően. Gyorsan áthaladtunk Weiden am See-n is. Erős szembeszél fújt, nehezen haladtunk, de hamar megérkeztünk Podersdorfba. Itt vagy jó másfél órát töltöttünk el, ugyanis rengeteg Kite-szörföst és sima szörföst láttunk.
Belepték a tó ezen részét, s az erős szélnek köszönhetően mentek, mint a meszes. Sok képet is csináltunk, majd úgy döntöttünk indulunk tovább, különben sosem érünk Hegykőre. Itt jött az a rész, amit nem hittünk el. 15 km/h-nál nagyobb sebességgel nem tudtunk haladni, olyan erős szembeszél fújt. Pár km után meg is álltunk egy kilátónál, csináltunk pár képet, elvégre itt volt legközelebb a Fertő tó, de a szél majd szétfújt minket.
Illmitz felé tekerve egyszer csak mellénk álltak az égiek is, hátszelet kaptunk, s Illmitzt, Apetlont elhagyva hamar Pamhagen felé vezető teljesen sík kb. 8 km-es szakaszon találtuk magunkat, ahol tök laza tekeréssel 30 km/h-s tempót mentünk.
Az út minősége kifogástalan volt, csak siklottunk, mint síelő a sípályán. Ilyen tempóban hamar elértük a határt, ahol megálltunk 5 perc erejéig. Innentől kezdve, mintha más világba cseppentünk volna. A kerékpárutat középen 20 centis gaz választotta ketté, teljesen hepe-hupás volt, szegény biciklink is „nyekergett”. 9 km ilyen úton jutottunk be Fertődre, ahol magunkhoz vettünk egy kis üdítőt, majd bementünk megnézni az Esterházy-kastélyt.
Utána a közeli CBA-ban bevásároltunk, majd továbbálltunk Hegykő felé. Délután 4 felé érkeztünk meg Hegykőre, ahol a harmadik ház volt a szállásunk a faluhatártól, gyorsan elfoglaltuk, majd megpihentünk kicsit. A tulajdonos rendkívül rendes volt, adott nekünk saját termésű paprikájából, uborkájából. 6 órakor elmentünk egyet sétálni a környéken, s pozitív csalódásban volt részünk, ugyanis egy nagyon rendezett település képe tárult elénk. Közben találkoztunk egy pizzafutárral, aki kezünkbe nyomott egy menülistát. 7-kor részt vettünk a szentmisén egy nagyon szép templomban.
Mise után visszamentünk a szállásra. A pizza szórólapot nézegettük, megéheztünk egy pizzára. Egyet akartunk rendelni, de a lap alján észrevettük, hogy csak minimum két pizza rendelés esetén szállítják ki házhoz. Mondtuk is magunkban, hogy mi ez már??? Azért felhívtam a pizzériát, bepróbálkoztunk, hátha kiszállítanak mégis egyet, de nem, úgyhogy úgy döntöttünk akkor kettőt rendelünk, max marad holnap reggelire is. Egy mexikói és egy hegykői pizzát rendeltünk, s nem csalódtunk, finomak voltak, nekem főleg a hegykői ízlett a snidlinges, hagymás, szalonnás, paradicsomos, sajtos feltéttel. Közben persze néztük a magyar-svéd meccset és legnagyobb bánatunkra a „majom” mákos góljával kikaptunk.
4.nap: Hegykő – Fertőrákos (20,72 km)
Az utolsó napon szép napos, ámbár rendkívül szeles időre ébredtünk, háromnegyed10-ig felnyergeltük paripáinkat aztán nekimentünk a Fertőrákosig vezető 20 km-nek. Gyorsan átértünk Fertőhomokra, kb. 2 km volt a két település között, de már megéreztük azt, amit később egyáltalán nem kívántunk, a szembeszelet. Hidegség után dombos tájon haladtunk, fel-le, fel-le így haladtunk szép lassan a végállomás felé. Valami eszméletlen erős szembeszél fújt, egy kisebb lejtőn gurulva lefelé lassultunk…itt már nagyon kezdett elegünk lenni a dologból, nagy nehezen megérkeztünk Balfra, ahol megálltunk az egyik savanyúvíz kútnál.
Hát mit mondjak, elég büdös záptojás szaga volt, úgyhogy a közvetlen közelében 10 másodpercnél többet nem is töltöttünk, inkább egy távolabbi padon pihentünk meg egy cseppet, bár néha még oda is elért a szaga. Ekkor a táv felénél jártunk nagyjából, s fáradtak voltunk a szembeszél miatt. Most jött az a szakasz, amin csütörtök este már autóval mentünk Fertőrákos felé. Hát két kocsi egymás mellett épphogy elfért, úgyhogy figyelni kellett, mert néhányan nem foglalkoztak azzal, hogy bringás is van az úton, csak elhúztak mellettünk. A szél mintha egyre erősebb lett volna, és nemigen fogyott a két település közötti 10 km. Az volt az érzésünk, hogy amikor sík terepen haladunk akkor erős szél fúj, amikor dombon fel, akkor meg dupla olyan erős. Volt néhány szakasz ahol 10-12 km/h tudtunk csak haladni. Hozzávetőlegesen 3 km-re Fertőrákostól, megláttunk egy táblát amire ez volt kiírva: Must+szőlő MOST! Megálltunk és fejenként 3dl mustot ittunk 200 Ft-ért. Nagyon finom volt, még tudtam volna inni belőle bőven. Ettől mintha új erőre kaptunk volna, újra bringára pattantunk és tekertünk tovább az irtózatos szembeszélben. Ekkor még nem tudtuk, hogy még tartogat számunkra a sors egy meglepetést, de amint beértünk Fertőrákosra, a szemünk elé tárult a körút legnagyobb emelkedője. Alapesetben ezzel sem lett volna különösebb gond, csak hát ugye a szembeszél itt is fújt, nem is akárhogy. Már a felénél éreztük, hogy egyre nehezebben megy, de felküzdöttük magunkat, s akkor már csak 50 méterre voltunk a szállástól, ahol az autót hagytuk. S végre megérkeztünk, eljött a várva várt pillanat, körbetekertük a tavat. Gyorsan bepakoltunk a kocsiba, a bringákat még betoltuk a tárolóba, mert kocsival elmentünk még megnézni a kőfejtőt, meg a püspöki palotát.
Kőfejtőben lábaink már alig vittek fel a lépcsőkön, de megérte, mert nagyon szép volt, a püspöki palotát meg csak a belső udvarig néztük meg, mert már nem volt kedvünk fizetni a belépőért.
Nézelődés után egy kis italvásárlás, majd vissza a szálláshoz. Ott félóra alatt felszereltem a bicikliszállítót, majd rá a két bringát, jó erősen felpókoztam őket, majd be a verdába, aztán irány haza, ismét 213 km (+32 nekem még hazáig). Már nagyon vártuk a hazaérkezést.
Összességében nagyon jó volt a körtúra, bár néha közünk nem volt a tóhoz olyan távol tekertünk tőle. Az olvasott túraleírások alapján azt hittük azért picit közelebb leszünk a parthoz, de azért az eső és a hihetetlen erejű szél ellenére is szép emlékekkel tértünk haza. Szép és érdekes helyeket láttunk, s hát a kerékpárút minősége leszámítva egy-két részt kiváló minőségű volt. Osztrák oldal különösen tetszettek a vízelvezetők az úton keresztbe, mert mint egy matekfüzet, úgy volt berácsozva. Jövőre tervezzük, hogy körbemegyünk ismét, de már egy nagyobb társasággal, bár még kérdéses görkoris barátunk mit fog szólni ahhoz, a Podersdorf előtte aprókavicsos 4km-es részhez. De ha kell csomagtartón átvisszük. Az össztáv 131,58 km-re jött ki, de ebben voltak apróbb kacsázások is.
