Átlagos napnak indult - olyannak, amitől tucatból egy érzése támad az embernek este, amikor végiggondolja a nap történéseit.
Szabad nap lett volna, de a szokásos éves munkavédelmi oktatás miatt néhányan felkerekedtünk - kollégákkal - és Székesfehérvár felé vettük az irányt.
Az oktatás hangulatos volt, mint mindig - kis gyártörténeti eszmefuttatás ( sokadszor hallva kicsit türelmetlenné válik az ember ), pár szó a cég fejlődéséről, holmi gyáregységek kiszervezéséről, de ki a bánatot érdekel az ilyesmi, amikor mindez csak azért van, hogy megközelíthessük a saját berendezéseinket, hogy szükség esetén beavatkozhassunk ( egyébként távfelügyelt a rendszer, karbantartáskor és ellenőrzésekkor igényel csak személyes jelenlétet ).
Szóval minden megy a maga kis unalmas medrében és véget is ér - bár néhányszor úgy tűnik a végtelen körmondatoknak nevükhöz méltón sosem szakad vége...
Irány haza - irány a 62-es út, Seregélyes felé.
Szokásos hét közbeni forgalom - pár teherautó, néhány kamikáze, akik úgy gondolják, a legjobb ott előzni, ahol az előttünk lévő útszakaszból lehetőleg semmit, vagy alig látni - kockázat az élet sója...
Előttünk lassít a kocsisor - majd araszolni kezd. Keressük okát, de senki nem lát semmit - mígnem egyszer csak feltűnik a baloldalon pár villogó kék lámpa - egy mentőre szerelve.
Előtte szürke autó, körülötte némi sürgés-forgás, rendőr még sehol - frissnek látszanak a történések - és még előrébb egy másik jármű: egy 18 kerekű dömper - féligmeddig lekanyarodva egy kis bekötőútra.
Furcsa látvány.
Közelebb érünk.
A fülkéje érdekesen áll, de talán nem is az a legfurcsább, hanem hogy látszólag nincs oka rá, hogy ott álljon - félig elfoglalva az úttestet...
Elhaladunk a mentő mellett, beérünk a szürke autó mellé - egy Honda az - valami újabb, talán Civic, bár az elejéből nem sok maradt.
Benne emberek dolgoznak, bár - szerencsére - nem sok látszik abból, amit csinálnak - nem sok látszik abból, Akit "szerelnek" éppen...
Mert látszólag komoly munka folyt odabent - ki tudja kinek az életéért küzdöttek talán éppen a mentősök, ki tudja be volt-e kötve, megóvta-e a légzsák és hogy vajon miért is történhetett az egész...
Látszólag sima ügy - a dömper balra kanyarodott, bizonyára szerették volna kikerülni a mögötte feltorlódott kocsisort, ez okozhatta a bajt - aláfutottak...
***
Miközben elhaladunk az események mellett - hiszen a segítség már megérkezett, látni pedig már csak a végeredményt láttuk - felötlenek kósza emlékek egy régmúlt balesetről - valamiről, ami most előfurakodott a feledés homályából...
Egy estéről, ami pont ilyen átlagosnak indult, de szerencsétlen vége lett...
Amikor lassított felvételként pörögnek az ember szeme előtt az események - egy autóban ülve, mely rosszkor volt rossz helyen...
Egy estéről, amikor meghallja az ember a gyűrődő fém hangját, amikor átéli a hirtelen lassulást, amikor egyszerűen megjelenik a feje felett a "MÁS" tábla - hiszen ilyesmi mindig mással történik meg...
De az a baleset más volt - az a baleset nem nagy sebességnél történt, ott "csupán" a technika látta kárát a dolognak, a bent ülők nem...
***
De itt...
Itt valaki megsérült... Vagy talán Valakik...
Valaki nem ment haza aznap és csak remélni lehet, hogy azóta már megtette - függetlenül attól, hogyan is történt a baleset, mi váltotta ki és elkerülhető lett-e volna.
Szomorú ilyesmit látni. Még szomorúbb ilyesmit átélni.
De a legszomorúbb ilyesmi miatt elveszíteni Valakit.
Mindig kössétek be a biztonsági övet!
A baleset 2008. október 14-én történt a 62-es úton - Székesfehérvár és Seregélyes között, 11 óra környékén valamikor - nem ismerem a körülményeket, nem ismerem azt az illetőt, Aki akkor és ott balesetet szenvedett. Remélem megúszta komolyabb sérülések nélkül és azóta jobban van. Talán hibázott. Talán nem figyelt. Talán csak így jött össze és ez volt megírva Neki. Nem tudom.
