nincs értelme, tudom, de mostanában semminek sincs értelme.

összebarátkoztam a sötétséggel, a csönddel, a hűvössel. mert ott csak ezek vannak. belépek a félhomályos csarnokba, körbenézek. hatalmas az egész. végigjárom a falak mentén, míg egy beszakadt liftaknát fel nem fedezek. áll a víz az alján. mellette egy lépcső, ami lefelé visz, a sötétségbe. veszélyes lehet, de nem érdekel. lemegyek, körbenézek, és azt érzem: "ez az. ez kell nekem".
csönd és nyugalom. csak ülök, két órán keresztül, és agyalok.
kb. két óra elteltével feljövök. bántja a szememet a fény, zavarnak a hangok. lassan elindulok a mezőn keresztül, felülök a villamosra. egy ellenőr kéri a bérletem, harmadszorra fel is fogom mit akar...

igen, ez megint a valóság