Sohasem éreztem hogy a váltogatás bármit is hozzáadna a motoros élményhez. Inkább mindig csak nyűgnek éreztem. A robogók viszont sohasem tetszettek. Egyrészt a formájuk, vázuk, stb nem motor. Másrészt az állandó üvöltő hang az automatika megoldása miatt.

Szeretek motorozni, de váltogatni kevésbé. Egy ideje csak nyűgnek érzem, autót és motort vezetve egyaránt. Nem érzem hogy bármit is hozzátenne a motoros élményhez. Ez az érzés egyre erősebbé vált az utóbbi pár évben, részben annak köszönhetően hogy kiköltöztem Olaszországba. Város, lakott település bármerre is megy az ember, jó ha pár száz méter szünet van két 50-es tábla között (Milánó). A forgalom nagy, itt látszólag minden családban legalább 4 autó van és azok egyszerre vannak az utakon kis túlzással.

Honda NC750XD (illusztráció)

Ezért gondolkozom egy jó ideje már egy DCT-s (automata váltós) motor beszerzésén. Ennek hangot adtam ezen a fórumon is, mire azt a választ kaptam hogy próbáljak ki egyet, mert nem is olyan jó az. Az előző héten el is látogattam egy Honda szalonba amelyik rendelkezik ilyen motorral, nevezetesen egy NC750XD modellról van szó.

D, S, N? Milyen gomb ez? (illusztráció)

20 percre elvihettem. A motorra felülve kicsit furcsa volt hogy csak egy kapcsolót kell megnyomni, majd lehet tekerni a gázt és az indul magától. Ezt mindenfajta késlekedés nélkül teszi, ellentétben a robogókkal. A kapcsolat teljesen szilárd, a gázkar minden egyes mozdulatára azonnal reagál a motor, ahogy azt az ember el is várja. Már az utcára kifordulva széles vigyor jelent meg az arcomon, azzal a gondolattal hogy ez marha jó. Lelkesedésem nem csökkent egy kicsit sem a rövid teszt idő alatt. Visszatérve a kereskedésbe, az eladó valószínűleg látta rajtam hogy tetszett, mert közölte hogy ha nagyobb tesztre akarom elvinni, bérbe is kiadják egy egész napra. Ezt le is fixáltam vele a következő napra. A "DCT kell nekem" érzés csak tovább erősödött, viszont 20 perc nem elég hogy valamit normálisan leteszteljen egy ember.

Másnap reggel jó kedvvel indultam el egy túrára a környező hegyekbe.

Az útvonal

Az útvonal tartalmazott városokat, országutakat, autópályákat, szerpentineket valamint még egy kis murvás "off-road"-ot is. Ha már kalandmotorként hirdeti a típust a Honda, annak ellenére hogy nyilvánvalóan alkalmatlan bárminemű komolyabb terepen való közlekedésre. A hasmagasság alacsony, a tömeg nagyon nagy (230kg), viszont a teleszkópok rugóútja hosszú. Ez rosszabb minőségű utakon azonban jól jön. A magyar utak nem éppen a sima felületükről híresek, de az olasz utakat sem kell félteni ha letérünk a főutakról. A képen szereplő adattal ellentétben 410 km-t tettem meg összesen, délelőtt tíz órától este fél nyolcig.

A túrán dobozok hiányában jól jött a beépített, egyébként robogókra jellemző csomagtartó (illusztráció)

A városi tesztekre folyamatosan sor került, mint már említettem ez a táj egy nagy masszív településrendszer. Utam áthaladt Como és Lecco városain mint nagyobb településeken, na meg ugye Milánón. A kalandmotoroknál jellegzetes üléspozíció és az automatika adta kényelem nem ösztönzött a nagyobb forgalom minél előbbi elhagyására. Már nem érdekelt ha a folyamatosan meg kellett állni a piros lámpák vagy az autók miatt. Nagyon jó úgy megállni hogy csak a fékkel kell foglalkozni, majd zöldnél húzni egy kövéret. Ha előkészített sebességi fokozatba történik a váltás, az úgy megy végbe hogy észre sem lehet venni. Azt veszem észre hogy már hatodik sebességi fokozatban gurulok a városban, pedig csak hármast tippeltem mielőtt lenéztem a műszerfalra. Az automata váltó szerencsére úgy van programozva hogy nem kapcsol fel addig amíg nagy gázt húzunk hanem engedi kipörögni a motort.

Bellagio-ban

Como és Lecco között kanyargós útvonalon haladok, Bellagio-n keresztül. Ez a kis városka a tó egy kis csücskében fekszik. A motor rendelkezik sport fokozattal is, mindjárt hárommal. Én csak annyi különbséget láttam közöttük, hogy mennyin tartják a motor fordulatszámát. Az S1-es fokozat megfelelő lehet városba és kanyargósabb, de sík útszakaszokra. Itt a motor nagyon jól tette a dolgát, és meglepődtem rajta milyen jó érzés jobbra-balra döntögetni vele. Nem is haladtam vele lassan.

A kép illusztráció

Országúton 1x1 sáv esetén az előzéseket autóra jellemző módon kell megtevezni a kis teljesítmény miatt. D mód használatakor ilyenkor jön jól a bal kormányon elhelyezett gomb egy mínusz jellel. Ezt megnyomva visszakapcsol egy fokozatot, ami azonnal végbe is megy. Egy nyomás azonban a legtöbb esetben nem elég, kettőt is vissza kell kapcsolni egy-egy lassú autó dinamikus leküzdéséhez. Amikor Hosszú kocsisort előzve kell kis helyre gyorsan beszűrni a motort a szembejövő forgalom miatt lehet észrevenni hogy ez bizony négy ujjas fék és a féktáv nem éppen sportmotoros. Többször mondtam magamban hogy "Állj már meg b@zmeg". A fék annyira nem tetszett hogy számomra ez a legnagyobb negatívum, előbb fizetnék dupla tárcsáért mint egy erősebb motorblokkért.

Kilátás Monte Chiaro-ról

A San Marco hágón keresztül egészen jól bírta a kis telejsítményű motor az utat felfelé, bár itt már csak az S2 vagy S3 fokozat megfelelő. Nyilván ha lassan, túrás tempóban haladunk a D mód is megfelelő lehet, bár felfelé egy kövér gázadásra ilyenkor minimális gyursulást és csak elmélyülő pamp-pam-pam hangot kapunk. Itt is jó érzés hogy a motor önmagától megfelelő fordulatot tart, nekem nem kell foglalkoznom vele, nem is érdekel melyik sebességi fokozat éppen aktív; fék, majd gáz kifelé kanyarból. Furcsa hogy a láb csak simán a lábtartón van, nem kell dolgoztatni. A magasan elhelyezkedő, széles kormánnyal jól lehet irányítani a motort. A teleszkópok bár jól esnek a hullámos szerpentinen, sportos vezetéshez túl puhák, fékezéskor nagyokat bólogat a motor eleje. El is neveztem imbolygóműnek, ezt szintén előbb cserélném mint a blokkot.

Lefelé a hegyről, killátás a Como-i tóra

Az utolsó, Milánó előtti szakaszon autópályára is felmegyek. 120km/h felett autókra jellemző gyorsulással büszkélkedne, már ha erre lehetne. Az eléggé egyenes szélvédő mögött turbulencia képződik, ráadásul nem is tereli el a szelet a sisakról, így a folyamatos 130-140 körülii utazósebességet lehet tartani ami még kényelmes. Azt viszont simán tartja a motor, hatodik sebességi fokozatban 4400 körüli fordulatszámon. Az ülés érdekes módon sportosan kemény. Annyira, hogy kényelmetlenebb mint a jelenlegi valóban sportos motoromon. Pár óra után már fáj az ember hátsója, de legalább fel lehet állni ebben a nyeregben.

Oda fogok felmenni

A fogyasztásom a fedélzeti számítógép szerint 3.8 volt 100 kilométerenként a túrán. Ezt nem tudom megerősíteni mert sajnos a tank nem volt tele amikor elhoztam a szalonból. Az LCD kijelző egyébként tökéletesen látható közvetlen, erős napsütésben is. Elől végre LED-es világítás van az idejétmúlt halogénes helyett. Érthetetlen módon viszont sikerült rondítani az egyébként nem rossz megjelenésű motoron hagyományos index-ek elhelyezésével. Ezek bumfordi módon állnak ki oldalra.

Visszatekintés a völgybe

Végszóként elmondhatom hogy hibái (fék, futómű, gyenge blokk) ellenére is nagyon tetszett a "traktor". Ezt mi sem mutatja jobban, hogy a szalonból szívesebben mentem volna haza vele mint a saját motorommal.

A San Marco hágó tetején

A következő nap kíváncsiságképpen kipróbáltam az automata Africa Twin-t is, hátha az erősebb motorral előjönnek a DCT kellemetlenségei. Már úgy éreztem megtaláltam, de csak a kipörgésgátló lépett működésbe. Az automata váltó ott is nagyon tetszett.

Folytatás: NC750XD - A kezdetek