Ahogy ígértem, itt a folytatás.
[Rec] 2 (2009)
Thriller - akció
Nos, amit nem sikerült az előző részben összehozni a spanyol filmeseknek, az itt ment nekik. Nem tudom hogy a nézői visszajelzések alapján dolgoztak, vagy ők szűrték le maguktól a hibáikat, mindenesetre a 2. rész klasszisokkal jobb lett az elsőnél. Belepakoltak olyan akciójeleneteket, amikre emlékezni fogunk jópár év múlva is. Megmaradt a filmre jellemző egykamerás nézet, bár néha láthatjuk a kommandósok fejkamerájából is a jeleneteket, ez olyan hatással van a filmre ami üdítő színfolttá teszi. Eltaláltabbnak tartom a kamera leejtésekből - ütésekből adódó kép és hangvesztést.
Jöjjön azért a fekete leves. A film most is kevés szereplővel operál, ennek ellenére nincs idejük kibontakozni, egyedül talán a papnak akit magukkal vittek. Inkább a történetre került a fő hangsúly, ami számomra egy kicsit idegen fordulatot vett, valahogy nem illett bele egy zombis film történetébe.
Pont ez adta ellenben a humorját az egésznek. Nekem úgy jött le, mintha a fimben egy egészen fekete humor lenne, és ugyan nem játsszák be a sitcom-ok gépi nevetéseit, én mégis a hasamat fogtam a nevetéstől, amikor keresztel meg miatyánkkal rontottak neki az őrjöngő zombinak Nos ha humorként fogjuk fel, akkor minden tiszteletem a forgatókönyvíróé, ilyen sztorit rég láttam. Ha komolyan vette, ez esetben meg elnézését kérem.
4/5 pont
A bontókalapáccsal rohangáló zombi nagyon humor.