2024. május 29., szerda

Gyorskeresés

Hívjad befele a kislyányt!

Írta: | Kulcsszavak: kislyány . szex . kislány .

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Először is - hogy úgy mondjam - be szeretnék mutatkozni. Évek óta aktív tagja vagyok a fórumnak, de ezt a bejegyzést mégis frissen regisztrált nick alól követem el. Teszem mindezt azért, mert eddig szinte kizárólag szakmai oldalamról ismernek a fórumozók, és szeretném, ha ez így is maradna.
Szóval még a nyáron történt a következő eset;
Egy hölgy ismerősöm eljött, mert kérni akart valamit (talán egy CD-t? Nem emlékszem pontosan). Beinvitálásom nem fogadta el, mondván, hogy siet. Mondtam, hogy rendben, akkor várj meg itt, rögtön kihozom.
Éppen ekkor ért haza a munkából édesapám, köszöntötték egymást.
Apám hamarabb bement a házba, mint én, és leült a konyhaasztalhoz enni.
Nem sokkal később én is beértem a házba, és nekiálltam keresni a kért CD-t.
És most jön a lényeg: apámmal egy rövid párbeszéd alakult ki;
-Hívjad befele a kislyányt, úgyis megyek itthonról elfele!
-Mert? (kérdeztem vissza, mint aki nem tudja, mire gondol...)
-Hívjad befele a kislyányt, amíg megteheted, én úgyis mindjárt megyek itthonról! Most még fiatal vagy, megteheted. Majd ha te is ilyen vén szar leszel, bánni fogod, hogy nem tetted meg!
-Tapasztalat?
-Igen!
Ennyibe maradt a beszélgetés. Megtaláltam a kért CD-t, és kivittem a lánynak.
Csak ezután kezdtem el töprengeni a dolgon.
Már egy ideje betöltöttem a 22. életévem, de töredelmesen megvallom, hogy eddigi életem során összesen 4 barátnőm volt, a két utolsóval létesítettem szexuális kapcsolatot. Az elsővel azért, mert már közel 18 évesen ciki volt "szüzinek" lenni, a legutolsó kapcsolatom közel 3 évig tartott.
Soha nem éreztem úgy, hogy akit csak meg tudok kapni, meg is kell kapnom. Lett volna rá lehetőségem, de nem tettem. Minek tettem volna? Talán több leszek vele? Szerintem nem.
Vajon tényleg meg fogom bánni később, hogy nem tömtem be minden lyukat, amit betömhettem volna? Talán igaza van apámnak, és tényleg gyűjtenem kellene a "skalpokat"? Később talán tényleg meg fogom bánni, hogy nem éltem ki magam?
Elsősorban "öregek" nézetét és véleményét várom, mert ők már talán tudják a választ a kérdésemre. De természetesen mindenki véleményét szívesen látom!

szönöm, hogy elolvastátok!

Hozzászólások

(#1) Zewa


Zewa
senior tag

Megbánni nem dogod, bár kitudja, nekem sosem volt még kapcsolatom 8honapnál hoszabb...
Apud mindig ien bölcs tanácsokat ad? :9 Bár.. Lhet hogy igaza van, de izláések és pofonok.

[link] erre lett kitalálva:)

"Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan…"

(#2) Racecam


Racecam
MODERÁTOR

Igen.

Com'è diverso il mondo visto da qui

(#3) tiv83us


tiv83us
veterán

Jah, szerintem is eld ki magad mig fiatal vagy, meg lehet.

Always Outnumbered, Never Outgunned

(#4) ollie


ollie
MODERÁTOR

Az én válaszom, nem.

***

(#5) The DJ


The DJ
addikt

Azt hiszem az én véleményem lesz kisebbségben, de én is azt mondom, hogy nem... A fiatalság arról szól, hogy tegyél meg mindent, amit szeretnél, amire vágysz, de ne próbálj görcsösen minden lehetőséget megragadni ha azt tényleg nem érzed szükségesnek.

https://wpszaki.hu - Minden, ami WordPress, cikkek kezdőknek és haladóknak.

(#6) Winner_hun


Winner_hun
félisten

Szerintem nem.

► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ

(#7) Cloud_s


Cloud_s
aktív tag

A konkrét szituációban szerintem a kérdés hamarabb megoldódott, mint felmerült volna, ugyanis: "Beinvitálásom nem fogadta el, mondván, hogy siet."
Általánosságban véve pedig ha kölcsönos a vonzalom és nincsenek erkölcsi aggályok (megcsalás, stb.), akkor miért ne történjen meg?

[ Szerkesztve ]

(#8) ati012


ati012
senior tag

Én személyszerint olyan vagyok hogy ha van egy lehetőségem, akkor azzal élek! ;)

(#9) Crystalheart


Crystalheart
senior tag

Csodálom, hogy SystemRoot még nem bukkant föl. :D Biztos még dolgozik. :P

Én pedig nem nyilatkozom, mert már nyilatkoztam másutt sokszor. :D

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.