,,Az élet sokkal jobban fáj, mint a halál."
Jim Morrison
Nem szokásom álmodni. Helyesbítek, mindenki álmodik, csak van, aki többre emlékszik, van aki kevesebbre. Hát én az extra kevés kategóriába tartozok, évente talán 3-4 álmomra emlékszem. Pont ezért tulajdonítok különleges jelentőséget nekik.
Most rosszat álmodtam. Nagyon rosszat. Leírom feketén-fehéren.
Van egy nagyon régi barátom. Hölgy az illető, régi szerelem, mára az egyik igen jó barátom lett, szinte mindent megosztunk egymással. Egyfajta női ideál ő, soha nem tagadtam, hogy - mindamellett hogy mindketten kapcsolatban élő emberek vagyunk - továbbra is fenntartom, hogy a leggyönyörűbb lányok között tartom számon - már akiket ismerek, azok közül. Ez nem udvarlás, szimpla tény, mert tényleg természetesen szép.
A tudatalattim egy hatalmas csapást mért rám. Legutóbbi - teljesen fekete-fehér - álmomban sétáltam egy fehérvári téren. Felfigyeltem arra, hogy valakik - munkások jelzőmellényben - egy gödröt ásnak a tér kellős közepén. Gondoltam, közelebb merészkedek, hogy lássam, mit is csinálnak pontosan. Ahogy egyre közelebb értem, láttam a gödör körül pár állványt, teli virágokkal és koszorúkkal. Nem értettem, hogy miért. Amint odaértem pár méterre, megvilágosodott minden. A gödörben egy még nyitott koporsó volt. A koporsóból pedig - igen, ő kukucskált ki.
Kidugta a fejét, felült, és egyetlen szó nélkül rám mosolygott. Kicsit hideg, kicsit borús, mégis őszinte mosolyt küldött felém. Látszott rajta, hogy ha tehetné, nem lenne ott, de tudja, neki ott a helye. Egy koporsóból rámmosolygó ember, aki szinte már-már a szeretteim közé tartozik, olyan bizarr látványt, érzésvilágot nyújtott, amilyennel keveset találkoztam eddigi életem során. Teljesen ledermedtem, megfagyott körülöttem a levegő, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
Filmszakadás.
Következő kép. Sétáltunk a téren. Minden ugyanúgy volt, mint az előző jelenetben, de mi a tér másik felén sétáltunk, így nem hatott rám olyan durván a látvány. Kettesben voltunk tehát vele, és beszélgetünk. Kérdőre vontam, hogy mi ez az egész. Ő pedig megmagyarázta.
,,Egyfajta nagyon súlyos halálos betegségem van, hogy pontosan mi, ezt nehéz megmagyarázni - kezdte. - Most éppen próbálunk a temetésemre."
,,Miért - kérdeztem én - az orvosok szerint mikor fogsz meghalni?"
,,Várhatóan 3-6 hónap múlva, de mivel ez az idő nagyrészt szenvedéssel telne el, úgy döntöttem, hogy a jövő héten altassanak el."
Felébredtem. A szívem vadul dobogott, a párnám pedig csuromvíz volt. Soha nem kívánok ilyet senkinek.
A rémálom pedig természetes, egészséges módja annak, hogy az ember levezesse a feszültséget és szembenézzen a félelmével.
Darren Shan
Szerencsés vagyok. A nagyszüleim - egy kivétellel - mindannyian születésem előtt elhunytak. A legközelebbi hozzátartozóm, akinek a temetésén voltam, a szomszéd néni. És remélem, ez még így is fog maradni egy ideig. Igen, félek a haláltól. Azért, mert még nem fejeztem be, amit elkezdtem, és úgy érzem, senki nem fejezte még be. Mégis, előbb-utóbb mindenki menni fog. És a halál nem fogja figyelembe venni, hogy valaki bevégezte-e küldetését.
,,No one wants to die. Even people, who wanna go to heaven, don't wanna die to get there."
Steve Jobs
A születés és a halál a két biztos pont az életben. És bár furcsának, abszurdnak, és értelmetlennek tűnik kimondani, mégis igaz, hogy mindenki meg fog halni egyszer. Akit szívből utálsz, az is ugyanúgy meg fog halni, mint a legközelebbi szeretteid. Ugyanúgy meg fogsz halni te is, mint ahogy meg fogok én is. A kérdés csak az, hagyunk-e valami maradandót magunk után? Vajon, amikor majd a halálos ágyunkon fekszünk, és feltesszük a kérdést magunknak: ,,Mi volt az értelme az életemnek?", tudunk majd értelmes, jó és tartalmas választ adni magunknak? El tudunk majd úgy távozni az evilági létből, hogy azt mondjuk, alkottunk valami maradandót, élveztük az életünket, végigcsináltuk, amit akartunk? Vagy majd sanyarú arccal, keserű félmosollyal hazudjuk szeretteink szemébe, hogy itt az idő, hogy elmenjünk, miközben magunk sem tudjuk, miért is éltünk egyáltalán, néha azzal sem voltunk tisztában, hogy mi a saját szívünk vágya, én végül x évet végigrobotolva letettük a lantot, amely soha nem is volt a kezünkben, hiszen mindigis utáltuk a főnököt, a munkát, mindent?
,,Your time is limited. So don't waste it living someone else's life!... Have the courage to follow your heart, and intuition. They somehow already know, what you truly want to become. Everything else is secondary."
Steve Jobs
Én az első megoldást kínálom. Hallgassunk a szívünkre, különben az életünk 99%-ban értelmetlenné fog válni. Mondjuk ki a véleményünket, és csináljuk, amit szeretnénk, ne pedig azt, amit mások ránkerőltetnek! Hivatkozhatunk erre-arra, de kifogások helyett keressük meg a megoldásokat, és éljük a saját életünket!
,,Death is very likely the single best invention of life. It's life's change-agent: It clears out the old, to make way for the new."
Steve Jobs
Remélem, az álom csak álom marad.
Az idézetek forrása Steve Jobs avatási beszéde a Stanford Egyetemen - 2005, illetve a citatum.hu.
