2024. május 9., csütörtök

Gyorskeresés

Mercis kalandok - A könyv

Csak erős idegzetű autómániásoknak és szerelőknek!

[ ÚJ TESZT ]

Mercis kalandok - Tizennegyedik rész

Most is történtek események, mint mindig. Unatkozás nincs... Najó, azért egyre több.

Az utolsó bejelentkezés óta történt, hogy a jobb első rugótányér felső része átszakadt. Azért nem ült le az autó a földre, mert ugye erősített a rugó, és a legnagyobb alátétpogácsák lettek berakva, így csak kinyomta felfelé. Ez mondjuk még így szerencsés.

Ezt egy karosszériás ismerősöm 15.000 forintért javította ki. Úgy, hogy a jobboldalit teljesen rendbe rakta, mintha új lenne, és meg is erősítette a gyári állapothoz képest, ez bevett gyakorlat másoknál is. A bal oldal sértetlen volt, de az is meglett erősítve. Sajnos fotók nem készültek róla, mert faterom vitte akkor el a kocsit.

Most a már megvásárolt hátsó kerékcsapágy várja, hogy ki legyen cserélve, erre egy-két héten belül kerül sor. Egyszerűen nincs rá idő.

A mai napon Merci talira készülvén, a még a nyár végén megsérült hátsó lökhárítót tettem rendbe, és elől az utángyártott vonószem-takarórácsot is újra lefújtam.

Ja és persze az első rendszámot kikalapáltam, plusz kapott új tartót. A hátsót azért nem tudom kicserélni, mert az egyik csavar úgy berohadt a helyére, hogy majd a karosszériásnál csapágycserekor... Na és kapott egy új gépház emblémát is. :)

Továbbá páromtól kaptam egy spray formájában lévő gyorspolírozó szert, amivel elkezdtem rendbe rakni a karosszériát is. Nem kis meló, de megéri.

A múltkor szórakozott velem a hátsó lámpa és index is. Mikor egyik, mikor másik vagy nem égett vagy csak kiégett. Így hátul az összes égőt kicseréltem a fenébe.

Így most csak a hátsó kerékcsapágy vár cserére, plusz újabban néha elől kopog valami a futóműben. Pedig már minden *is* ki van cserélve. :D

Ránéztem ma mosáskor a motorra is: porszáraz, póklakta. Azért lemostam :D

Amit még el tudok mondani, hogy 100% városi használattal a fogyasztása 7,6 körül szokott mozogni. Az OMV gázolajat szereti a legjobban. Attól jó a hangja és szép az alapjárata. A MOL-t viszont nem komálja.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.