2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Modding rovat

ITX-Box - Project LittleBig

Desktop PC piciben, szabványos alkatrészekkel bővíthetően, kompromisszumok nélkül?

[ ÚJ TESZT ]

Hűtés

Vízhűtés a méretbeli kötöttségek okán nem jöhetett szóba. Nem mintha valaha is felmerült volna a kitűzött célok között, csak gondoltam tisztázom az elején, ha már erről érdeklődő kérdés is elcsattant a Veletech 2013-on.

Eredendően az alacsony profilú videokártya az irányadó a processzorra helyezhető hűtő magasságára nézve, tehát olyasmi, lapos, de széles, főleg HTPC-kbe szánt példányt kellett keresni, mint az alábbi képeken látható. És persze szempont, hogy a ventilátor is elférjen rajta a burkolat alatt.


(Bal szélen: forgalomba nem került Noctua prototípus; Jobb szélen: Scythe Kozuti)

A hőcsöves léghűtők már annyira elterjedtek, hogy ilyen kisebb méretben is szélesnek nevezhető a kínálat, azonban érdemes rögtön két csoportra osztani őket aszerint, hogy elférnek-e PCI-Express sín közeli CPU foglalat esetén (jellemző az Inteles mini-ITX lapokra), vagy sem. Előbbi esetben a VGA felé 2-3mm-nél jobban nem lóghatnak ki a processzor gyártója által megszabott úgynevezett 'keep out zone'-ból (mindent egybevetve hozzávetőlegesen maximum 52-53mm-t jelent a processzor középvonalától számítva), különben hozzádörgölőznének a VGA nyákjához, rossz esetben akár zárlatot is okozva.
Vagy kisebb, szimmetrikus hűtőnek kell lennie, ami többféleképpen forgatva is elfér, vagy olyan nagyobb, aszimmetrikusnak, aminek van legalább egy oldala, ami nem lóg túl (Ez mellesleg ugyanúgy igaz a nagyobb mini-ITX házakban elférő magas toronyhűtőkre is. Azokból sem olyan gyér a választék, mint azt elsőre gondolná az ember.). Szubjektív megítélésem szerint említésre érdemes hűtők a teljesség igénye nélkül:

CPU közeli PCI-E sínnel is kompatibilis hűtők:
- Silverstone NT06-Pro (140 x 139 x 82 mm ventivel)
- Thermalright AXP-140 (145 x 147 x 70.2 mm venti nélkül) (Kifutott termék)
- Cryorig C1 (144,5 x 140 x 74 mm ventivel, anélkül 61 mm)
- Thermalright AXP-200 (153 x 140 x 73 mm ventivel, anélkül 60 mm) (AXP-140 utódja)
- Raijintek Pallas (153 x 150 x 68 mm ventivel, anélkül 55 mm)
- Jonsbo HP-625 (138 x 123 x 77 mm ventivel, anélkül 50 mm)
- be quiet! Shadow Rock LP (134 x 122 x 75.4 mm ventivel, anélkül 50,4 mm)
- Nexus LOW-7000 (138 x 123 x 70.3 mm ventivel, anélkül 50 mm)
- Thermaltake ISGC-400 (152,5 x 126 x 101 mm ventivel, anélkül ~78 mm *)
- Thermaltake Flexi (150,2 x 126 x 92 mm ventivel, anélkül ~69 mm *)
- ID-Cooling IS-65 (125 x 120 x 65 mm venti nélkül)
- Phanteks PH-TC12LS (119,5 x 104 x 73,5 mm ventivel, anélkül 48,5 mm)
- Reeven Steropes (125 x 129 x 60 mm ventivel, anélkül 48 mm)
- Prolimatech Samuel 17 (121 x 120 x 45 mm venti nélkül)
- Xigmatek Janus (120 x 110 x 60 mm ventivel, anélkül 45 mm)
- Thermalright AXP-100 (121 x 105 mm x 58 mm ventivel, anélkül 44 mm)
- Alpenföhn Panorama (111 x 105 x 66 mm, venti nélkül 51 mm)
- Scythe Shuriken (105 x 116 x 64 mm ventivel, anélkül 55 mm *)
- Scythe Samurai ZZ (94 x 122 x 94 mm ventivel, anélkül 69 mm *)
- Cooler Master Geminii S (124 x 120.8 x 88 mm ventivel, anélkül 63 mm)
- Glacialtech Igloo 5761 (128 x 96 x 90 mm ventivel, anélkül 65 mm)
- Xigmatek Cobra (131 x 92 x 102 mm ventivel, anélkül 75 mm. *)
- CoolerMaster Vortex Plus (116 x 100 x 84 mm ventivel, anélkül 59 mm)
- Reeven Arcziel (95 x 121.5 x 86.5 mm ventivel, anélkül ~60 mm *)
- Reeven Brontes (105 x 114 x 59 mm ventivel, anélkül 47 mm)
- Thermaltake ISGC-100 (124 x 96 x 70 mm ventivel, anélkül ~47 mm *)
- Xigmatek Durin (92 x 120 x 65 mm ventivel, anélkül 45 mm)
- Cooler Master Vortex 211Q (102.4 x 96.4 x 58 mm ventivel)
- Gelid SlimHero (131 x 123 x 59 mm ventivel, anélkül 43 mm)
- Silverstone AR06 (105 x 92 x 58 mm ventivel, anélkül 43 mm)
- ID-Cooling IS-50 (122 x 120 x 57 mm ventivel, anélkül 42 mm)
- DeepCool Gamer Storm Gabriel (120 x 120 x 60 mm ventivel, anélkül 40 mm)
- ID-Cooling IS-60 (125 x 120 x 55 mm ventivel, anélkül 40 mm)
- Scythe Kozuti (110 x 103 x 40 mm)
- Titan TTC-NK95 (118 x 110 x 67 mm ventivel, anélkül 40 mm)
- Cryorig C7 (97 x 97 x 47 mm ventivel, anélkül 32 mm)
- Titan TTC-NC25 (106 x 95 x 46 mm ventivel, anélkül 30.5 mm)
- Titan TTC-NC35 (106 x 95 x 46 mm ventivel, anélkül 30.5 mm)
- Evercool HPL 815 (106 x 95 x 45 mm ventivel, anélkül 30 mm)
- Xigmatek Praeton (104 x 93 x 45 mm ventivel, anélkül 30 mm)
- ID-Cooling IS-40 (101 x 93 x 45 mm ventivel, anélkül 30 mm)
- Alpenföhn Silvretta (100 x 93 x 45 mm ventivel, anélkül 30 mm)
- DeepCool HTPC-200 (90 x 97,5 x 47 mm ventivel, anélkül 29 mm *)
- ID-Cooling IS-40 Pro (101 x 94 x 44 mm ventivel, anélkül 29 mm)
- Raijintek Zelos (94 x 93 x 44 mm ventivel, anélkül 29 mm)
- Thermolab LP53 (100 x 94 x 53 mm ventivel, anélkül ~25 mm *)
- Noctua NH-L9a (114 x 92 x 37 mm ventivel, anélkül 23 mm) (AMD-hez)
- Noctua NH-L9i (95 x 95 x 37 mm ventivel, anélkül 23 mm) (Intel-hez)
- Silverstone AR05 (104 x 92 x ~37 mm ventivel, anélkül ~22 mm)
- Jonsbo HP-400 (103 x 92 x 36 mm ventivel, anélkül 21 mm)
- Thermaltake SlimX3 (92 x 99 x 36 mm ventivel, anélkül ~23 mm *) (Intel-hez)
- Jonsbo HP-200 (103 x 92 x 34 mm ventivel, anélkül 19 mm)
- Scythe Kodati (82,5 x 95 x 34 mm)
- Reeven Vanxie (98 x 80 x 34 mm ventivel, anélkül 22 mm *)
- Thermolab ITX30 (100 x 94 x 30 mm ventivel, anélkül 23 mm *)
- Silverstone AR04 (104 x 95 x 23 mm ventivel)

Túllógó hűtők távolabbi CPU-hoz:
- Silverstone NT06-E (149 x 123 x 82 mm ventivel)
- Noctua NH-L12 (150 x 128 x 93 mm ventivel, anélkül 66 mm)
- CoolerMaster GeminII M4 (137 x 122 x 59 mm ventivel, anélkül 44 mm)
- Akasa Nero LX (120 x 120 x 59 mm ventivel, anélkül 44 mm)
- Akasa Nero LX 2 (120 x 120 x 57 mm ventivel, anélkül 42 mm)
- Scythe Big Shuriken 2 (135 x 125 x 58 mm ventivel, anélkül 48 mm *)

* A ventilátor alja nem a hűtő tetejénél van.

(Lista frissítve: 2017.07.18)

Első pillantásra szembeötlik, hogy reménytelennek aligha nevezhető a helyzet. :)

Nem véletlenül kerültek feltüntetésre a magasságok ventilátor nélkül is, ugyanis függetlenül a hűtő alapterületétől és a gyárilag mellékelt ventilátortól én mindenképp nagyobb, 120/140mm-esben gondolkodtam. Jó ideig nem volt bizonyos, hogy az elterjedt vastagságú példányok is el fognak férni, ezért kutakodtam kicsit alternatívák után. Jó tudni, hogy ilyenek is vannak:

180mm:
- Silverstone FM182 (180 x 180 x 18 mm)
- Silverstone FW181 (180 x 180 x 18 mm)

140mm:
- Thermalright TY-147 és TY-141 (152 x 140 x 26,5 mm)
- Prolimatech Ultra Sleek Vortex 14 (140 x 140 x 15 mm)
- Silverstone FW141 (140 x 140 x 15 mm)
- Raijintek Aeolus α (140 x 150 x 13 mm)
- Thermalright TY-14013 és TY-14013R (150 x 140 x 13 mm)
- Cryorig XT140 (140 x 140 x 13 mm)

120mm:
- DeepCool Gamer Storm 120 (120 x 120 x 20 mm)
- Yate Loon D12SL-12C (120 x 120 x 20 mm)
- Gelid Slim 12 (120 x 120 x 16 mm)
- Cooler Master XtraFlo 120 Slim (120 x 120 x 15 mm)
- ID-Cooling NO-12015 (120 x 120 x 15 mm)
- Prolimatech Ultra Sleek Vortex 12 (120 x 120 x 15 mm)
- Silverstone FN123 (120 x 120 x 15 mm)
- Silverstone FW121 (120 x 120 x 15 mm)
- Scythe Slip Stream 120mm Slim (120 x 120 x 12 mm)

(Frissítve: 2015.06.04)

Megemlítendő még az is, hogy az Intel CPU foglalatok rögzítőfuratai négyzet sarkain, egyenlő távolságra találhatók, ezzel szemben az AMD-nél téglalap sarkain, egyenlőtlen távolságra. Következésképp az Intelre felszerelt hűtőket 90 fokonként el lehet forgatni, míg az AMD esetében csak 180 fokonként. Főleg aszimmetrikus hűtőknél érdemes erre odafigyelni.

Hosszas mérlegelés után elsősorban az alábbi, 40-45mm közötti hűtőket vettem célkeresztbe:

==================================================================

Thermalright AXP-100: Talán a legkomolyabb a 3 kiszemelt közül. Bizonyos, hogy magasabb hőtermelésű processzort is hűsen tartana, mint amivel jelenleg rendelkezem (Intel I3-530) és a lecserélhető, mozgatható ventilátorrögzítő keret is praktikus. A baj az, hogy egyszerűen drága, ennyit nem szándékoztam ilyesmire költeni.


(Asus P8Z77-I Deluxe)

==================================================================

Prolimatech Samuel 17: Ez is komolyabb hűtő benyomását kelti a Kozuti-nál és szintén rendelkezik 120mm-es venti számára rögzítőkerettel, de az ára sajnos szintén túlmutat a fájdalomküszöbömön.


(Gigabyte GA-H67N-USB3)

==================================================================

Scythe Kozuti: Végül a győztes az egészséges kompromisszum. Kedvező az árfekvése (pláne hogy sikerült szerezni egyet hardverapróról), a hűtés hatékonyságának kérdése meg amúgy sem volt annyira kiélezett, hogy a tervezett nagy ventilátorral ne felelne meg. 40mm-es magassága ideális ahhoz, hogy ~25mm vastagságú is kényelmesen elférjen rajta a rendelkezésre álló 71mm-ben. Apró üröm az örömben, hogy
- a Gigabyte H55N-USB3-ra felszerelve a hőcsöve szinte hozzáér a memória hűtőlemezeihez (1mm-nél biztos nincs több közöttük);
- a VGA nyákja mellett éppen csak elfér;
- az alulra túlzottan kitüremkedő felfogatócsavarok miatt az alaplap alatti 3.5"-es merevlemez 4db gumigyűrűs csavarjából egyet nélkülözni kellett a rögzítéshez.

Mindenesetre a beszerelése megoldhatónak bizonyult, nem okozott olyan komplikációt, amire ne lett volna megoldás.


(Gigabyte GA-H67N-USB3)

==================================================================

Essen néhány szó az oldalsó ventilátorokról is: Eredetileg a Scythe Kaze Jyu Slim 100 mm-esét (100 x 100 x 12 mm) terveztem munkába állítani, de neten utánaolvasva az ember vagy csendet, vagy érdemi légáramot várhat tőle, a kettő együtt nem megy. Javaslatra és főleg ár/érték aránya miatt az Arctic Cooling F9 PWM-nél (92 x 92 x 25 mm) kötöttem ki. A HIS 7750 iCooler LP bordája mellett az ilyen 25mm vastag is elfér. Részben az általa megszabott fekete-fehér színvilágnak is köszönhető, hogy a nagyobbik légkavaró a szintén fekete-fehér Thermalright TY-147 lett.
Mókás, hogy a 2db F9-es néhány hét eltéréssel és másik boltból történő vásárlása elég volt ahhoz, hogy más szériából származzanak, eltérő matricákkal...


(Hmm, valahonnan ismerős...)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.