2024. május 7., kedd

Gyorskeresés

IBM SureOne 4614 FC3 POS-terminál

Egy gép, ami szó szerint a nap 24 órájában az emberek szolgálatában áll.

[ ÚJ TESZT ]

A terminál rendbetétele

Az első dolgom az volt, hogy kiszárítsam a monitort, mert mint említettem, rázni lehetett belőle a vizet. A dolog megvalósítása a következőképpen folyt: előszedtem a fürdőszobából a hajszárítónkat, lecsavaroztam a monitor burkolatát, bepöccintettem a hajszárítót a legerősebb hőfokon, majd kb. fél órán keresztül folyamatosan szárítottam a monitor belsejét. Ennek végeztével még nem mertem csatlakoztatni a kis megjelenítőt a 230 voltra, mert nem voltam biztos benne, hogy minden víz elpárolgott belőle. Így félretettem az egészet a szobám radiátorára, tovább száradni.
Nagyon kíváncsi voltam, hogy a gép működik-e. Szerencsére ez fedve volt a kupac alatt, nem ázott be (illetve egy kicsit mégis, de erről később), így rögtön a lényegre tértem vele kapcsolatban. Rákötöttem az egyik tartalék monitoromat, rádugtam az egészet az elektromos hálózatra, majd benyomtam a gép főkapcsolóját.
A LED-ek felvillantak, a táp ventilátora és a winchester felpörgött, a monitor képernyője villant egyet, majd megjelentek a Power On Self Test sorai.

[Nagyobb változat]

Ekkor tudtam meg, hogy ez a gép nem is olyan öreg, mint amilyennek kinéz, ugyanis elsőre, a dizájn alapján maximum egy 486-osra tippeltem. A processzor 266 MHz-es, a memóriából pedig 32 MB volt a gépben (a felső képen már 124 MB látszik, mert ezt később kibővítettem és a bővítés után csináltam a képet). Oké, hagytam, hogy továbbmenjen, mikor megjelent a Windows 98 SE üdvözlőképernyője a monitoron.
Ezek után nem bírtam magammal és mégis csak összeraktam a kis IBM monitort. Bedugtam mindkét kábelét a terminálba, a helyére pattintottam a monitort, majd kissé félve bekapcsoltam az egészet. Szerencsére nem robbant, de még csak el sem füstölt, ami azt jelentette, hogy sikerült rendesen kiszárítanom. Sőt, pár másodperc múlva ezen is megjelent a POST.
Gondoltam, ha már ilyen szépen bekapcsolt a gép, akkor már belekukkantok a BIOS-ba is. Ekkor vettem észre, hogy a billentyűzeten nem reagál pár gomb. Na mindegy, rákötöttem egy külső tasztatúrát, majd azzal néztem át a BIOS-t.

[Nagyobb változat]

A "Main" oldalon a szokásnak mondható dolgokat találjuk. Itt állíthatjuk be a dátumot és az időt, vagy itt változtathatjuk meg a meghajtók beállításait.

[Nagyobb változat]

A második, "Advanced" oldalon a haladó beállításokon változtathatunk, mint például a PCI/ISA beállítások, vagy a párhuzamos port konfigurációja. Van egy érdekes menüpont is itt, ami az "Advanced Chipset Control" névre hallgat (a felső fényképen pont az van kiemelve). Itt két érdekesség kapott helyet.
Az egyik a "Video Resolution" menüpont, amit be lehet állítani Low-ra, Medium-ra, Migh-ra és Super-re. A Super állásban már be tudtam állítani 1280x1024-es felbontást 16 biten, de Low-ban csak 1024x768-at engedett 8 biten, azaz 256 színben.
A másik a Configure USB menüpont, ami azért érdekes, mert nincs USB a gépben.

[Nagyobb változat]

Itt, a "COM Port" oldalon kifejezetten a kommunikációs portokat állíthatjuk be.

[Nagyobb változat]

Az "ASIC" oldalon az ASIC (Application-Specific Integrated Circuit) egy-két beállítását változtathatjuk meg. Az ASIC egy olyan chip, amit egyszerre több feladatot lát el, esetünkben a nyomtató alatt lévő kulcsos zár jeleit veszi, vezérli a kasszafiók elektronikus zárját, valamint vezérli a COM-portokat.

[Nagyobb változat]

A "Boot" oldalon lehet a meghajtók bootolási sorrendjét beállítani.

[Nagyobb változat]

A legutolsó, "Exit" oldalon hagyhatjuk el a BIOS konfigurációs alkalmazását a beállítások mentésével, vagy anélkül.

Egyre jobban elkezdett zavarni a billentyűzet hibája, ezért elhatároztam, hogy utánajárok a dolognak. Nem tétlenkedtem, neki is kezdtem rögtön a kutatásnak.

[Nagyobb változat]

A legeslegelső dolog, amit meg kellett csinálnom, hogy leszedtem a burkolatról a monitort és a vevőkijelzőt.

[Nagyobb változat]

Utána jöhetett a terminál atomokra szedése.

[Nagyobb változat]

Első lépésben leszedtem a billentyűzet burkolatát.
Második lépésként ki kellett csavarozni a helyéről a nyomtatóegységet, majd azt is ki kellett szednem. Végül a teljes burkolatot le lehetett kapni a gépről.

[Nagyobb változat]

Megvan! Tuti hogy a billentyűzet szalagkábele, vagy az alaplapi csatlakozója lesz a bűnös!
Először a legegyszerűbb javítási módszerrel próbálkoztam. Előszedtem szekrényem mélyéről egy kis darab csiszolópapírt és a kontaktspray-t, majd óvatosan lekezeltem az alaplapi csatlakozót először a csiszolópapírral, majd egy kevéske spray-vel. A művelet végén, még úgy szétszedve beröffentettem a szerkezetet, hogy kipróbáljam a billentyűzetet. Persze ez az én formám, a billentyűzet még mindig nem jó.
Ekkor azt hittem, hogy a billentyűzet rossz. Még szerencse, hogy a MÉH-telepen több ilyen gép volt kidobva, így visszamentem a telepre és az összes gépből kiszedtem a billentyűzetet. Gondoltam, otthon majd mindegyiket végigpróbálom.
Hazaértem és nekifogtam az újonnan beszerzett klaviatúrák végigtesztelésének. Hihetetlen, de egyik sem volt tökéletes! Valamelyiknél csak pár gomb nem reagált, de volt olyan példány is, aminél a fél billentyűzet nem működött.
Már az is megfordult a fejemben, hogy az alaplap nem jó. Megint visszamentem a telepre és most pár alaplapot is kiszedtem az ottani gépmaradványokból, majd megint hazamentem és elkezdtem az alaplapokat tesztelni az összes billentyűzettel. Szerintem mondanom sem kell: nem az alaplap volt a hibás, mert a billentyűzetek ugyanúgy nem voltak tökéletesek.
Jött az isteni szikra: szedjük szét az egyik billentyűzetet! Kicsavartam a tasztatúra alján található tizenhárom csavart, majd szétnyitottam az egészet. Ekkor találtam rá a hiba valódi okára. A billentyűzetekben (legalábbis a régi típusokban) van két, téglalap alakú fólia egymásra ragasztva (én fóliaszendvicsnek hívom), amiknek a belső oldalain van egy-egy érintkező, amiket ha az adott billentyű összenyom, akkor zárul az áramkör és ekkor történik meg a billentyűzet-leütés. Nos, ez a fóliaszendvics rendesen be volt ázva a szétszedett billentyűzetben, a fóliák között állt a víz. Utána szétszedtem az összeset és mily meglepő: mindegyik billentyűzet fóliája be volt ázva. A víz pedig kisebb zárlatokat okozott a billentyűzetekben és ez volt az oka a billentyűzetek tökéletlenségének.
A megoldás egyszerű volt. Előszedtem megint a hajszárítót, szétszedtem a legjobb állapotban lévő billentyűzet fóliáját, végül megszárítottam majd újból összeraktam őket. A legvégén pedig összecsavaroztam az egész billentyűzetet.
Jött a próba. Bepöccintettem a gépet a javított billentyűzettel és láss csodát! A tasztatúra tökéletesen üzemel!
Ki szerettem volna próbálni a gép beépített mátrixnyomtatóját is, de valami nincs rendjén vele és sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy mi. A fiscal-modul (az az áramkör, ami az adómemóriát vezérli) tud nyomtatni a nyomtatóval, de én már sehogy sem tudtam rávenni a nyomtatásra sem DOS-ból, sem Windows-ból.
Az adómemóriával kapcsolatban: Az adómemória és a fiscal-modul elég masszívan el van zárva a külvilágtól egy külön fémkazettába a pénztárgépen vagy a nyomtatón belül, ha a terminál külső nyomtatóval rendelkezik. Általában egy csavarral vagy kulcsos zárral van a doboza lezárva, amit egy plomba is véd. Ezt a plombát az adóhatóság szakembere szokta felhelyezni a zárra azután, hogy pl. kiolvasta az adatokat az adómemóriából. Fontos, hogy ezt a plombát aktív állományban lévő pénztárgépeknél vagy termináloknál SZIGORÚAN TILOS megbontani vagy megrongálni! A plomba megrongálása vagy komplett eltávolítása többszázezer forintos büntetést, vagy az üzlet bezárását is eredményezheti! Én is csak azért bontottam meg a plombát ezen a gépen, mert ezt már úgyis kidobták.
A fentieket azért írtam le, mert nekem muszáj volt kibontanom a "fekete dobozt" a nyomtató miatt. A nyomtató nem közvetlenül az alaplapra van csatlakoztatva, ugyanis a nyomtatónak szánt adatok a fiscal-modulon haladnak át, hogy a modul be tudja írni ezeket az adatokat az adómemóriába. Innen tudja az adóhatóság is, hogy az adott üzletnek mennyi bevétele volt az adott évben (ha jól tudom, akkor évente egyszer olvassák ki az adatokat a terminálok vagy pénztárgépek adómemóriájából).
Először azt hittem, hogy a fiscal-modul "zavar be" a nyomtatásba, így azt kiiktattam és közvetlenül az alaplapra csatlakoztattam a nyomtatóegységet (ezért már valószínűleg sittre vágtak volna adócsalás miatt, ha aktív pénztárgépen csinálom ezt meg). Csak fél sikert értem el, mert ugyan már nyomtatott a nyomtatóegység, de hibásan (például lemaradt a fél szöveg, elcsúsztak a sorok stb.). Jobb eredményt nem tudtam elérni, pedig több napig próbálkoztam vele. Végül úgy döntöttem, hogy hagyom az egészet a bánatba. Visszakötöttem a nyomtatót a fiscal-modulba és összeraktam a "fekete dobozt".
A nyomtatót leszámítva már tökéletesen működött a terminálom, így szántam egy kis időt a kisebb dolgoknak is, mint például tettem bele több RAM-ot - a 32 MB helyett 128 MB-ot - , valamint kicseréltem az eredeti 3 GB-os winchestert 4 GB-osra.
A winchester kicserélése után nem a Windows 98-at tettem rá újra, hanem a Windows 95 magyar verzióját telepítettem fel, mert a 98-at kissé lomhának találtam. Ez egyszerű volt, csak betettem az asztali gépembe a kiszemelt merevlemezt, rámásoltam a Windows 95 telepítőfájlokat, majd már a terminálon feltelepítettem a Windows-t. Fut is rajta szépen és gyorsan.

A következő oldalon részletesen bemutatom a terminált kívülről.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.