A kezdetek
Sziasztok!
Most következő cikkemben egy nem éppen szokványos számítógépet szeretnék bemutatni a nagyérdeműnek. Ez egy olyan gépezet, amit nem otthoni felhasználásra, hanem kifejezetten a kereskedelmi szektor részére gyártottak. Ezeket a számítógépeket élelmiszer-diszkontokban, gyógyszertárakban, ékszerboltokban és még sok más bolttípusban találhatjuk meg és ezeket hívjuk POS-termináloknak.
A POS, azaz Point Of Sale Terminálok valahol az "otthoni" PC-k és a szokványos kis bolti pénztárgépek között vannak. Sőt, tekinthetjük őket a PC-k és a pénztárgépek közös gyermekének is. Miért? Mert egy ilyen terminál mindkettő csoport tulajdonságait egyesíti magában. Ugyanis egy POS Terminál gyakorlatilag egy teljes értékű PC kissé más köntösben, de ugyanakkor van kasszafiókja, vevőkijelzője, fekete doboza (adómemóriája), vagy akár beépített nyomtatója is.
Nos, a nevezetes nap, mikor én és az IBM 4614-es találkoztunk, egy teljesen szokványos napnak indult. Pont szabadnapos voltam a munkahelyemen, így elhatároztam, hogy hódolok az egyik hóbortos szokásomnak: lemegyek a helyi MÉH-telepre régi számítógépes kütyüket, alkatrészeket keresni. Mikor megérkeztem és kicsit beljebb mentem a telepen, megakadt a szemem egy műanyagkupacon, ami az út szélén hevert. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, ezért úgy gondoltam, hogy egy kicsit tüzetesebben megvizsgálom a kupacot. Közelebb érve láttam, hogy ezek valamilyen számítógépek lesznek, mert volt beépített billentyűzetük, floppy meghajtójuk, két LED a floppy-meghajtó mellett, valamint egy főkapcsoló a LED-ek mellett. Ekkor nagyon kíváncsi lettem, mert ilyen gépeket még soha sem láttam. A kupac mellett rögtön megláttam egy másik, kisebb halmot is, mely kicsi IBM monitorokból állt. Végül észrevettem, hogy a gépeknek van beépített nyomtatójuk is. Ekkor esett le, hogy ezek kiselejtezett POS-terminálok.
Elhatároztam, hogy megpróbálok összerakni ott helyben egy komplett terminált és meg is fogom vásárolni. Először is kibányásztam a nagyobbik kupacból egy ép állapotban lévő terminált (volt ott olyan is, amin egy komplett platós IFA is áthajtott), majd a kisebbik halomban megpróbáltam olyan monitort találni hozzá, aminek a képernyőjébe semmi nincs beleégve. Ez nem volt könnyű, mert főleg olyan monitorok voltak a halomban, amiknél még a beégett szöveget is tisztán el lehetett olvasni. Végül is siker koronázta kutatásomat, mert találtam egy szép állapotban lévő monitort, aminek ráadásul semmi beégése nem volt, viszont rázni lehetett belőle a vizet (mint említettem, havas-esős nap volt aznap).
Mikor a két fő alkotóelem (terminál + monitor) megvolt, szépen összepattintottam őket. Kezdett összeállni a kép és egyre jobban tetszett az, amit láttam. Maga a terminál nagyon szép állapotban volt ahhoz képest, hogy egy gépkupac aljából szabadítottam ki, ráadásul a billentyűzet is úgy festett, mintha soha sem használták volna (kifényesedés nuku, ez volt az egyetlen ilyen gép a kupacban). Viszont volt egy erős hiányérzetem: ide még kellene valami. Pár pillanat múlva rá is jöttem, hogy mi. Még egyszer ránéztem a monitor-halomra és az aljában találtam két vevőkijelzőt. Ez az, ez kellett nekem, hiszen egy normális POS-terminálhoz vevőkijelző is tartozik. Szépen bepattintottam az egyik vevőkijelző oszlopát a terminál burkolatába, majd a rend kedvéért csatlakoztattam a kábeleket is a gép hátuljához. A kép, akarom mondani a gép most már teljesen összeállt.
Még utoljára leellenőriztem, hogy minden megvan-e (sajnos kasszafiókot már nem találtam sehol a telepen), majd fogtam az egész cuccot és odavittem a mérleghez, ahol pontosan 15 kg-ra lendült a mérleg nyelve. Ez 5350 Ft-os eladási árat jelentett. Becsülettel kifizettem az árát a telep kasszájánál (tudom, hogy nem vagyok normális), majd elindultam a géppel édesapám házához. Igaz, körülbelül csak 400 méterre van a telep fatertól, de meg kell mondanom, elég nehéz az a 15 kiló, főleg úgy, hogy meg sem lehet fogni normálisan a gépet. Körülbelül kétszer kellett megállnom pihenni, mert nagyon megfájdult a hátam. Viszont érdekes és poénos dolog volt megfigyelni a járókelők arcát, amint megláttak engem a "kicsikével". Még egy rendőrautó is lelassított mellettem egy pillanatra, hogy megcsodálhassák szerzeményemet.
Végre megérkeztem fateromhoz, ahol rögtön le is vittem a cuccot a pincébe, majd bekopogtam a bejárati ajtón, hogy otthon van-e. Szerencsére nem sokáig késett a válasz, mert kb. fél perc múlva ajtót nyitott. Ekkor megkértem, hogy legyen szíves engem és a gépet levinni kocsival anyum házához (elváltak a szüleim, én édesanyámmal lakom). Erre azért volt szükség, mert édesapám és édesanyám háza kb. 4 kilométerre van egymástól és ezt azért már nem vállaltam volna be gyalog. Busszal meg végképp nem. Szerencsére pont ráért, így teljesíteni tudta ezen kérésemet.
Mikor megérkeztünk hozzánk, első utam rögtön a szobámba vezetett. Mikor fölértem a szobámba, leraktam a terminált a földre, majd nekiláttam a buherálásnak. Erről a következő oldalon olvashattok.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
