Egy elfeledett repülőtér: Klementina

A jelen

Az előző oldalakon kielemzett szovjet műemléket ki nem nézné meg élőben? Így hát autóba pattanva megpróbáltam megközelíteni. Kicsit talán kétkedve vágtam neki, mert azt gondoltam, ha nincs is senki ott, de egy őr legalább strázsál a bevezető utakon (kissé pesszimista voltam).

Nagyban

A 3. sz. főútról Mezőkövesd előtt. A tardi elágazással majdnem szemben van egy megközelítésre alkalmas út. Azon továbbhaladva áthajtunk a síneken. (Miskolc - Budapest)

Nagyban

Majd a sínen áthajtva egy jobbos. Valamilyen kerítésmaradék látszik még, de már nem nevezhető annak.

Első megálló az átrakó, de olyan dzsungel van, hogy szinte megközelíthetetlen.

Nagyban

Egyébként ezen a képen van jobbra a sín, ahol a vagonok megállnak, azt pedig kézzel, daruval stb. leürítik. Rendszerváltás után a MÁV első dolga volt a levágni a reptér vágányát.

Az utat követve lassan kiérünk a reptérre.

Elképzelni is nehéz a futópálya méreteit.(Magyarország második legnagyobb pályája). 3500 méter hosszú és 80 méter széles. A legnagyobb pálya Ferihegy II, 3600 méterrel.

Nagyban

A végét nem lehet látni, akárhogy erőltetjük a szemünket. A méretek érzékeltetése végett itt egy másik kép, az autó kb. a futópálya közepén:

Nagyban

Rögtön merőlegesen, a futópályára, kb. a közepén, az irányítótoronnyal találkozhatunk (ami megmaradt belőle).

Hogy érzékeltessem a pusztulás mértékét, fotó 1999-ből:

Nagyban

Irányítótorony most:

Nagyban

Elvitték az ajtókat, ablakokat, vaslépcsőket. Szóval mindent mára csak a csontváz maradt.
Azért én felmásztam a tetejére:

Nagyban

Majd felérve, majdnem kitörve a nyakamat (lépcső híján ami szintén vasból lehetett), de felmásztam.

Nagyban

A kilátás elég szép.

Innen szinte belátni azt a 650 hektárt, amin a repülőtér fekszik:

Nagyban

Balra elnézve a "parkolót" láthatjuk, ahol készenlétben vártak a gépek arra, hogy felszálljanak, de itt töltötték fel őket kerozinnal is.

Nagyban

További épületek után kutatva, a gurulópálya mentén a készültségi- és a fűtőházzal találkozhatunk.

A készültségi épületben várakozott a hajózó személyzet, hogy esetleges riasztás esetén bevessék őket.

Nagyban

Belülről (szétlopták)

Nagyban

Fűtőház

Nagyban

Az alábbi képen a transzformátor háza található, az utóbbi években még áram alatt volt... Egy fémtolvaj meg is járta, meghalt. Azonban az áramot lekötötték és szabad prédává vált.

Nagyban

Az alábbi képeken pedig az irányítóépületek láthatóak.

Az első, ami a reptértől 4000 méterre van (biztos izgalmas lehetett a semmi közepén üldögélni).

Nagyban

Majd a második, ami már a reptér belterületén van:

Nagyban

Majd a futópálya végén is egy épület.

Nagyban

Jelentem, sajnos atomsilót és földalatti hangárokat nem találtam.

A vég

Az oroszok kivonulása után a Magyar Honvédséghez került a reptér, érdemi dologra nem használták, majd 2000-től kezdődően az ÁPV Zrt.-hez került, aki megpróbálta eladni, de nem ment. Így úgy döntöttek, odaadják ingyen a három településnek (Szentistván-Mezőkeresztes-Mezőkövesd), eközben 1999-től olyan 2007-ig Bükkair nevezetű klub bérelt egy darabot belőle (kisgépes le- és felszállásra használták) Ebben az időszakban használták utoljára repülésre.

2007-től kezdve Mezőkövesd városa megvonta a bérleti szerződést a klubtól, mondván, találtak érdemi vevőt egy ír befektető személyében. Az ír befektető nyerte a pályázatot és megkapta a (szinte ingyen) tulajdonjogát 100 évre a reptérnek, meg annak a 650 hektár földterületnek. Mondván, hatalmas logisztikai központot fognak létrehozni.... 2012-ben szállhat le az első gép (azóta egy kapavágás nem történt). Időközben széthordták (elfűtötték az ajtókat és ablakokat), a vastolvajok pedig gazdagabbak lettek pár ezressel.

Összefoglalva: nem szállhat fel/le senki, mert "fejlesztik" a repteret, ráadásul alkalmatlannak találták a futópályát repülésre, mondván, a betonkockák elmozdultak és lehetetlen leszállni stb.

Erre csak azt tudom mondani, lehet a dilatációkból kifolyt a szurok, és gaz nő benne, sőt komplett akácfát is láttam. Autóval 170 km/h-val némi zakatolás volt csak. Elmozdulás meg végképp nincs. A pálya enyhe domborúsága is teljesen rendben van (víz elvezetése miatt). Kissé porlad a teteje, de nem vészes. (a túlsztárolt debreceni repülőtérnek egyébként rosszabb volt az állapota). Beismerem, nem vagyok egy reptérépítész, de a mai állapotában is leszállhatna rá akármi.

A másik oldala is itt van azonban: tartalék reptér mivolta miatt az infrastruktúrája szegényes (orosz időkben is az volt). Milyen logisztikai központot? Mit és hová? Sorolhatnám... elvetélt ötlet. Az megint más kérdés, hogy az említett település vezetői (de sok polgár) sem ismeri be azt, hogy ebből nem lesz Ferihegy 3.. még ha lenne pénz. akkor sem, ha nem lesz Ferihegy 3 akkor, semmi.

Inkább lenne kisgépes repülés, mint semmi. Mert akkor legalább használva van, van aki figyel rá, van aki karbantartja, de így ebek harmincadjára kerül.

Zárásképp: egyik szemem sír, a másik nevet.

- Azért sírok mert teljesen elhanyagolt, szétlopták, nem maradt semmi.
- Azért nevetek, mert egykor a hidegháború forró éveiben, lehet, innen szórták volna az atomot mondjuk Londonra... (nem mutatott volna jól a Klementina név a történelem könyvekben). Elég szívderítő látvány, ahogy visszafoglalja a természet azt, ami egykor az övé volt. Most tele van őzzel és nyúllal az egész terület.

Lehet így ér véget az egész? ...Majd meglátjuk.

Nagyban