2. fejezet – Az álmok
Peter Best már egészen fiatalon elkezdett álmodni. Persze nem a hagyományos módon, de ezt akkor még nem tudta. Ahogy idősebb lett, rájött, hogy az ő álmai mások, mint a környezetében élők álmai. Mintha sugallanának valamit, mintha próbálnák tanítani, irányítani, vagy tanácsot adni. De nem értette őket. Legtöbbször valami félrecsúszott. Valami hiányzott a képből.
Amikor 14 évesen kiválasztották a kristálytechnológiai képzésre, már sejtette, hogy ennek köze van a fura álmokhoz. Valamiben ő más, mint a többi ember és remélte, hogy a képzés során majd válaszokra lel, de a középiskola alatt csak újabb kérdései merültek fel, válaszokat nem kapott. Bízott benne, hogy az egyetemen majd megkapja a válaszokat, hiszen kiváló eredménnyel, a legjobb helyre vették fel, a HKM Képzési Központba. Válaszok helyett viszont ott is csak száraz technikai részleteket és rengeteg unalmas gyakorlati oktatást kapott.
Idő közben felkeresett rengeted pszichológust és terapeutát. Valaki szerint a fáradtság, más szerint a stressz, megint más szerint a fizikai fáradtság hiánya (pedig rendszeresen sportolt) okozza az álmokat. Kapott nyugtatót, altatót, serkentőt és mindenféle terápiás segédeszközt. Volt masszázs, jóga, meditáció, auraelemzés, tenyérjóslás és úgy nagyjából minden, ami eszébe jutott.
Egy alkalommal azt mondták neki:
- Mr. Best. Ezek csak álmok, nincs jelentőségük, egész egyszerűen ne foglalkozzon velük.
Na, ez volt a legrosszabb mind közül. Az álmok intenzívebbek, sürgetőbbek, sőt, időnként erőszakosabbak lettek.
Amikor próbálta követni az álmokat, javult a helyzet, de a gyakorlatban mindig katasztrofális lett a végeredmény. Az egyik munkahelyén a kísérletezgetés során nem a kristályt, hanem a műszert sikerült tönkretennie. Mondanom sem kell, hogy fél óra múlva már hazafelé ballagott, pedig még dél sem volt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
