Madaras park

Utolsó napomon, a hazautazásom napján elég sok otthoni munkával kellett szembenéznem, így egész délelőtt a száradó lepedők mellett ültem a gépemmel. Szállásadóm ki is használta az alkalmat, szokás szerint meglépett, és rám hagyta a szállót. Péntek délelőtt lévén elég rendesen jöttek is a kuncsaftok, nem győztem nekik mutogatni a szobámat, meg ajánlgatni a helyet. Egy arab külsejű párt fogtam is, ők megszálltak nálunk. :-) Jó sok emberrel elegyedtem beszélgetésbe ezalatt a pár óra alatt, csak mert ott ültem a folyosón. Köztük pl. egy portugál sráccal, aki nem volt szimpatikus, mert kigúnyolta az IBM T40-es notebookomat, hogy micsoda ősöreg vacak, bezzeg neki MacBookja van (mekkora egy hülye bunkó, gondoltam). Megismerkedtem egy világutazó sráccal is, aki viszont nagyonis szimpatikus volt. Eleinte csak a netem jelszavát akarta, de aztán annyira belemerültünk a kölcsönös élménybeszámolóba, hogy végül megbeszéltünk egy közös kajálást ennek folytatására. Egy éve van úton és még egy évet megy, több évig gyűjtött erre. Kitaláljátok, milyen nemzetiségű? (Igen, német!)

Utazás

Ez egy kevésbé érdekes bejegyzés lesz sok, rossz minőségű képpel. Előre is bocs.

Bosszantó, hogy megint elaludtam, még bosszantóbb, hogy reggeli melóm is volt, és az a legbosszantóbb, hogy este 6-kor már vaksötét van, tehát ha komolyabb programot akarok csinálni, azt érdemes már reggel elkezdeni. Na mindegy, ha már talpon voltam, nem vacakoltam sokat, kompra szálltam, majd hajóra, és meg sem álltam Cheung Chau szigetéig. A választásom azért esett rá, mert azt írta az útikönyv, ide menjünk, ha már unjuk a tömeget meg a várost. Hát én már picit untam, a sziget pedig nem túl nagy, 2 és fél négyzetkilométer mindössze, úgyhogy épp elégnek gondoltam egy fél napra.

(Ha már bosszantó nap: az végképp halálosan idegesítő, hogy nem vettem észre, hogy egész nap retkes objektívvel és sötétebbre állított exponálással fotóztam, így lényegében az összes képem szar, és sajnos rosszak, fakók a színek. Azért pedig külön elnézést, hogy alig van kép, ahol a vízszintes vízszintes. Ez egy ilyen antifotó nap volt, na. Szerencsére mesélni így is tudnak a képek)

Szállásváltás

Van egy olyan, talán kissé rossznak nevezhető szokásom, hogy bizonyos dolgokra nem vagyok hajlandó költeni még akkor sem, ha tulajdonképpen megtehetném. Ide tartozik, hogy templomba nem veszek belépőjegyet, hogy nem utazom taxival, ha van olcsó tömegközlekedés vagy gyalogolható a táv, vagy hogy mindig a legolcsóbb szálláslehetőséget keresem, ami még elfogadható számomra. Azért nem változtam még meg ebben a kérdésben, mert ez a fajta hozzáállás számos érdekes élményhez juttatott már. Sokkal jobban tudok így része lenni egy közösségnek, belelátni a mindennapjaiba és sokkal több embert lehet így megismerni.

Vasárnap vége lett a szponzorált időszaknak, és innentől magamról kell gondoskodnom, vagyis át kellett jönnöm a szép drága helyről az általam válaszott olcsó szállásra. A foglalásnál rengeteget hezitáltam, mert nagy volt a kínálat, de végül merész voltam, és az egyik legolcsóbb megoldás mellett döntöttem. Bár Hongkongnak ez része, Kowloon a Föld egyik legsűrűbben lakott helye, és tudtam, hogy a környék némileg hírhedt, hogy nagyon-nagyon kicsik a szobák, hogy zsúfolt a lift, hogy sok a zaklató árus meg ilyesmi, de hajtott előre a kíváncsiság, a felfedezni vágyás. Szóval a kétes hírű Chungking Mansionben akartam megszállni, de ott végül nem találtam megfelelő helyet, így aztán egy közvetlenül mellette lévő, még rosszabbnak titulált hely mellett tettem le a voksomat: ez a Mirador Mansion. Mégiscsak egyágyas szoba, saját fürdő, ingyenes wifi, 24 órában melegvíz, gondoltam, mi baj lehet? Ha nagyon rossz lesz, egy nap után még átmehetek máshova.

Ma se sok történt velem, hiszen újfent egész nap kiállításoztam, viszont hazafelé készítettem néhány életképet.

Tavalyi szállodám, lakik benne egy ugyanolyan ablaknyitogató különc, mint én. Mások szeretik a légkondit, de én is a meleget szeretem, még ha párás is.

A kiállításon

Az első kiállításos napom szokatlan eseménytelenül indult: semmi elalvás, kényelmes reggelizés, médiatalálkozón ottlevés időben, kiállításbusz elérése... már akkor gyanakodnom kellett volna, hogy a világ egyensúlyra törekvésének törvénye értelmében ennek még meglesz a böjtje... de ne szaladjunk előre, vagyis inkább mégis de!

Kiállítás nappali fények:

Csak előtte még elmesélem, hogy már megint talákoztam egy pontosan ugyanolyan indiai "asztrológiai egyetemi hallgatóval", mint tavaly, aki odajött hozzám, és arról kezdett hablatyolni, hogy milyen szerencsés vagyok, meg milyen jók fognak velem történni. Már tavaly is gyanús volt, de mostmár egyértelmű lett, hogy ez valami átverés, úgyhogy hamar leráztam. (Nemigen tudott mit kezdeni azzal, hogy igazából nem érdekel a jövőm egy cseppet sem.) Rákerestem a neten, mert kíváncsi voltam, hogy ez milyen fajta csaló, és találtam egy angol nyelvű bejegyzést erről. A szokásos sztori: hosszabb bohóckodás után végül pénzre akar megvágni.

Idén újra abban a szerencsében részesültem, hogy kiutazhattam Hongkongba, úgyhogy folytathatom tavaly megkezdett blogomat. Ezúttal lehetőségem nyílt rá, hogy hosszabbra szervezzem az utat, így a kötelező kiállításlátogatás után lesz még pár napom nézelődni ezen a vidéken.

Azt hiszem, hogy mégiscsak eljött az a pillanat, amire azt hittem, sosem jön el... mintha kicsit ráuntam volna a röpködésre. Egyik reptér pontosan olyan, mint a másik, üveg, fém, fényes padló, tarka emberek... és várakozás, várakozás, és még több várakozás. Na nem mintha türelmetlen lennék, sőt kifejezetten jól esik a sok rohanás után a kötelező nyugi... de akkor is. Várni a becsekkolásra, várni a biztonsági ellenőrzésre, várni a beszállásra, aztán várni az érkezésre – órák, órák. Persze aztán amikor megláttam fentről Budapestet, később Amszterdamot, mégiscsak előbújt a jó érzés, hogy utazom!

Ágyúzás

Ez a nap valami hihetetlenül jól sikerült! Összeírtam azokat a helyeket, amiket még nem láttam és érdekelnek, és készítettem ebből egy teljesen lehetetlen bejárási tervet. És teljesítettem! :-) Sehol nem sikerült se eltévednem, se elkésnem, nem hátráltattak kiszámíthatatlan események, és még az időjárás is kedvezett! Nem tudom, ki emelte rám fentről a tekintetét, de nagyon köszi neki! :-)

Már ott elkezdődött a jó nap, hogy reggel valahogy sikerült időben felkelni, jól bereggeliztem, összecsomagoltam, mindezt ráadásul kb. annyi (szóval csak kicsivel több) idő alatt, mint amennyit szántam rá. Kijelentkeztem a szállodából, otthagytam náluk a csomagomat, és nekiindultam a tervemnek.

Először el kellett érnem a déli ágyúlövést, ugyanis Hongkongban ilyen is van. Nem volt messze, csak nem olyan egyszerű itt a gyalogos közlekedés, mert a soksávos, kerítésekkel határolt autóutakon nem lehet akárhol átkelni. Ahol a magas épületek, felhőkarcolók vannak, ott általában az első emelet magasságában fut gyalogosjárda-hálózat is, ami nagyon praktikus, mert belátni az utcákat és át lehet menni az autók fölött, viszont elég kötött, hogy merre halad, így egyes helyek csak nagy cikcakkolással érhetők el. Nem tilos a földfelszínen sem közlekedni, vannak gyalogosátkelők, de amíg az ember nem ismerős a helyen, addig sokszor lehet zsákutcákba futni mind a földön, mind az emeleti közlekedőn.

A mai napot teljes egészében a munkának szenteltem, ezért ma nincs blog. (Jó-jó, én is érzem, hogy van itt némi ellentmondás...) :-) A holnapi napot a kirándulás jegyében tervezem eltölteni, aztán éjjel pedig indul haza a gépem, ezért ma el kellett készülnöm minden beszámolóval, hírrel, képfeldolgozással... Nagyon remélem, hogy nem pont holnapra romlik el az idő, mert egész héten sütött a nap, ma viszont beborult, és este esett is.

Szóval ma reggeltől délutánig kiállításoztam, este pedig a gép előtt ültem. Este 10-kor észbe kaptam és leszaladtam kajáért, hát két taxis nem tőlem 5 méterre ment egymásba egy sarkon? Még jó, hogy nem engem ütöttek el, mert elfelejtettem biztosítást kötni. Szerencsére nem lett bajuk.

A kiállításon történt ma egy érdekes eset: a csarnok előterében megszólított egy talán indiai srác, és nekiállt nekem arcból jósolni (errefelé ez ugyanúgy elterjedt, mint mondjuk a tenyérjóslás), pedig a fene se kérte erre. Nem tudtam mire vélni, mert annyira hirtelen történt, csak odajött és elkezdte mondani, hogy én milyen szerencsés vagyok (hát az vagyok, tudom, ezt az is mutatja, hogy Hongkongban vagyok épp :-D ) és hogy e hónap végéig 3 jó dolog is fog történni velem. Viszont van két rossz tulajdonságom, az egyik, hogy nagyon hirtelen megharagszom, a másik, hogy az elmúlt 3 évben túl sokat dolgozom. Mondott még pár dolgot, de nem mindent értettem, mert hadart és mert fura akcentussal beszélt. Közben kérdeztem, hogy miért mondja nekem mindezt, azt mondta, hogy mert asztrológiát tanul az egyetemen. Ugyan ez nem válasz a kérdésemre, de nem tudtam többet kérdezni, mert elviharzott. Eléggé megdöbbentő élmény volt, pláne, mert nem akart semmit tőlem, se barátkozni, se pénzt, ki se rabolt, még az se érdekelte, hogy igaznak találom-e, amiket mond. Mi a manó volt ez? Olyan általánosságokat mondott, aminek se füle, se farka: a kiállításon üzletemberek vannak, akik mindig túlhajszoltak, minden ember hirtelen haragszik meg, mert megharagudni nem lehet lassan vagy türelmesen, na de akkor mit akart? Rejtély! Azért remélem, Parci (a főnököm) olvassa a blogomat és mostmár elhiszi, amit mindig mondok neki, hogy túl vagyok terhelve és túl sok a munkám. :-)

Esti piac

Reggel megint elaludtam, hiába, no, nem lehet hajnalig fennmaradni, ha az embernek fel kell reggel kelnie. Szerencsére ma is kaptam ébresztést, pont jó időben, úgyhogy nem késtem el a reggeli kötelező programról. Mivel ez a program egy reggelit is magában foglalt, nem igényeltem a szállodai reggelit, ezért annak a lekésése miatt sem kellett aggódnom. A nap utána is jól folytatódott, mert ma alig, pontosabban csak valahol messzebb fúrtak a mai fúrási időszakban, így egész nyugodtan tudtam dolgozni, az ablakot pedig addig feszegettem egy villával, amíg sikerült végre kinyitnom! Minden nap többször is próbálkoztam ezzel, jó, hogy nem adtam fel. :-) Olyan jó végre szabad, kinti levegőt szívni, meg beengedni a finom meleget!

A kiálításos kötelező programok, meg az otthoni meló (cikket is kell közben kitenni a ph-ra) eléggé kitöltötték a napomat, és a kiállításon sem láttam ma semmi blogba valót. Este viszont újra nyakamba vettem a várost, egyrészt megint élelmet kellett vadásznom, és még egy nap mekit már nem bírtam volna elviselni, másrészt érdekelt, hogy milyen itt az éjszakai piac, meg úgy általában az éjszakai élet. Akik olvasták a tajvani blogomat, azok már tudják, mennyire beleszerettem az éjszakai piacozásba, hát nem akartam itt sem kihagyni. (Aki nem olvasta, de érdekelné ez a rész, annak itt egy link)