2011 augusztus 23-ától vagyok nyugdíjas.
Szép szülinap volt. Teljes mértékben kiélveztem, ahogy lassan, komótosan hazasétálok a Cumigyárból. Már nem volt felelősség a vállamon, végre szabadon vehettem levegőt.
A fene se tudja nyomon követni az állandóan változó jogszabályokat, állítólag ma már nem tehetném meg, hogy 60 évesen azt mondhassam: elég, pihenni akarok. Épp ma volt szó róla a tévében, én viszont megengedhettem magamnak ezt a luxust.
De tényleg luxus?
Majdnem 45 év aktív melózás épp elég volt a jóból. Nem íróasztal mögött lógáztam a lábam, hanem esztergáltam alkatrészeket, hogy a kamionok szállíthassanak, majd különféle autókkal fuvaroztam hivatásosként. Régi mondás, hogy a sofőr egyik lába a sitten, a másik a temetőben. Megúsztam.
Aztán jött egy smirgligyártó, pár fős magáncég, ahol egy darabig voltam "valaki", de mikor a nyugdíjam miatt be kellett volna jelenteni engem normális pénzzel, akkor nemkívánatos trógerré váltam. Mindegy volt, hogy reggel héttől akár éjjel fél egyig melóztam.
És eljöve a Cumigyár.
Írtam róla, vagyis meséltünk megtörtént dolgokról egy barátommal, aki ugyanúgy, sőt, még inkább szivatóra volt állítva, mint én.
Életem utolsó munkahelye.
Mit köszönhetek neki?
Stabilitást, pontos munkaidőt, nyugdíjba beszámítható éveket.
Mit "köszönhetek" neki?
Két fogamat húztam ki saját ujjaimmal. A hajam mosásnál szinte eltömte a lefolyót. Egy különösen tömény gumigőzös tevékenység után véreset köptem.
Mindez már csak múltidő, és egyre jobban ködbe vész.
Fogaim már nem lötyögnek. Hajam dúsul, mosás után pár szál van csak, amelyek úgy döntöttek, hogy nem akarják takarni a fejem.
Idegeim kisimultak, nem érzem át a kenyérharc, a muszáj keserűségét. Senki nem ugat az életembe, senki nem dirigálhat, főleg olyan technikusocska, aki bekopácsolta a számológépébe, hogy aszongya, 8x7.
Mit tehettem volna, nem bírtam ki, hangosan röhögtem, egyszerűen kiszakadt belőlem. Bambán nézett, aztán magamra hagyott.
Bármikor találkoztam vele, sütött a gyűlölet a szeméből, mert megalázottnak érezte magát.
No, akkor most csókoltatom, és remélem, hogy azóta legalább a szorzótáblát ismeri, ha már tekintélyt szeretne.
2011 augusztus 23-ától vagyok nyugdíjas.
Előtte pár hónapon keresztül győzködtek a Cumigyár kis- és középvezetői, a nagyok meg tojtak rám. Szóval maradjak, mert ugye -8,4%, ha most megyek nyugdíjba, sokkal szebb lesz az állapot, ha 62 évesen teszem.
No meg pótolhatatlan vagyok, és egyébként is...
Minden kísérletezésre azt mondtam, hogy márpedig nyugdíjba megyek, és ha szükség van a munkámra, akkor ám legyen, de nem ám éhbérért, ahogy eddig. Leülünk szépen, és megegyezünk.
Ahogy te sem, úgy a kis- és középvezetők sem kerestek nyugdíjba vonulásom után, hogy gyere Józsi, szükség van rád. A nagyok pedig tojtak a fejemre.
No most aki azt hiszi, hogy ez rosszul esett, az téved. Előre tudtam.
Nyugdíjas lettem. Igen, -8,4%, tessen már megbüntetni, mert majdnem 45 év aktív meló után van merszem beletehénkedni a fotelomba.
2011 augusztus 23-ától vagyok nyugdíjas.
Élem az életem kötöttségek nélkül. Ha valami muszáj, akkor kimegyek a WC-re. Más muszáj nincs.
99.840 csengő-pengő magyar pénz. Ennyi volt a kezdő nyugdíjam.
111.200 kincstári valuta a jövedelmem az idén januári emelést követően.
Mennyi is a különbség?
11.360 jó magyar Forint.
Ennyit vérmes álmaimban sem remélhettem volna a Cumigyár nagyhatalmú vezetőségétől, hogy két bérrendezés alkalmával emeljen.
Köszönöm, jól vagyok, csókoltatom a világot.
Fogaim már nem lötyögnek. Hajam dúsul, mosás után pár szál van csak, amelyek úgy döntöttek, hogy nem akarják takarni a fejem.
Aki pedig elirigyli ezt az állapotot, az melózzon le majdnem 45 évet.
Jó, tudom, nem könnyű a mai fiataloknak. Már nincs KMK, de még munka is ritkán.
Kellett nekünk ez a szép új rendszer, amelyben beszédülök egy autókereskedőhöz, és megvehetem azonnal az áhított autót. Hazafelé bemegyek egy zabáltató gépezetbe, és a fene se tudja mennyi kalóriás, csicsogós szendvicset magamba nyomok.
De hol marad az a tudat, hogy biztosított a munkám, és a nyugdíjam?
Ne irigyeljetek, megdolgoztam azért, hogy most pihengethessek.
Inkább fogadjátok részvétemet azért, hogy ez számotokra nem biztos, hogy megadatik.
Tény, hogy mire ide juttok, én talán már nem is élek.
Egy a lényeg. Megérte, hogy nyugdíjas lettem. 
