Tegnap délelőtt fel kellett mennem az Első Magyar Utolsó Művek szervezési főosztályára, hogy ott Bluha kartárssal közöljem, a szóban forgó paraffint nem tudjuk szállítani. Fel is mentem, bekopogtam Bluha ajtaján, s minekutána bemutatkoztam, így szóltam:
- Azért jöttem, kedves Bluha elvtárs…
Amikor ideértem, kinyílt egy ajtó, s egy idősebb úr jött ingujjban. Ügyet sem vetve rám, odahajolt Bluha kollégám füléhez, és valamit pusmogott. Bluha elgondolkozva hallgatta, bólogatott, majd leemelte a telefonkagylót, és négy jegyet rendelt az Erkel Színház vasárnap reggeli matinéjára. Az ingujjal ezután eltávozott. Bluha úr pedig hozzám fordult. Megszólaltam:
- Szóval azért jöttem, kedves Bluha elvtárs…
Éppen itt tartottam, amikor egy fiatalember jött be mellényben. Rám sem hederítve félrehívta Bluha kartársat egy másik sarokba, s ott heves kézmozdulatok kíséretében valamit magyarázott neki. Bluha úr erre kivett a fiókjából egy ceruzát, meghegyezte, és átadta a mellényesnek, aki ez után elment.
- Nos parancsoljon – mondta ekkor Bluha kartárs.
- Egyszóval azért jöttem, kedves Bluha elvtárs…
Most nyílt az ajtó, és bejött rajta egy hölgy fehér vászonköpenyben két cukrászsüteménnyel. Bluha kartárs megette a két süteményt, majd "Köszönjük, Csöpike" felkiáltással (miközben a hölgy eltávozott) hozzám fordult:
- Kérem – mondtam -, azt a paraffint…
Most két fiatalember lépett a szobába, házikabát volt rajtuk, és egy régi könyvet hoztak. Félrehívták Bluha kartársat, és felolvastak neki húsz oldalt, miközben mindhárman harsányan kacagtak. Végül is a két fiatalember eltávozott és Bluha kartárs odajött hozzám:
- Szóval – mondtam -, azt a paraffint…
Ekkor belépett egy idős bácsi sapkával a fején és papuccsal a lábán. Egy sakkfeladványt hozott magával, amit Bluha kartárs segítségével fél óra alatt megfejtett.
Ezenközben én kimentem az előszobába, ahol tizenkét ember üldögélt tetőtől talpig rendesen felöltözve. Bluha kartársra vártak. Még nem tudták, hogy Bluha kartárshoz utcai ruhában hiába akarnak bejutni.
Bementem egy félreeső helyre, alsónadrágra vetkőztem, s újra benyitottam Bluha kartárshoz. Éppen egy utcai ruhás alak beszélt vele. Oda sem néztem, ellenben felültem az íróasztalra.
- Kérlek – mondtam neki -, a Paraffin Elosztó Vállalat nem tudja szállítani a paraffint.
- Rendben – mondta ő, és elmesélt négy mulatságos anekdotát. Ezután megosztotta velem az uzsonnáját, és kézcsókját küldte a feleségemnek.
Mert aki pimasz azt kirúgják. De aki nagyon pimasz, azt kebelbelinek nézik.
1953, Tabi László
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
