2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Devastator mod

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Üdv Mindenki!

Ebben a blogbejegyzésben lehet majd nyomon követni a mod alakulását. (kedvencnek menteni kötelező :D )
Ma 13:00-kor megérkezett a CM és a Prohardver (valamint a magyar posta) jóvoltából a Devastator egér. Úgy éreztem magam mint egy 5 éves karácsonykor, szó szerint szétcibáltam a postai csomagolást.

Első benyomások

Én az ilyen modern kütyüket max boltban látom, otthonra nem engedhetem meg magamnak.
Szóval elsőre elfogott a WOW érzés. Nagy és nehéz, de nekem pont kézre áll, lévén elég nagy kezem van. Rengeteg ötlet jutott még eszembe, aztán látom, hogy mi az ami megvalósítható.
Na, ideje használatba venni mit is tud. Bedugtam a gépbe, közben fogtam, nézegettem. Ekkor jött az újabb érzés, a hű b.zd meg. Sokkal szebb mint a képeken láttam. Egy pillanatra arra gondoltam, vissza küldöm így ahogy van. Ezen már nem lehet javítani. De ha már ez a megtiszteltetés ért, hogy esélyt kaptam az átalakításra, lehető legjobb tudásom szerint megcsinálom a tervemet, amit kemotox fórumtárs volt olyan kedves és a virtuális világba átültett. Amit ezúton köszönök. Most egyelőre használom pár napig (amíg nem lesz fizetésem :DDD), aztán teljes erőmmel belevetem magam a munkában. Ez remélhetőleg hétvége felé elkövetkezik. Hamarosan folytatom a bejegyzést a munkálatok megkezdésével, illetve képekkel.

Addig is köszönöm a figyelmet! :R

Folytatás:
Lássuk a brummogós

Kezdtem a szétszereléssel, ami meglepően könnyen ment.

Kezdődhetett a barmolás a lyuk kifúrásával a koponya számára, ha egyáltalán bele kerül. De erről később.

Ezután egy újabb lyuk fúrása a a DPI váltó helyére. Gondoltam ha már ott is világít, miért ne tehet is egy kis apróságot. A képen nem a végleges kristály van, az utólag került beszerzésre.

Mivel a CM logónak valamilyen módon szerepelnie kell az egéren, ezért arra gondoltam, ha már világít az eleje, miért ne azt világítsa ki? Az elején a rácsos mintát kivágtam, ezt követően égethető gyurmából elkészítettem a két betűt. Illetve készítettem az elejére egy kis díszítést, amibe a storm feliratot nyomattam, majd festettem és csiszoltam. Na de jöjjön a kép.

A festési munkáknak is neki kezdtem. Sokat gondolkoztam, hogy maradjon a terv szerinti szín, avagy változtassak. Ezen gondolkoztam a festékboltba menet. Bent is nézelődtem, végül cseréltem. Fekete-szürke lesz, a koptatott követ mintázva. Full matt, semmi csicsa. Egy kis ízelítő:

A festés gyakorlatilag készen van. A görgőt is festeni szerettem volna, de egy az egyben ledobta a festéket magáról. Gondoltam, ha már gumi, akkor pirográfot elveszem és csinálok rá mintát. Ahogy azt móricka elképzelte.... Az oldalán lévő gumikat úgyis leszedtem, gyakorlok azon. Aha, persze... A 200 fokos pálkától nem olvad meg :Y Akkor ez úgy marad ahogy van. Ha már említettem, az oldalán a gumit. Irány a természet (és a modellező bolt), műfű illetve mohának kinéző szőrös valami után kutatva. Semmit nem találtam. Méteráru bolt, semmi. Szőnyeg bolt, semmi. Lekonyult fejjel tartottam haza, ekkor utolsó mentsvárként beugrott, hogy van idős kárpitos bácsi tőlem nem messze, hátha van tippje az öregnek. És volt! Vegyek vastag filc anyagot, adott hozzá egy kis kárpit ragasztót és utamra bocsátott. Bejött az ötlet. Vettem, méretre vágtam, bepróbáltam a helyére. Be is ragasztottam.

Nem egészen olyan mint képzeltem, de nekem tetszik. Filcet ragasztottam még a görgőhöz, illetve a DPI gomb köré is, ne látszódjon alatta a műanyag.

Jelenleg ott tartok, hogy a koponyát kéne a helyére tennem. Vettem is átlátszó kétkomponensű epoxyt. Legalábbis a boltban ezt mondták. Hát ez minden, csak nem átlátszó. Akármit próbálok, ráncos lesz, homályos. Jelenleg itt tartok. Agyalok, mivel lehetne csinálni, pótolni, stb. Ha nem tudok semmit szerezni, akkor a koponyát sajnos ki kell hagynom, és csak egy világító lyuk lesz az egéren. :O

Még hátra van a kábel, ami nem harisnyázva lesz. Hanem... legyen meglepetés :)

Utolsó ápdét

Készen van. De ne szaladjak ennyire előre. Kezdjük a kábellel. Nem akartam harisnyázni, cipőfűzőzni, stb. Gondoltam csinálok olyat, ami eddig nem volt. Rákerestem a kardmarkolat fonásra, kiadta a kugli a kumihimo fonási technikát. Megtetszett, így gyakorlatilag körbe fontam a kábelt ezzel a technikával.

A végeredmény:

Következett a kábelvég eldolgozása:

Közben a festést elég egyszerűnek éreztem, ezért egyik fórumtárs javaslatára növényi mintát nyomtam az egér tetejére és oldalára. Külön képet elfelejtettem készíteni, a végeredményen látható.

jaffa fórumtárstól kaptam segítséget az új csúszótalpakhoz.

Következett a koponya és a dpi váltóra a kristály végleges rögzítése.

Majd a végleges összeszerelés után a végeredmény

Sokat tanultam közben, lévén ilyesmi eddig csak a fejemben volt. A jövőben talán nehezebb dolgokba is belekezdek. Vagy megkímélem a világot eme "alkotásoktól" :) .Köszönöm a figyelmet.

Hozzászólások

(#1) kemotox


kemotox
addikt

Hajrá-hajrá! Nyereményt felezzük! :D

(#2) Fr0z3n válasza kemotox (#1) üzenetére


Fr0z3n
őstag

Csak szeretnéd :D
De a semmit felezhetjük :DDD

(#3) rudi


rudi
nagyúr

Kereds meg jones956-öt, csabi112-t vagy Barit átlátszó epoxi kapcsán, ha ők sem tudnak használható megoldást javasolni, akkor szerintem burkolat nélkül is megcsinálhatod a koponyát, ha kellően mélyre ülteted be, és nem emelkedik ki az egér hátának vonalából. Ebben az esetben akár vékony átlátszó műanyagdarabot (valaminek a bliszter csomagolásából kivágva) is elé tehetsz takaróelemként.

[ Szerkesztve ]

Resistance Is Futile. You will be assimilated!

(#4) Fr0z3n válasza rudi (#3) üzenetére


Fr0z3n
őstag

Pont most csinálom :D Áttetsző szilikon ragasztó a megoldás. Tegnap csináltam a próbát, most pedig a véglegeset. Buborékos kicsit, és száradás közben néha megmozgatom, hogy ráncos legyen a teteje. A fényáteresztő képessége ezáltal sem változik, így ezt ítéltem a legjobb megoldásnak. Nem mellesleg megy a mod stílusához :) Csak rohadt sokáig szárad.

(#5) Döglött Róka válasza Fr0z3n (#4) üzenetére


Döglött Róka
veterán

Ha a led-eket ki tudnad cserelni sargara, neadjisten zoldre az rengeteget dobna rajta!

Ikea Tafjord, Kínai indukciós töltő, Victorinox Traveler, 10 Tojás M (3 már hiányzik),Rádiós ébresztőóra piros kijelzővel, Varta akkutöltő

(#6) Fr0z3n válasza Döglött Róka (#5) üzenetére


Fr0z3n
őstag

Tény, ütősebb lenne, de nem volt tervben a led csere. Ez most ilyen. :) Összességében így se néz rosszul. Élőben persze máshogy jön át. A dpi váltó néz ki nagyon jól, de se a fényképezővel, se a telefonnal nem tudtam rendesen lefotózni, így nem került be róla kép.

(#7) Döglött Róka válasza Fr0z3n (#6) üzenetére


Döglött Róka
veterán

Lehet jol nez ki de nekem szinbe nem passzol valahogy, mindenesetre szep lett!

Ikea Tafjord, Kínai indukciós töltő, Victorinox Traveler, 10 Tojás M (3 már hiányzik),Rádiós ébresztőóra piros kijelzővel, Varta akkutöltő

(#8) Fr0z3n válasza Döglött Róka (#7) üzenetére


Fr0z3n
őstag

Köszönöm. Következőt harmonikusabbra igyekszem csinálni. :R

(#9) csabi112


csabi112
Modder

Gratulálok, szépen összehoztad!
A kőhatású festés, a növénylenyomattal nagyot dob az összképen. :C

“Kreativitás = 10% tehetség és 90% elszántság.”

(#10) Fr0z3n válasza csabi112 (#9) üzenetére


Fr0z3n
őstag

Köszönöm :R

Most nézem, hogy a tied is alakul. Az alján a plusz talp nagy ütős.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.