Hirdetés

2024. június 17., hétfő

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) Viszlát


Viszlát
addikt

Azt hiszem jó lett volna akkor élni, amikor még tanítani hivatás volt. Manapság már csak egy foglalkozás...

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#2) DarkByte


DarkByte
addikt

Van egy ''kicsit'' agresszív hajlamú barátom (bevallom néha bennem is előtörnek ilyesmik, pedig amúgy szerintem ember fia nem nézné ki belőlem) aki ezen szöveg olvasása után kb. ezt mondta volna: ''Nagyon jól tetted, én még a suli után megvártam volna, jól összevertem volna és ráhajtogattam volna a kocsijára'' :D Persze csak a szája jár; akkorákat nevetek néha a szövegein, tudom hogy csak poénkodik. Mondjuk főleg középsuliban voltak ilyen mondatai megintcsak a tanárok stílusával kapcsolatban, és ott általában jól is esett mikor elsütött egy ilyet, mert egy rosszul sikerült dolgozat után csak oldotta a feszültséget.

Középsuliban hasonlóképpen ''szerettem'' a reál tárgyakat mint Te (ahogyan most a zegyetem alatt sem a kedvencem a matek, de úgy tűnik mostmár túl leszek többségükön). Mivel gépészeti suliban szereztem az OKJ-s programozói képesítésémet ezért volt szerencsém olyan tárgyakhoz mint pl. szakrajz, amelyet megintcsak gyűlöltem számomra értelmetlensége miatt. Lehetett, khm, akarom mondani kötelező volt AutoCAD-et is tanulni a semmiért. Akkor emlékszem egy csavart sikerült mint legbonyolultabb tárgyat lemodelleznem. Ennyiben kifulladt az egész, a számtech tanárunk sem gondolta hogy nekünk erre valaha is szükségünk lesz.

A humán tárgyak egészen jól mentek, bár én a történelemmel sem voltam megbarátkozva, annak ellenére sem hogy szinte végig jeles voltam belőle. Lehet velem vitatkozni, de nagyon kevés hasznát látom az ilyen szintű lexikális tudásnak, arról nem is beszélve hogy igen kis hányadát tudnám felidézni. A földrajzról nem is beszélve. Meg nem tudnám mondani hogy pl. Chile-ben egész pontosan mit is bányásznak. A szükséges időre megjegyeztem, azóta nem használtam, el is felejtettem. Alapműveltség ismerni a világ országait, de feleslegesen részletesnek érzem tudni még azt is hogy most x helyen a kőolaj export az igazán lényeges. Ha majd kelleni fog valaha is akkor megkeresem a neten, vagy egy ezzel foglalkozó könyvben. Az irodalom és nyelvtan nagyon jól ment, bár azt is meg lehetne kérdőjelezni hogy - a szókincs bővítésén, a fogalmazó kézség javításán és a nyelvtan elsajátításán kívül - mi értelme van pl. egy rakás verset megtanulni (talán a tanulási képességét fejleszti az emberben, hogy képes leülni mellé, és addig szenvedni vele még el nem tudja mondani.. ha jobban belegondolok talán ez hiányzik ma a legtöbb tanulóból). Én a fogalmazások írását, illetve a feleleteket nagyon szerettem. Saját magamon vettem észre hogy az előadó kézséget jelentősen fejleszti.

A matekkal hasonló élményeim vannak mint neked. Utolsó évben nekiestünk az érettségi tételeket tanulni. Kezdetben megtanultam mindent szóról szóra. Nem jó, csak 3mast ad. Jó, legközelebb akkor fele ennyi időt sem fordítok rá.. na akkor volt olyan hogy leírtam nagyvonalakban amire emlékeztem és adott párszor 5öst is.. ki érti ezt :F Érdekes egy tanárnő volt az biztos. Ahogyan a többiek mondták: alapból is pofára osztályzott. A fizikával igazából nem volt problémám, maga az anyag nehéz volt számomra (megintcsak sok lexikális tudás, de főleg a feladatok megoldása és kikövetkeztetése nem ment nekem), de a tanár nagyon érdekesen adta elő a kísérleteket, látszott hogy tanult művelt ember volt, és ami nagyon tetszett, az az hogy a töri tanáromhoz hasonlóan a vele szemétkedőkkel szemben ő is szemét volt. Akit viszont látott hogy tanult azzal többnyire engedékenyebb volt. A Kémia egy külön csoport, legfőképpen az óra típusa miatt. Nagy terem, közel 40es osztálylétszám, többnyire reggelenként volt, és sokszor úgy jött össze, hogy osztályfőnöki óra előtt (raádásul a terem is ugyanaz volt). Ne is mondjam hogy általában minden más ment csak nem a tanárnőre figyelés. Megintcsak értelmetlenül részletes tárgynak találtam. Az alap dolgok hasznosak, de aki nem kémikusnak tanul, az mégis mikor hasznosítja azt hogy mennyi a radium felezési ideje? (van egyáltalán neki? :D) Egyik barátom fogalmazott egyszer jól: jópár tárgyat össze lehetne vonni, csak a leglényegesebbeket oktatni és inkább szakmaibb vagy az életben hasznos dolgokat tanítani. Kimondottan örültem pl. a gazdasági órának a technikusi évben; pont elegendőnek találtam ahhoz hogy akit érdekel annak felkeltse az érdeklődését és utánnanézzen dolgoknak.

Talán még megemlíteném a tesit. Nem vagyok egy sporots alkat, ez látszik már csak azon is hogy most itt ülök és már lassan fél órája pötyögöm ezt a kommentet. :) A középsulis tanárom valami borzalom volt, totál kiképző tisztnek hitte magát. Ha valakinek valami nem ment, azt igyekezett megaláztatni. Na ne is mondjam, nekem jutott belőle rendesen. Egy dologra jó volt: megtanultam elengedni a fülem mellett amivel szidalmazta az embert. Szerencsére egyébként mindig összehoztam a 2est, illetve hát az egyetemre jövés előtt osztályfőnököm mondta hogy nehogy már szinte színjelesen menjek és erre a tesim meg 2es :) Úgyhogy valahogyan összehozott nekem egy 4est tesiből a felvételi lapomon :D Hát ne mondjam hogy voltak páran az osztályból akik érdekesen néztek utánna xD Megjegyzésnek: azóta az egyetem alatt rászántam magam hogy megtanulok úszni, elég jól is haladok vele, nagyon megkedveltem, igyekszem rendszeresen csinálni. Szóval ez megint olyan dolog hogy próbálhat engem az ürge a gyűrű bajnokának nevelni ha nekem egy fikarcnyi kedvem nincs hozzá. Így járt :)

Kicsit furán nézek vissza egyébként középsulira: tanultam mint egy őrült, mostmár egyetemista fejjel láthatólag felesen. Nem egy ember volt az osztályban aki fele ennyi erölködéssel összehozta közel olyan jóra a jegyeit mint én, és lám, ők is fősulin vagy egyetemen tanulnak. Ahogyan egy barátom mondta, egy normális egyetemista is kb. 2-3 nappal a vizsga előtt kezd el tanulni, de akkor mint az őrült. Nekem eddig így a legtöbb vizsgám meglett, szakmaibb tárgyak 4es-5ös, matek tárgyak 2es-3as. Megbuktam Kalkulusból párszor, ez is kellett hogy az életem része legyen, megtanítja az emberrel hogy hogyan rendszerezze a dolgait, miként fogjon neki tanulni egyes tárgyaknak, hogyan jöjjön rá arra hogy mit kérnek számon tőle, nameg honnan szerezze be az előző évi vizsgalapokat :DDD Aki meg igazán jeles akar lenni mindenből annak pedig meghagyom a hónapokig tartó tanulgatást, meg a könyvtárazást. Kevés ilyen delikvenst látok mi tagadás. Az egyetem amúgy is megtanítja az emberrel: nem minden rajta múlik egy vizsgán. De erre már aki benne van úgy is rájött, aki pedig odakerül az pedig úgy is rájön. Annak viszont nagyon örülök hogy a technikusimból rengeteg dolgot tudtam hasznosítani még most a 4. félévben is. Azt úgy érzem érdemes volt akkor is stréberül betanulni.

Egyébként irigylem picit tőled hogy apáddal ilyen jól el tudsz beszélgetni ilyen témákban. Nálunk általban vagy nekem vagy a szüleimnem nincs kedve vagy ideje elfilozófálgatni dolgokról, persze szeretném kijelenteni hogy néhány mostanság látott mintaszülőhöz képest - az a fajta aki cse**ik rászólni a két 4 éves gyerekére a buszon hogy nem kellene játszótérnek nézni a buszt és úgy ordibálni hogy láthatóan mindenkit zavar csak őket nem :((( - az én szüleim szinte maximálisan segítenek nekem mind a mai napig, amiben csak tudnak, és ezért sokszor nem is tudom hogyan legyek kellően hálás. Úgy gondolom nagyon jó nevelést kaptam tőlük. Ha nem tették volna lehet én is olyan iskorakerülő, alkoholista lennék mint egyesek. Sajna manapság ez amúgy is divat ahogyan észreveszem :(

Na szép hosszú post lett, remélem nem rondítottam a cikked látképét :) Ez most úgy kijött belőlem.

[Szerkesztve]

(#3) ollie válasza Viszlát (#1) üzenetére


ollie
MODERÁTOR

Most is hivatás, csak éppen olyan rossz lett a diákok hozzáállása (középiskola), hogy általában lehetetlen rendesen tanítani.

***

(#4) ollie


ollie
MODERÁTOR

Andie, te milyen C64-es csapat tagja voltál?

[Szerkesztve]

***

(#5) N1


N1
tag

Rám még másodikban szállt a matektanárnő, 65 éves megkeseredett szerencsétlen, végig azzal zsarolt, hogy meg fog buktatni.. Tiszta idegroncs lettem a végére, mert hülye vagyok a matematikához, és hiába igyekeztem, nem tudtam elég jó lenni..
Remélem azóta már rákot kapott a vén picsa, megérdemelné!

(Kolombusz): ''Szivből kivánom neked, hogy valami barom, mondjuk aki a szar Ladáját, vagy BMW-jét versenyautónak hiszi bassza el valamelyik családtagodat, vagy téged.''

(#6) Andie válasza ollie (#4) üzenetére


Andie
őstag

Először a CPS (Crazy Programmer System) alapitó tagja voltam, és fő programozója, később az OaSiS-ban ügyködtem. Mindkét csapat 3 tagú volt, volt még benne grafikus és musician.

Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

(#7) Viszlát válasza ollie (#3) üzenetére


Viszlát
addikt

Szép elképzelés :) De már 10 éve, amikor én voltam középiskolás, akkor is sokan azért lettek tanárok, mert nem volt semmi elképzelésük arról, mihez is kezdhetnének. Így nem csoda, hogy annyi tanításra alkalmatlan tanár rohangál az iskolákban, hogy még...

A diákokra fogni meg a leggagyibb dolog. Nekem volt egy 25 éves történelem tanárom középiskolában, soha nem osztogatott karókat fegyelmezés céljából, nem üvöltözött senkivel, mégis tátott szájjal hallgattuk minden szavát. Bocs, ha tanár vagy, vagy közeli ismerősöd az, nem személyeskedésből ez a véleményem.

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#8) tildy válasza DarkByte (#2) üzenetére


tildy
nagyúr

Egyébként irigylem picit tőled hogy apáddal ilyen jól el tudsz beszélgetni ilyen témákban.
Ezt én is irigylem.
(Ici)picit ismerve Andiet , azt mondom, hogy jó , hogy vannak ilyen emberek ;) Vissza tudják hozni az embert az életbe :U

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

(#9) Andie válasza tildy (#8) üzenetére


Andie
őstag

Mármint én, vagy Apám? :)

Rég láttalak drága, azért egy fagyira vagy a beigért ebédre összeugorhatnánk ám, nemcsak reptérre fuvarozásokkor :B

Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

(#10) tildy válasza Andie (#9) üzenetére


tildy
nagyúr

Téged irigyellek , te:DD MEg az apádat nem ismerem, de végülis ha belőled indulok ki, ő se lehet rosszfej:U

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

(#11) Daweee válasza Viszlát (#7) üzenetére


Daweee
őstag

A tanításra alkalmatlan tanárokról nekem is van tapasztalatom.. Konkrétan az Ofőm... Az ő óráján mintha ott se lenne... mindenki hangosan beszél, senki nem figyel rá (1-2 kivétellel) mászkál, stb és egyszerűen nem tud fegyelmet tartani,mondja szinte magának az anyagot, a 2. sortól hátra egyáltalán nem is hallani... így aki akar sem tud figyelni az órán... (már én is lemondtam róla 2 év próbálkozás után...) A mentalitása alapján max Első-másodikosokat kéne tanítania, egyszerűen egy tragédia az a nő... ráadásul ő tanítja a kémiát, fizikát, meg az infót is... Egy esélyem az apám, aki pont kémia-fizika szakos tanár, dogák előtt leülünk tanulni, ha ő nem lenne 1-2 lennék a fenti tárgyakból... És mivel Ofő, esély sincs a leváltására... ez bene a szörnyű :(

[Szerkesztve]

(#12) lorcsi


lorcsi
veterán

KFH-s vénlány--mit jelent?


nagy szerencséd van, hogy olyan szülőkkel kezdhettél amilyenek a tieid. Ez egy életre megalapozta a személyiséged és segít egy jó jellemet kovácsolni belőled.


szerintem mindenkiben vannak iylen tüskék, van akiben több is

(#13) PazsitZ


PazsitZ
addikt

A történelmet én személy szerint nem szerettem, viszont a tanár sem engem. Nem mondom, hogy nem volt rá meg az indoka, de...
A dolog úgy történt, hogy ha jól emlékszem heti 2 törink volt és ebből az egyik péntek utolsó órában. Megkaptuk a tnaárt az órarendet. Mivel egyetemista haverjaim nem egyszer jöttek haza ilyenkor már, és nekem is elegem lett addigra a hétből, így egy osztálytársammal mindig eljártunk csocsózni óra helyett.
A dolog félévkor derült ki, sorolta a noteszéből a nevekhez tartozó osztályzatokat és én nem voltam benne (osztálytársam valamiért igen). Utólag fura volt nekem is, hogy az addigi félév alatt egyszer sem feleltem.
Érdeklődtem, hogy miért is nem sorolt, érdekelne az a félévi jegy. A tanár miután fejtegette, hogy odajárok-e az osztályba? és mióta? :DDD , azután a naplóba bekerült témazáróim alapján osztáylzott. Viszont a későbbiekben eléggé lehúzta -érdeklődésem hiányából fakadóan- egyébként sem legjobb jegyeimet.
Egy pozitív élményem volt viszont, bár ez is kétoldalú.
Érettségin megtörtént az ami addig soha, leblokkoltam, az égvilágon semmi sem jutott eszembe, egy alibi tétellel kapcsolatosan, amit amúgy tudtam. Ekkor odajött és segített, ami után kapcsoltam végre.
Na most, hogy ezt mennyire értem - hogy nekem segítsen- avagy önmagáért -hogy mások ne azt lássák egyik tanítványa tök hülye :U - tette nem tudom, mindenesetre szükségem volt rá hogy kibillentsenek a ''rövidzárlatból'', amit meg is tett. (ezen közreműködését én úgy láttam jónak hogy megköszönöm, ezt meg is tettem utána) Egy biztos, nem ''loptuk be egymás szivébe magunkat''.

- http://pazsitz.hu -

(#14) lorcsi


lorcsi
veterán

gondolom a mostani érettségi ihlette az írásod.
nekünk is lett egy bazi nagy szálka a szemünkben. nagyobb a tétje, mint ahogy téged megtanított a tanárod.
ma kapta meg tesóm az érettségijét.
lassan egy éve megvan a C középfokú nyelvvizsgája -elég könnyen meg lett neki
az írásbelije 88 pontos lett(80-tól 5)
a szóbelin jót húzott bőven kibeszélte a megadott időt
most meg 78 van beírva :((( vagyis 4es
na ez a szálka :((

(#15) concret_hp


concret_hp
addikt

hát ez tényleg hatalmas probléma: egyszer hármast kapsz, holott szerinted ötöst érdemelnél :U tényleg ne legyen nagyobb problémád sose :U

a matekos részéhez anniyt, hogy ha az értelme ugyan az annak amit írtál és amit kellett volna, akkor szét kell alázni a tanárt. viszont a matek tételekben nagyon könnyen előfordulhat, hogy bizony egy és elhagyásával más értelmet nyer a tétel.

tanárok fele alkalmatlan a tanításra, a diákok fele alkalmatlan a tanulásra, ez kb. nem vitás kérdés. elég megnézni, hogy mennyi a felvételi ponthatár sok helyen tanárképzőre. a 120pontos rendszerben (ami 3-4 éve volt még) 90 ponttal simán be lehetett kerülni, ami kb. annyi, hogy 3-4el csinálja végig az ember a középsulit. biztos nagyon jól fog tanítani aki középsuliban is 3-4-re tud teljesíteni :U

az 1 az írott szövegben egy különösképp, ha határozatlan névelő. meg teccik meg ezek. vagy ez egész ilyen ''hejesirásal'' legyen megírva vagy ne legyen bent ilyen szvsz :U

[Szerkesztve]

vagy fullba vagy sehogy :D

(#16) guga


guga
Közösségépítő

Az erdőben sétálós, vers elemzős bejött :D
Én a fiammal kerékpározás közben szoktam dumálni.
Pár napja is mondja, hogy a Thököly étterem oldalán azt olvasta ''sténként''.
Tudja, hogy esténként, de direkt úgy olvasta. meg, hogy Vajdahúgyagy vára :D

Aztán megálltam és írtam egy papírra. Kérdezte mi az?
Semmi.
De mégis?
Azt a szót írtam le, hogy ''estény''.
z jutott eszembe arról, amit mondott s leírtam.
Valamire majd egyszer jó lesz s ha kinövi magát, akkor ez a péhás hozzászólás lesz a forrás :D

Az Amazonnak is van :DDD

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#17) Andie válasza concret_hp (#15) üzenetére


Andie
őstag

Már vártam, mikor jár erre ismét egy nyelvész. Egy korábbi irásomnál már jót vitáztam valakivel, és ebben a hsz-edben, melynek mérete az irásomhoz képest elenyésző, ugyancsak jónéhány hibát lehetne aláhúzni. De ugyebár nem nyelvművelő és helyesíró fórumon vagyunk, ha jól emléxem.
Ezzel együtt köszönöm az észrevételeidet, igyexem odafigyelni az ilyenekre, de vannak bevett szavak, amiket én már csak így írok.

Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

(#18) Andie válasza lorcsi (#12) üzenetére


Andie
őstag

Krónikus F..sz Hiány.
Ne lepődj meg mostmár, ha majd hallod :D

Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

(#19) concret_hp válasza Andie (#17) üzenetére


concret_hp
addikt

szerintem egy ilyen írás, még ha fórumra megy akkor is más kategória mint egy sima fórum hsz :U, de nem akarok flémelni, csak megjegyeztem.

előző hsz-emből kimaradt, hogy nem esett le az írás mondandója, azon kívül, hogy milyen szar a suliban :U

vagy fullba vagy sehogy :D

(#20) adalbert1


adalbert1
veterán

Hát a tanerőről nekem is érdekes dolgok jutnak eszembe:

Még anno általános iskolában felső tagozatban volt egy matek tanárunk, aki már öregebb, de igen nagytudású volt. Nos, ő szó szerint belénkverte az anyagot, 4-es 5-ös alig volt az osztályban, de aki nála tanult annak középiskolában szinte biztos hogy nem volt gondja a matekkal.

Középiskolában is elég változatos tanári karunk volt.
A töri tanárunk akkor volt kb. 27-30 éves, ő is szigorú volt, de annyira fel tudta kelteni a picit is fogékonyabbak érdeklődését, hogy szinte egyszer nem vettem elő otthon a töri füzetem, mégis 4-5 között voltam 4 éven keresztül (persze minden órán írtunk vagy 4-5 A4 oldalt legalább, ami akkor még marha soknak tünt :) )

Földrajz tanárunk kb. szart az egészre, még annyira se érekelte, mint minket, egyszer még előfordult az is, hogy az órán cigiztünk a hátsó padsorban 3-an, amig ő a naplót bújta. :D

A fizika tanárunk egy fizikus végzettségű arc volt, csak tudnám hogy került el tanítani. Mivel ezt a tárgyat is csak 2 évig tanultuk, így tudta hogy baszunk az egészre, nem egyszre úgy írtunk dolgozatot, hogy bármilyen segédeszközt lehetett használni, beleértve könyv, füzet. Vele voltunk párszor osztály kiránduláson is, soha nem felejtem el, hogy kb. a szépasszonyvölgyében az összes borospincét végigjártuk vele páran srácok, természetesen nagyon komolyan berugtunk (persze az osztály maradék huszonpár tagja már régóta várt minket a busznál), én a buszon kb. mindent kihánytam. Megérkeztünk a vacsora helyszinére, ott egyből azzal indított, hogy megiszok-e egy vodkát. Hát mondom persze, adjad csak. :) Utána este persze ismét hullarészegség (mielőtt valaki megvetne, miről szóljon az osztálykirándulás, ha ne erről), reggel elindulok reggelit keríteni a táborban, összefutok vele az udvaron, és egyből azt kérdezi, hogy na megiszol egy vodkát? Hát mondom miért ne? :)

Azután ott volt a kb. negyvenes éveit taposó oroszból angoltanárrá átképzett angoltanárnő. Hát nála kb. elsősként többet tudtam angolul (pedig akkor még az összes igeidőt se ismertem), az osztály nagy része még is megcsinálta a középfokút különtanárok által, ő meg nagy büszkén feszíthetett, hogy milyen jól leadta az anyagot.

Mivel az utolsó két évben második idegen nyelvet is kellett tanulnunk, így választhattam, hogy német vagy francia. Nos a franciát megutáltatta velem az óvodás és alsós franciatanárnőm, így maradt a német mint kisebbik rossz (annak meg a hangzását utálom). Kaptunk is egy nagyon aranyos frissen végzett csajszit mint német tanárt, amikor nem csak elbaromkodtuk a németórát, akkor kb. őt bámultuk. Neki még teljesen rendben lett volna a hozzáállása, csak sajnos a 10 fős csoportból a 4-5 fős keménymagunk gátolta a haladást, meg a németet még a stréberek is rühelték. Elég annyi hogy két év alatt eljutottunk a Themen Neu könyv 8. leckééig. Viszont egy idő után már feladta, és volt annyira jó fej, hogy a heti 4 órából szabadon elmehettünk bárhova az egyik órán. :)

Utána ott volt még a számtech tanárnőnk is.Számtech órán kb. a nagyon alapismereteket tanultuk a dostól kezdve a win98-ig, word, office, access, szóval semmi komoly. De valamiért mégis nagyon utált engem, talán azért, mert állandóan okoskodtam és belepofáztam mindenbe, plusz szinte mikor kérdezett valamit, mindig én akartam válaszolni.

A 2 közgazd. tanárnőnk hihetetlenül jó fej volt, a makrót és mikrót úgy adták elő, hogy akit kicsit is érdekelt, az egyből megszerette. Plusz volt még taniroda is az iskolában, gyakorló kft.-vel, szóval jó móka volt az is.

Azután ott volt még az osztályfőnöknőnk, mellette irodalom és nyelvtan tanárunk. Az osztály nagy része utálta, de szerintem csak azért, mert kb. azt nyújtotta nekik, amit kapott tőle. De ha valaki emberien viszonyúlt hozzá, plusz az általa tanított tantárgyakat se szarta le, teljesen normális volt vele. Plusz valamitől mindig olyan életunt fejet tudott vágni szegény, hogy rossz volt nézni.

A művészettörténet tanárnőnk is kurva jó fej volt. Egy öreg csajszi, de tényleg több vidámsággal és életkedvvel, mint sok tizen-huszonéves. Egyszer ő is jött velünk osztálykirándulni, és éppen a p. mobil a pofádat című szerzeményét bömböltettük, ő meg szakértőként elkedte elemezni. :)

Az 55 és halál közötti tesitanárnőnknek meg végig az volt a mániája, hogy mérjük fel a tantervben szereplő összes gyakorlatot. Volt egy füzete, ami tartalmazta az összes gyakorlatot, mellette korosztályonként irányszámokkal. Hát két kezemen meg tudnám számolni, hogy 4 év alatt hányszor kosaraztunk vagy fociztunk.

Plusz még a kémia/fizika szakos tanárnőnk. Igaz hogy ezt a két tantárgyat is csak két évben tanultuk (vagy a bioszt azért négyig?), de nagyon komolyan vette szegény, az osztályból jópáran buktak is belőle (ez a mai napig nem fér a fejembe, hogy hogyan lehet megbukni középiskolában egy bizonyos intelligenciaszint felett, ha valakinek semmilyen tanulási ill. egyéb zavarai nincsennek). De a legnagyobb poén akkor is az volt, amikor kihívott felelni a külső női nemiszervből. Volt egy kb. életnagyságú szemléltetőeszköz műanyagból, és azon kellett magyarázni. Én hülye meg rögtön úgy kezdtem bele, hogy a mutató és középső újamat V alakban kinyitva az éppen magyrázott területen végighúzva mondom, hogy akkor ezek a nagyajkak. :D Hát nem volt egyszerű.

Ehh, most nézem , hogy inkább ilyen memoár jellege lett az egésznek, lehet hogy annyira nem is illik ide, de ha már egyszer megítam, akkor csak megnyomom az ok gombot.

(#21) Andie válasza concret_hp (#19) üzenetére


Andie
őstag

Pedig jónéhányan reagáltak már magvasan, majdhogynem az irásom terjedelmében itt a mondandóra.
Nos, ha nem esett le, akkor röviden :) összefoglalom: egyrészt azon felháborodásomnak adtam hangot, hogy bizonyos, magukat pedagógusnak nevező emberek saját kényük, kedvük és hangulatuk, régi begyöpösödött dogmáik szerint próbálják alakitani a diákjaikat, nemcsak az adott tárgyban, tudásban, de emberileg is. Ilyen, az egyéniséget, alakulóban lévő én-t nagymértékben, főleg rossz irányban történő ferdítés nem szabad, hogy megengedett legyen, rendkivül káros és főleg megalázó olyanok számára, akik már esetleg kicsit kiforrottabb, részben kialakult egyedi képességekkel rendelkeznek. Nem agyagkatonákat, kockaembereket, klónokat gyártunk, nevelünk, akik mind ugyanazt szajkózzák, monják, vallják, gondolják egy adott témáról. Individumokat kell kiengedni az iskolából, akik eltérő nézeteikkel, véleményükkel, ötleteikkel viszik előre a világot. Képzeld el, ha anno Galilei korában mindenki úgy gondolkodott volna, mint a hatalmon lévő vallási klérus?! Még ma is lapos Földön élnénk, és azt lesnénk, mikor lóg közénk az atyaúristen lába.
Másrészt egyéni sérelem is volt, amit régóta ki akartam irni, hisz ez a blog többek közt erre is jó. Engem akkor, ott megaláztak, a többiek előtt, nemmintha ők egyetértettek volna a tancinénivel, de akkoris. Ezügyben is kaptam itt a többiektől támogatást, és bizony jólesik, hogy még ilyen távlatból is van, aki mellettem áll :)

A helyesirásos megjegyzéseiddel bár nem értek teljesen egyet, igenis egy internetes, számtech blogban nem kell (bár illik), hogy minden vesszö, ékezet, stb a helyén legyen. De mint irtam, a jövőben igyexem még jobban odafigyelni.

Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

(#22) Csapi007


Csapi007
veterán

Hello
Egyetértek, szemét volt az a tanár. Jó cikk, grat.

"Csak úgy mondom"

(#23) #64791808 válasza concret_hp (#19) üzenetére


#64791808
törölt tag

Testvérem szerintem te ne olvasd ezek után a kolléga írásait, mert kurvára nem érted, miről van szó, mi az érzelmi és értelmi mondanivaló.

Kötözködni meg járjál kocsmába.

(#24) concret_hp válasza #64791808 (#23) üzenetére


concret_hp
addikt

nemtom, lehet én tapasztaltam túl sokat, de én az ilyenfajta ahogy a kollega fogalmazott: KFH pedagógusok mérhetetlenül gyerekes cselekedeteire már általános vége felé is sz@rtam, nemhogy középsuliban :U

nálunk is megtörténtek hasonlók, sőt jóval durvább esetek is, és mindenki le tudta sz@rni, mert annyit nem ér meg hogy azon idegeskedj, meg befordulj, az hogy egyszer nem annyiast kapsz ahányast szerinted érdemelsz.

egyetemen meg ha eljut az ember addig, lesznek ennél cifrább dolgok is :)

[Szerkesztve]

vagy fullba vagy sehogy :D

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.