63. fejezet
A december viszonylag békés hónap. A halakra mondjuk ilyenkor jobban kell figyelni és a vágóhíd is bonyolultabb, mert sokan Banditól vesznek disznót, amit ott ölünk le, aztán hazaviszik és hagyományos módon feldolgozzák.
Vendégek is kevesebben vannak, hiszen ilyenkor már senki sem vesz ki szabadságot, mert mindenki az ünnepekre készül. Hét közben 3-4 nyugdíjas házaspár volt, akik leginkább azért jöttek, mert nálunk a szállás és a kedvezményes fürdőbelépő olcsóbb, mint ha a fürdőnél szállnának meg. Persze a kocsikázás az népszerű volt és a bor és pálinkakóstolás is. Az öregasszonyok meg sokszor beültek a konyhába és recepteket cseréltek egymással, az emberek meg esténként összeültek kártyázni András bácsival. Szóval hét közben olyan nyugdíjasklub volt leginkább.
Mondjuk jó volt. Én hol a vénasszonyokat, hol a vénembereket boldogítottam. Volt olyan öregasszony, aki elkérte néhány receptemet. Erzsi néni meg is jegyezte:
- Még a végin szégyenbe hozó minket te kölök! Jobban viszik a te receptyeidet, mint a milyenkét! - de azért nevetett közben
Egy kártyázás alkalmával meg rámszólt egy öreg (Naná, hogy folyamatosan pofáztam!):
- Kibicnek hallgass a neve!
- Akkor meg sem kérdezem, hogy kér-e még valaki pálinkát, csak csöndben töltök magamnak!
- Na, annyira azért nem kell hallgatni fiatalúr!
Volt is nagy nevetés!
A hétvégék persze mások voltak, hiszen jöttek a népek (Mondjuk telt ház csak egyszer volt.), már péntek este, mert szombaton már reggel indultak a programok.
A nők és a lányok mentek Marcsával az adventi mindenfélékre. Ilyenkor van egy csomó hagyományos program, de azt főleg az asszonyok csinálják, nem is nagyon tudom (meg nem is nagyon érdekel), hogy miket csinálnak. Az a lényeg, hogy nem unatkoztak.
A férfiak és a fiúk meg természetesen disznót vágtak! Azért ez mindjárt jobb program nem?
A disznó leölése természetesen a vágóhídon történt, de a feldolgozás a vendégháznál. Mondjuk volt olyan, hogy valaki az ölésre is eljött, aztán jól behányt. Bandi persze megnyugtatta, hogy ez előfordul, ha készületlenül éri amit lát és végül néhány pálinka után már nem volt baja.
Megint bebizonyosodott, hogy Jocóval nagyon jól jártunk, ugyanis kiderült, hogy kiváló böllér is. Még Bandi is csak elismerően hümmögött, Polgi meg megjegyezte, hogy nem véletlenül mondta, hogy Jocó mindenhez ért.
A vágás a szokásos módon ment. Reggel bekaptunk pár pogácsát és pálinkát, aztán szétdobtuk a disznót. Mire végeztünk, elkészült a friss pecsenye és a hagymás vér. Ez olyan késői reggeli/korai ebéd. Mondjuk a vértől néhányan óckodtak, de a többségnek végül ízlett. Friss kenyérrel és savanyúsággal ettük természetesen.
Utána meg persze jött a tényleges feldolgozás. Az egyik sonka és a többi csülök megy a füstre. Szalonna természetesen. Az egyik oldal is szalonna és oldalas, a másik viszont császárszalonna. A tokából abáltszalonna lett, az egyik karaj meg fel lett szúrva és betöltve kolbászhússal, az majd meg lesz sütve. Minden másból kolbász lesz, meg hurka és disznósajt.
Vacsorára húsleves készült és töltöttkáposzta. Mi más? Aztán 1-2 pohár bor és/vagy pálinka után mindenki dőlt be az ágyba.
Vasárnap reggelire az erősebb gyomrúak már tolhatták az abáltszalonnát, vagy a tepertőt, ebédre pedig megsütötték az asszonyok a kolbászhússal töltött karajt, de persze volt még húsleves és töltöttkáposzta is, ha valaki azt kívánta.
Nekünk ez olyan hétköznapi dolog, de a vendégek nagyon jól érezték magukat. Sokan mondták, hogy egész más úgy enni a kaját, hogy ők is rész vettek az elkészítésében.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
