9. fejezet – Kezdődik a tanulás

Aznap éjjel Peter nehezen tudott elaludni. Részben lelkes volt, részben rémült, de mindenképpen nagyon izgatott. Másnap reggel úgy ébredt, hogy nem volt elképzelése, hogy ezt a három napot (lévén péntek reggel volt) hogyan fogja eltölteni és végül úgy döntött, hogy elmegy abba a kis faházba, amit még a nagyapja épített a közeli hegyekben, egy kis tó partján. Úgy gondolta, hogy pihenni és elmélkedni az a legjobb hely.

Bő 1 órával később már a hegyek lábánál lévő, néhány házból álló kis település vegyesboltjában vásárolt. Abban biztos volt, hogy vadászni most nem fog, de lőszer amúgy is volt a házban, úgyhogy csak néhány napra való élelmiszert, pár karton sört és egy üveg whiskyt vett, meg persze csalit a horgászathoz. Mivel a sört az autója hűtőrekeszébe tette, 1.5 óra múlva már a ház tornácán ücsörgött egy hideg sör társaságában és a máskor oly megnyugtató kilátásban gyönyörködött...volna, ha nem lett volna olyan nyugtalan és nem járt volna az agya a tegnapi események körül.

„- Mágus? Én? Meg úgy általában varázslók? Valószerűtlen, de mégis logikus. Ez nagyon zavaró. Vagy nem? Basszus. ...Talán whiskyt kellene innom. Az segítene? Ja, talán. Vagy csak eltompítana. Mondjuk az sem feltétlenül baj, mert talán tudnék aludni. Vagy nem. Bakker.”
Hát, valami ilyesmi gondolathalmaz mocorgott a fejében folyamatosan.

Bement a házba, ivott egy whiskyt és hozott még egy sört. ...de az sem segített. Elindult az ismerős, de mégis mindig más arcát mutató tó körüli ösvényen, hogy sétáljon kicsit, de 5 perc múlva visszafordult, mert az sem segített.
„-Na jó, Christopher azt mondta, hogy a legegyszerűbb varázslatok a telekinézis és a tűzgyújtás. Vagy valami ilyesmi. Szóval azok valami egyszerűbb érzelmek. Tüzet inkább nem gyújtanék, szóval lökjük arrébb ezt a sörösüveget.”

Először megpróbálta elképzelni, hogy az üveg elcsúszik az asztalon néhány centit. Ez nem volt nehéz.
„- Utasítsam az energiákat!!?? Hogy a bánatba? Na jó, gondoljuk végig. Megfogalmazás kérdése. Tudnom kell, hogy meg fog történni és ezzel végül is kiadok egy utasítást. Eddig jó, de miféle érzelem?”
Először megpróbált felidézni egy boldog emléket, mert az eléggé kézen fekvőnek tűnt, hiszen itt, a faháznál mindig boldog volt a nagyapjával. Nem működött. Sokszor volt elégedett is, mondjuk amikor kifogott egy szép halat. Nem működött. Volt, hogy félt is, mondjuk az első éjszakai vadászaton. Nem működött. Volt csalódott is, ha valami nem sikerült elsőre. Nem működött.

„- Na jó, talán nem elég felidézni az érzelem emlékét, valahogy át kellene élni újra.”
Próbálta teljesen átadni magát az emlékeknek, hogy ne csak emlék legyen, hanem mintha éppen megtörténne és érezte, hogy ez lesz a megoldás. Mégsem sikerült. Megpróbálta újra. Aztán megint. Kezdett türelmetlen lenni és frusztráltságot érzett, de az esze azt mondta, hogy ez fölösleges és értelmetlen, nem most kell megoldania, de eddigre már mindegy volt és az elfogyasztott alkohol is befolyásolta az ítélőképességét és egyszer csak elfutotta a méreg és olyan dühöt érzett, mint még soha és kitört belőle egy szinte állati ordítás...és ekkor a tőle 30 méterre lévő tó partján álló, vele szemben lévő egyik óriási fenyő nem szilánkjaira hasadt és nem is porrá hullott, hanem atomjaira szakadt.

A döbbenettől még fel sem fogta, hogy mi történt, amikor megjelent a fejében az ismerős hang.
„- Jól vagy Peter? Mi történt?” - Sam hangjában nyilvánvaló rémület volt. Aztán jött a másik kettő.
„- Peter, minden rendben?” - Christopher is egyértelműen ijedtnek tűnt.
„- Basszus Peter jól vagy? Válaszolj kérlek!” - Frank hangjában is aggodalom volt.
- SZÁLLJATOK KI A FEJEMBŐL BASSZUS! - ordította Peter, de azonnal meg is bánta. Vett egy nagy levegőt és megfogalmazta a fejében a gondolatot:
„- Ne haragudjatok, nem akartam goromba lenni.”
„ - Semmi baj Peter, csak megijedtünk!” - jött Sam válasza – „Jól vagy?”
„- Hát...ööö...mondjuk. ...Fizikailag jó vagyok, csak nem is tudom, hogy mi történt.”
„- Oda megyek. Úgy látom, hogy légiautóval le tudok szállni a ház mellett. Nagyjából fél óra és ott vagyok.”

Peter nem ellenkezett. Mindennél jobban vágyott arra, hogy valaki megmagyarázza, hogy mi történt.
Talán 25 perc telt el, amikor Sam landolt a tisztáson és már rohant is Peter felé - aki épp csak fel tudott állni - és már ugrott is a nyakába és úgy ölelte, hogy abból egyértelmű volt, hogy valami nagyon megrémítette. Majdnem egy perc volt, mire elengedte és utána is úgy nézett rá, mint egy orvos a betegére és közben látszott, hogy fokozatosan megnyugszik.
- Egyben vagy.
- Én igen.
- Mi a fene történt?
Miután Peter elmondta, hogy mivel foglalatoskodott és mi lett a vége, Sam már sokkal nyugodtabban, de önmagához képes egyértelműen feldúltan csak ennyit mondott.
- Nem várunk hétfőig. Van vendégszobád?

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!