Tiszteletbeli példányok

Nos, vannak olyan példányok, melyek sosem voltak a birtokomban, mégis kötelességemnek tartom megemlékezni róluk, valamilyen oknál fogva.
Vagy mert a családban voltak, vagy mert vágytam rájuk, vagy bármely egyéb okból.

Az első telefon, amit muszáj megemlítenem, az a... na... na... kitaláltátok?
Persze hogy a Nokia 8110, a "Mátrix" telefon. Természetes, hogy mindenki párás szemmel vágyott egy ilyen telóra, a középsuli "gizda" csávójának volt is egy ilyenje. Persze azt azért kézzel kellett nyitogatni, de tényleg igazik királyság volt, J. uraság örvendett is nagy tiszteletnek (és közutálatnak) érte.

Aztán jött a már említett Nokia 3210. A storyját is ismeritek már, egy jó barátomé volt, az első számomra is elérhető közelségbe került mobil.

Aztán jött a Siemens S35, amire – szintén tudjátok – nagyon vágytam. Helyette jött az Alcatel. Ismeritek már e történetet, nem is ragozom tovább.

A következő telefon, ami komoly mennyiségű vágy tárgyát képezte nálam, az az Ericsson T28 volt. Iszonyat drága teló volt a maga idejében, talán a legdrágább, viszont vicces módon már nem is emlékszem rá, hogy miért volt drága. Talán azért, mert kicsi volt. Ez rémlik, de nem vagyok biztos benne.

Ilyen telefonja az árából kifolyólag senkinek nem volt, akit (akkor) ismertem, de úgy 5 évvel később, barátom, Cs. úr szobájában megpillantottam egy ilyen telefont a "használhatatlan elektronikai kacatok" (mindenkinek van ilyenje) gyűjtőjében. Ott porosodott. Régebben az anyukájáé volt. Hú milyen nosztalgiafaktorral estem neki. És ez 12 évvel ezelőtt volt, most mit éreznék egy ilyen közelében.

A következő két teló, amit meg kell említenem, az nem más, mint a SonyEricsson P900 és a P910. Ezek kicsit kakukktojások is, majd elmondom, hogy miért. Elsőnek legyen elég annyi, hogy 2003-2004-et írunk, már egyetemre jártam, és néha elmentünk a családdal étterembe vacsizni. Az egyik ilyen alkalommal láttam egy amolyan menedzser-type úriembert, amin egy P900-at nyomogat az asztalnál. Huhh, de vágytam arra a telefonra, maga volt a gizda faktor, de természetesen álmodni sem mertem róla, nem, hogy a szüleimnek megemlíteni, hogy vegyenek nekem egy 300 ezres telefont. Anélkül is sokszor nevettek rajtam. :)

Amiért igazán kakukktojás a két említett telefon, mert tavaly (2016) a kezembe került egy elektronikai hulladéklerakó láda, tele volt mindenféle vacak töltővel, és telóval, DE!! a sok ténylegesen hulladék telefon(roncs) között ott pihent egy P900 és egy P910-es.

Most őszintén, szerintetek hazahoztam, vagy hazahoztam? Persze, hogy hazahoztam. Életem nagy szerelmei, vágyak tárgyai, nyilván nem lehet őket otthagyni a kukában.
Elég poén nem? De mondok jobbat. Mindkét telefont be lehet kapcsolni, és működnek. Hívni nem próbáltam róluk, mert SIM kártyát nem tettem bele, de a menüig eljutunk. Az aksi persze mindkettőben halott, de ha töltőn vannak, működnek.

És a slussz poén, hogy az egyikben találtam egy – FIGYELEM! – 32 megabájtos MemoryStick Pro Duo kártyát. Persze, hogy azonnal betettem egy kártyaolvasóba, reménykedtem benne, hogy találok pár kompromittáló "home made" anyagot, vagy egy titkos svájci bankszámlaszámot, de a kártya üres volt. Aki leadta a telókat, sajnos kellően tudatos volt, már, ami az adatbiztonságot illeti. Ellenben a kártya működött. Igaz, manapság 32 megabájttal nem focizik messzire az ember, de akkor is. Működött. Működik még ma is. :)
Szóval igaz, hogy tizenkét évet kellett várnom rá (és le kellett mennem kukabúvárba), de végül lett két csodás kommunikátorom. Jeeee baby!!

Újabb legendát üdvözölhetünk a listán, annak ellenére, hogy jómagam rühelltem ezt a telefont. Ellenszenvem oka, az ortopéd kinézet, és az olcsóság. Nem csak pénzben, minőségben kifejezve is. Mindezek ellenére volt ennek a telefonnak egy olyan tulajdonsága, aminek a már említett legenda státuszt köszönheti. Elpusztíthatatlan volt. Mit volt. Még ma is az. A YouTube a mai napig tele van az elpusztítására tett kísérletekkel. A sztratoszférából való zuhanás, lángszóró, baseball ütő, fegyveres támadások... talán kitaláltátok, hogy a Nokia 3310-esről van szó. Anyukám használta ezt a telefont pár évig, neki nem volt vele baja, relatíve szerette.

A következő tiszteletbeli listatag, a Nokia 8910i. Apukám egyik üzlettársának volt, anno az a telefon is a 300 sőt talán a 400 ezer forintot karcolgatta – nem is biztos, hogy alulról – de nagyon tetszett nekem, főleg a nyitómechanikája, szóval – naná, hogy – meg voltam halva érte. Sajnos ez a vágy sosem teljesült be, de hát ez a lista erről szól.

A következő telefon sosem volt igazán vágyott jószág a szememben, de mivel életemben először azon a telefonon láttam videót, muszáj megemlítenem. Talán sejthető, hogy a Nokia 6230-ról van szó, a készülék Cs. úr tulajdona volt. Ez volt az első telefon, amit a TV-ben úgy hirdettek, hogy képes videót felvenni, és lejátszani. Reklám-reklám, az ember úgy volt vele, hogy elhittük, hogy a telefon tud videót felvenni, és lejátszani, de mindenki arra gondolt, hogy biztos borzalmas minőségű lesz. Életlen, élvezhetetlen stb.

Mikor Cs. úr először mutatta nekem a készüléket, és felvettünk egy videót, és – akkori mércével mérve – tűéles volt a képe, akkor mindenkinek leesett az álla. A padlón kerestük, nem akartuk elhinni, hogy ilyen minőséget egy telefon képes előállítani. A telefonon még a telefon reklámfilmje – amiben egy F1-es autó száguldozik ide-oda – is rajta volt, hát borultunk, hogy milyen hihetetlen minőségű a kép (128*128 pixel... rulez, mi?).
Esküszöm nem hittem el, hogy ember ilyet alkothat, azt hittem, hogy biztos megint valami technológia az 51-es körzet UFO-jából. :)

8800 Sirocco – Apuka – Volt neki. Jó teló volt. Gizda. Tetszett. Akartam. Sose kaptam. Ennyi a story. Lapozzunk. :)

6500 Classic, és 6300. Két teló, ami szintén volt apukámnak, sőt a 6300 még most is megvan neki, sokszor azt látom nála, szerintem még aktívan nyúzza.
Elpusztíthatatlan, örök klasszikus, a'la faék. És mestermunka.

A következő teló, amit meg kell említenem, az a SE595. Nekem nem sok közöm volt hozzá, az egyik exem nyúzta rettentő nagy szeretettel. Szerintem jobban szerette, mint engem, ami viszont tény, hogy a kettőjük szerelme hosszabb volt, mint a mi kettőnké. Persze neki a virágos verzió volt, és amúgy nem volt egy rossz teló, egyszer kétszer én is elgondolkoztam egy szürke verzión, de az én ízlésemnek túl olcsó volt.

Sony Ericsson X1 - W902 - W715 - W995

Tipikus "útkeresős" telók ezek, akkor kezdtem őket nézegetni, mikor a D750-em megadta magát. Előtte, utána, komoly esélyesek voltak, leszámítva az X1-et, mert a kb. 200 ezres árával akkor még a megfizethetetlen kategóriába tartozott.

A következő "majdnem" telóm a SE Elm volt, amivel az után szemezgettem, hogy befürödtem az 5800-val. Majdnem megvettem, hisz vágytam újra egy SE-ra, de volt annak a telónak egy abszolút komoly hiányossága, és ez nem más volt, mint a FastPort. Akkor már elkezdtek szabványosodni a telefonok, és a micro USB egyre több telón jelent meg. Amit én kitörő örömmel fogadtam, mert "méregdrágán egyedi, nem szabványos kábelekkel" már nagyon tele volt a hócipőm, nem is az árak miatt, hanem a kompatibilitás miatt. No meg nem szabad elfelejteni, hogy a FastPort az ördög találmánya volt, ha volt bármi, amit utáltam a D750-ben az a FastPort volt, meg az évente tönkremenő fülesek, amit lehetett újra megvenni, persze másba nem is volt jó. Borzalmas volt. Nah ezt nem akartam újrakezdeni, s ezt a hiányosságot nem bocsájtottam meg az Elm-nek, így lett 6700-m. Mint azt tudjátok, azt a telót nem bántam meg.

Nokia E75. Apunak ilyenje is volt, nem szerette, reméltem, hogy megkapom, nem kaptam meg, nem is tudom, hogy mi lett vele, szerintem eladta.

Nokia C5 – Az utolsó mohikán. Anyukám telefonja. 2011-ben – már az okos telók lázadásának hajnalán – vettem neki, lecserélendő a(z amúgy) borzalmas Samsung E250 csúszkását.
Én sosem szerettem a C5-t a Symba miatt, (S60-s platform messze jobb) de ez a teló is örökölte a Nokia csótány génállományát, elpusztíthatatlan, már mindent túlélt, és 6 éve működik. Az eredeti aksival. Végül is anyut nem zavarja a Symba se, 2 év alatt meg is tanulta, hogyan kell tárcsázni vele, a többi nem érdekli. Habár 2014-ben egyszer még a kamerát is sikerült bekapcsolnia. Bár lehet a barátnői segítettek neki, nem tudom...
:)

Az utolsó telefon, ami felkerül a "vágytam rá, de mégsem lett" listámra, az a SE Ray.
Nagyon tetszett, jó telefon volt, kicsi, jó hardver, szép kinézet, szép arányok, az ára is teljesen elfogadható volt, de igazából valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy lecseréljem a 6700-t rá.
Utóbb talán nem is bánom, mert volt a teló a kezemben egyszer-kétszer, és kényelmesnek nem volt annyira kényelmes, mint amennyire jól nézett ki.

Szerkesztett tartalom: :)
Most, ahogy olvasgatom a kommenteket, persze beugrott még pár teló, story, de igazából két olyan telefon van, ami kimaradt a listából, ám ezúttal pótlom is a dolgot.
Az első a Motorola Timeport 250. Egy évfolyamtársamnak volt ilyenje, és én tulajdonképpen sosem vágytam arra telóra, mert bár a kék háttérvilágítás akkoriban kuriózum volt, annyira nem volt nagy durranás, nem ragadott meg. Volt viszont annak a telónak egy meglehetősen frankó képessége. Asztalra letéve baromi jól lehetett pörgetni. Ezen extra feature-nek hála a nyári angol táborban... köhömmm... meglehetősen sok csókhoz jutottam hozzá, az esti "üvegezős" (csak Timeport-tal) partikon. :):)

És ha már Motorola, akkor van egy telefon, aminek nem csak személyes háttértörténete lehet érdekes, hanem bizony egy igazi legenda, és sokak által - többek közt általam is - nagyon vágyott készülék. Ha már legenda, és Motorola, talán kitaláltátok, hogy bizony a Motorola RAZR V3-ról van szó. Abban az időben penge vékonynak számított, brutális minőségű volt, az anyaghasználat parádés, és az ára is ehhez méltón magas volt, ilyet birtokolni bizony kevés kiváltságosnak adatott meg, igazi presztízs teló volt.
Szóval igen, ez a teló is egy, az általam nagyon vágyottak közül, tehát határozottan itt a helye a listámon. :)

Hát ennyi.
Mindenkinek gratulálok, aki végig tudta olvasni ezt a cikket, remélem titeket is elfogott a nosztalgia, kommentbe írjátok meg, hogy nektek volt-e ezek közül valamelyik telótok, ha igen, melyik, szerettétek, igen, nem, egyetértetek-e az én véleményemmel, ha nem, miért nem. Ilyenek. Kapcsoljatok egy kövér ötöst a nosztalgia sebváltóján, hallani akarom a ti történeteiteket is. :)