5800 - Megint - Most egy új nézőpontból

Mielőtt tovább siklanánk a következő telefonomhoz, meg kell osszam az olvasókkal az 5800 második életét. Persze ehhez egy pár évet vissza kell ugranunk az időben.

Történt ugyanis, hogy 2011 környékén az egyik általános iskolás osztálytársam, és mindmáig egyik legjobb barátom, aki nagy telefon nyúzó, és hírhedten nem tud vigyázni a műszaki cikkeire – többek közt a telefonjaira – egy sajnálatos (telefon) baleset okán ismét teló nélkül maradt.

Megkérdezte tőlem, hogy nincs-e egy elfekvő telefonom. Mivel az 5800 pályafutás azzal ért véget nálam, hogy eltörtem, nem volt már kedvem megcsináltatni, és eladni, dühösen csak bevágtam a dobozába, azt pedig a szekrényem mélyére, így akadt egy telefonom. Más kérdés, hogy annyira utáltam azt a telefont, hogy nem mertem odaadni a haveromnak. Mondtam neki, hogy vacak, béna, gagyi, törött, és egyéb nem épp szép jelzőkkel illettem, de haverom – hívjuk csak Frednek – csak zargatott, hogy nem baj, ha vacak, adjam el neki.

Hát nem nagyon volt pofám. De – mondta ő – egy csomó pénzt megspórolok neki, megveszi tőlem.
Akkoriban 25-30 körül mentek a lestrapáltabb 5800-k, 35-40-ért a hibátlan használtak. Isten látja lelkem, nem nagyon akartam pénzt kérni a telefonért, mert meg voltam róla győződve, hogy azzal "meglopnám" Fredet. Viszont akkoriban – már nem emlékszem miért – de valamiért jól jött volna tíz rugó. Szóval megállapodtunk, hogy Fred megveszi tőlem a telót tízezer forintért. De, szigorúan meghagytam, neki, hogy ha nem válik be a telefon, fél éven belül visszavásárolom 10 rugóért.

Úgy voltam vele, hogy bár a 10 rugó jól jött, annyit nem ért meg, hogy minden fel- és lemenő ági rokonom el legyen átkozva az idők végezetéig.
Meg amúgy is csak fizetésnapig kellett a 10 rugó, meg voltam róla győződve, hogy hamar "visszacsináljuk" az üzletet.

Szerk: Annyit még hozzátennék, hogy voltam olyan balga, és úgy adtam el Frednek a telefont, hogy nem töröltem le róla semmit, akaratomon kívül is sikerült Fred kezébe játszanom egy igen értékes kontentet. Névleg az eredeti Unreal Tournament játékból kézzel kiexportált, megvágott, és konvertált "Headshot" hangot, amit jó fél óra volt megszerezni, és a telóra SMS hangként telepíteni. Persze mindketten nagy UT fanok vagyunk, így nem tudtam róla meggyőzni Fredet, hogy ne használja azt a hangot SMS csengőhangnak.
Emiatt még most is haragszom rá, pedig én már nem használom. :):):)

Na szóval nyélbe ütöttük a bizniszt, és Fred használni kezdte a telefont. Gyomorgörcs kapott el, mikor a biznisz után először találkoztunk. Fel voltam rá készülve, hogy szénné leszek oltva, el leszek küldve melegebb éghajlatokra, és csalónak leszek bélyegezve. Szóval úgy indultam el a találkozóra, hogy bevágtam a zsebembe egy tízezrest.

Legnagyobb döbbenetemre Fred azt mondta, hogy tetszik neki a telefon.
– Hát jó – gondoltam – majd csak rájössz...
Még nagyobb döbbenetemre Fred még egy hónap múlva is azt mondta, hogy jó a teló, sokkal jobb, mint az előtte lévő LG-je. El sem tudom képzelni, az milyen lehetett.
Teltek múltak a hónapok, de Fred csak nem adta vissza a telómat. Használta, szerette. Én meg röhögtem rajta.
Gondolván, nehogy szemétnek legyek kikiáltva, mikor lejárt a fél év, még fél évvel meghosszabbítottam a visszavásárlási garanciát. Úgy voltam vele, hogy előbb utóbb csak vesz egy jó telót Fred barátom.

Gondolhatjátok, milyen sokk ért, mikor az egy év is letelt, és Fred, aki korábban fél évente gyilkolta a telefonokat, még mindig az 5800-t használta.
De az igazán kemény része még csak most következik. Fred MÉG MA IS AZ 5800-T HASZNÁLJA!
Nem hazudok, tényleg így van. Pedig nem vigyáz rá. Nyúzza, dobálja, ejti, nem kíméli. Ahogy az a teló kinéz...
A fele nincs meg, a másik fel szigszalagból áll, olyan az a szegény telefon a mai világban, mintha egy Mad Max autó csöppent volna közénk a jövőből.
Egy kicsit lyukas, egy kicsit berhelt, a fele hiányzik, a másik felét az ima tartja össze, de működik.
Ha nem a saját szemmel látom, nem hiszem el.
Szóval ez van. Amennyire én gyűlöltem, annyira szereti, és ragaszkodik hozzá Fred. De talán ezt mondja el ő maga.

Történt ugyanis, hogy mikor megemlítettem neki, hogy nosztalgia cikk írására adtam a fejem, egyből azzal jött, hogy akkor biztos le fogom húzni az 5800-t. "Természetesen – feleltem – hiszen az egy Bíííp".
"– Na jó, akkor én is írni akarok róla!" – dobta fel a labdát Fred, és azonnal megtetszett az ötlet, mert bár az 5800 megítélésével kapcsolatban kibékíthetetlenül ellentétes nézeteket vallunk, mégiscsak hitelesebb, sokoldalúbb és talán viccesebb lesz a cikk, úgyhogy megígértem Frednek, hogy kap tőlem egy oldalt a cikkben, ha megírja. Azt is megbeszéltük, hogy a cikk elkészültéig nem mutatjuk meg egymásnak, hogy mit írtunk, hogy még csak véletlenül se tudjunk egymásra hatni, hogy a lehető legobjektívebben tudjuk az olvasó elé tárni a szubjektív véleményünket. Így bármilyen következetlenség, és ellentmondás ennek köszönhető.

A következő oldalon tehát Fred különvéleménye következik az 5800-ról.

Update:

2017. november 18. Fred barátom lecserélte a Nokiát egy Xiaomi Redmi 4X-re. Igaz, Fred nem önszántából tette mindezt, hanem komoly társadalmi nyomás hatására, no meg talán az is közrejátszott a dologban, hogy ajándékként kapta a fenti telefont, mert nem csak én, de a környezetében már nagyjából senki nem bírta nézni az 5800 élettörténetét.

Fred kérésére én segítetem a telefonok közötti költözést, és mintha csak a kis 5800 érezte volna, hogy itt az idő, hogy revansot vegyen rajtam azért a sok utálatért, amit az évek során felé közvetítettem, még egyszer utoljára jól megsz**atott. Vaaagy... csak hozta a szokásos formáját, miszerint egy ipari hulladék. :)

Történt ugyanis, hogy a Redmi üzembe helyezését követően át akartam menteni a számokat az egyik telefonról a másikra. Mivel a SIM kártya méret nem stimmelt, így a SIM-mel való migrálás ki volt lőve. Gondoltam átküldöm BT-on. Igen ám, csakhogy a jó öreg 5800-n nem volt hajlandó bekapcsolni a Bluetooth. Egy cuki hibaüzenettel leállt az egész, természetesen többször próbálkozás után is konstans jelentkezett a hiba. Hogy ez most amiatt volt, hogy szegény teló hányattatott életet élt, és még a WC-ben is megfürdött egyszer, vagy szoftveresen mentek el otthonról, nem tudom, de nem is érdekel.
Oké, volt a telefonban egy SD kártya, hát lementettem oda a névjegyzéket, természetesen, amint átraktuk az andoidos Redmiben, az nem volt hajlandó semmit se látni a Nokia fájlrendszeréből.
Végül egy notebook közbeiktatásával lett megoldva a dolog, a névjegyzéket lementettem VCF fájlba, azt USB kábellel átmásoltuk a notira, onnan pedig fel a Redmi-re, és láss csodát, a névjegyek végül átmentek.
Azért eljátszottam vele jó negyed óra, húsz percet, és ez alatt alig négyszer kaptam agyvérzést.

Fred elég hamar megszerette a Redmit, pár alapdolgot megmutattam neki, egy-két nappal később már nagyban nyomott valami roncsderbis játékot a telón. Mint mondta, "sok mindenben jobb az új teló, mint a régi (mondjuk, hogy működik?? - DC), de van, amiben a Nokia jobb volt. Mondjuk egyszerűbb volt vele telefonálni, meg a fizikai gombok is jók voltak."

Már kezdtem reménykedni benne, hogy ezzel végre pontot tehetünk egy hosszú-hosszú évekig tartó tragikomédiának, de mikor a napokban (közel egy hónappal a migrálás után) rákérdeztem Fred barátomnál, hogy kidobta-e már a Nokiát, azt felelte:
"Dehogy. Működik. Jól van, köszöni".
Erre én: "De nincs benne SIM kártya, gondolom. Akkor hogy?"
"Van benne memóriakártya."
"Néha feltöltöd?"
"Jah, nincs lemerülve, dehogy is. Ez, ez... ő tesztelés alatt van."
Erre teljesen elhűlve, hitetlenül, a pánik és a röhögő görcs határán csak annyit bírtam kinyögni, hogy "Tesztelés alaaat, mit tesztelsz rajta"?
"Hát hogy meddig bírja" - felelte Fred olyan hangnemben, mintha ez teljesen természetes lennie. "5 év még, 10 év még, 20 év még, nem tudom".
Na erre már tényleg elröhögtem magam, és csak annyit bírtam kinyögni, hogy:
"Hát ez k**va nagy!! Jól van, jól van, majd megírom ezt is." :)

Hát egyelőre ennyi, aztán ha lesz újabb fejlemény, megírom! :)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!