Tél
A tél az az évszak, amikor hideg is van, meg hó is van. Ez a hó nem a tudatmódosító beceneve, hanem a víz egy speciális halmazállapota, amiben apró jégkristályokká fagyva szép alakzatokba rendeződik és parádés szórakozási lehetőségeket nyújt. Télen általában mínusz fokok voltak, rendesen fel kellett öltözni. De megvolt az az előny, hogy folyamatosan hideg volt, tehát a leesett hó nem olvadt el, nem lett belőle dagonya másnapra. Jött a hótoló, letolta az utcáról, februárig ott maradt az árokban. Nagyon élveztem és mára nagyon hiányzik.
December elején az első kör a Mikulásról szólt. Kisebb koromban csak vártam, kicsit nagyobb koromban már megpróbáltam valami ajándékot is készíteni, ahogy mindenki más is a korosztályomban. Rajzoltunk, ragasztgattunk, vagdostunk. Piros kartonból egy körívet kivágtam, összeragasztottam, mint egy csúcsos süveg. Ez volt a Mikulás. Rajzoltam rá szemet, orrot, ragasztottam rá vattából szakállt, palástot, díszítést, készen volt a tökéletes Mikulás.
Majd vártuk a Mikulásokat. Nyilván nem egyet, hiszen jött a szülői Mikulás, a nagyszülői, unokatestvéri, gyakran még a munkahelyi is. És mindegyik hozott ajándékot, mikuláscsomagot. Akkoriban piros celofán zacskókba tették az ajándékokat. Nagyon szép volt, nosztalgiával gondolok rá azóta is. Sokszor volt, ahogy mentem haza sötétedés után, az ablakokba mindenki kirakta a csomagjait, dicsekvésképpen. Mi is. Látni lehetett, ki hány csomagot kapott, esetleg kapott-e 20-30 centis nagyméretű mikulás csokit.
December további része egyrészt a hó által nyújtott lehetőségek kihasználásával, másrészt a karácsony várásával, felkészüléssel telt. Ilyen volt például a "sinkózás" = csúszkálás. A suli tornaudvarát is belepte a hó, kimentünk szünetekben és tyúklépésben letapostunk egy kb. 20 centi széles, több méter hosszú sávot. A taposástól a hó felső rétege felolvadt, majd amikor továbbmentünk, visszafagyott a hidegben, így hamarosan príma jégcsík alakult ki. Jól nekifutottunk, oldalazva ráálltunk és végigcsúsztunk rajta. Figyeltük, hogy ki csúszik legtovább. A jég minden csúszástól jobb lett, egyre hosszabban csúsztunk, a végéről újra meg újra letoltuk a havat. Építettünk hóembert is. Nyilván hógolyózás is volt ezerrel...
Nagyobb koromban másik iskolába jártam, ott az volt a divat, hogy a tornaudvar salakos részét fellocsolgatták, így pár nap alatt korcsolyázásra alkalmas jeget hizlaltak rá. A hideg időszakban rendszeresen koriztunk. Az én technikám az volt, hogy hibázásnál pofára estem, és az államat ütöttem be, úgyhogy hetekig úgy néztem ki, mint akit kiütött valamelyik Rejtő hős...
A karácsonyra az ajándékozási előkészületekkel is készültünk. Emellett gyakran csináltunk egyszerű, kézi készítésű karácsonyfadíszeket. Például technika órára kellett venni négyzet alakú, több (10-12-féle) színű papírlapot. Egy ilyen csomagot felvagdostunk egy centi széles csíkokra, és láncszemeket ragasztva belőle csináltam színes karácsonyfa láncot.
A másik előkészület a gúnárnyak volt. Anyám próbálta erőltetni december 24-én délelőtt a böjtölést, de mi voltunk az erősebbek. Egyébként sose ünnepeltünk semmilyen vallási dolgot, nem tudom, miért pont ezt erőltette. A lényeg, hogy 24-én bobájkát kaptunk kajának, ehhez kellett korábban előkészülni. Nagyanyám sütötte a gúnárnyakat, ami a hagyományos kelt tésztához képest egy kicsit sűrűbb és édesebb tésztából készült. Abból 60-70 centi körüli hosszúságú, a kifliknél vékonyabb, egyenes, rúd alakú tésztát gyúrt, majd megsütötte és megszárította. Ebből kaptunk mi is, amit anyám elrejtett a házban. Természetesen én megtaláltam, és csemegéztem belőle, mert édes tészta volt... A gúnárnyakat szentestén felkarikázták, mint a kiflit szokás, beáztatták egy kis cukrozott tejbe, majd darált mákot szórtak rá, így lett belőle mákos bobájka (más tájszólásban mákos guba). Hasonlóan járt az ünnepi kajához, süteményhez beszerzett és rejtegetett narancs és banán is...
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
