Dr. Thomas Gordon - Emberi kapcsolatok

Kissé idealista mód kezdi könyvét, egy jobb világról beszélve. Hogy ha mindenki azt csinálja szépen, ami a könyvben van, akkor mennyivel jobb lenne minden, és hogy tréningjeivel meg akarja változtatni a világot.

Az ötlet nem rossz, persze megvalósíthatósága kérdéses.

Egyébként a modell, amit leír, a következő:

* Alapvetően egy másikkal való kapcsolatunk három részre bontható: amikor nincs egyikünknek sem baja, ekkor nyugodtan lehet bármit csinálni a másikkal; amikor a másiknak van problémája, és amikor nekem van problémám
* Amikor a másiknak van problémája, akkor értő figyelmet kell alkalmazni. A lényege tömören az, hogy semlegesen hallgatjuk a másikat, elkerüljük a gondolatmenetét megszakító reakciókat, az ún. közléssorompókat. Emellett, amit mond, értelmezzük, és ezt visszatükrözzük neki.
* Amikor pedik nekünk van bajunk, színre lép az asszertív kommunikáció. Ekkor a másik minősítése helyett a saját szemszögünkből írjuk le a problémát, és a bennünk keltett érzéseket adjuk át. Így a másik lelkiismeretére hathatunk, és alacsonyan tarthatjuk a konfrontáció feszültségi szontjét.
* Emellett szó esik még tanácsadásról, arról, hogy hol van a határ annál, hogy kinek is a problémája valami, illetve egy "vereségmentes" problémamegoldási módszerről.

Az utolsó fejezetben természetesen azt taglalja, hogy ez hogyan jelenik meg az életben, milyen képzések segítségével oktatható, és hogy miképp tehető vele jobbá a világ. A legvégén pedig az esetlegesen felmerülő kérdésekre és problémákra próbál választ adni.

De tartom magam ahhoz, hogy mindez idealista. Az értő figyelmet nem tagadom: rettentő hasznos. Csak pár napja csinálom tudatosan, és az emberek készen kiöntik a lelküket, bármit elmondanak. És ez nekem jó, mert szeretek embereket meghallgatni. :o) Nem könnyű kényszeríteni magunkat arra, hogy ne szóljunk bele, mondjuk el a véleményünk,adjunk rögtön tanácsot, de csak így működik...!

Az asszertív kommunikáció sajnos csak akkor versenyképes, ha a másikat ismerjük ill. van lelkiismerete az illetőnek. Képzeljük csak el az alábbi helyzetet: megyek autóval az úton, mire hirtelen elémvág egy nagy fekete SUV, és betöri a lámpámat. Leállva látok egy kopasz, napszemcsis, Armani öltönyös csávót egy szőke macával mellette, amint megvető undorral fűszerezett, kihívó pillantásokat vet rám.

"Ön jelzés nélkül vágott elém az úton. Nem volt időm reagálni, és betört az ajtóm hátsó lámpája. Amellett, hogy a helyzet rettentően megijesztett, dühít és egyben elszomorít, hogy Ön nem volt képes időben jelezni, és betartani a sebességkorlátot."

Szóval szerintem érthető a dolog. Akárcsak a "Vereségmentes Módszer". Hiába a brainstorming, ha nincs kettőnél több megoldás. Hiába van olyan megoldás, amin senki sem veszít, ha mindenki továbbra is csak a neki kedvezőt szajkózza. Nincs mindig olyan, hogy senki sem veszít.

Mindezek után mégis azt mondom, ez egy jó könyv. Egyrészt kapunk egy újabb modellt az emberi kapcsolatokra, egy új szemléletet, ami ad egy megvilágítást, aminek fényében elemezhetjük a felmerülő helyzeteket. Emellett a technikák a megfelelő pillanatokban remekül alkalmazhatók.

Ja, és a szerzőt Nobel-békedíjra is jelölték... nem véletlenül. Stílusa pozitív, bíztató, inspiráló, és a könyvből sugárzik az optimizmus.

Megéri elolvasni, de legfőképp beépíteni a kommunikációs eszköztárunkba.