Hello olvasó! Bizonyára több okból olvasod ezt a cikket, vagy mert felkeltette az érdeklődésedet, vagy nem... Ez amolyan tanulságos, minden jó ha vége jó cikk. De hogy miről szól: Élet,kapcsolat,nők,hazugság. Sokaknak már leesett a téma, de akiknek nem, hadd meséljek egy történetet

Az alaptörténet egyszerű: megláttam,megtetszett. Nagy szerencsémre sikerült megtudnom, hogy a barátom osztály (vagy évfolyam,de nem ez a lényeg) társa. Megkértem barátomat, h adja meg az iwiwjét, végül így is lett, de csak az egészbe úgy ment bele hogyha nem mondom meg kitől van meg.

Felvettem msn-en, el is kezdtem egy véletlenszerű témáról beszélni... Végül kíváncsiság csak kitört és megkérdezte, hogy a msncíme honnan lett meg. Itt jön az egyik már cikkben említett dolog a hazugság. Igazat nem mondhattam, mert akkor most ezt a cikket nem írnám. Így, kedves olvasó, rávágtam, logikátlanul hogy ismerőseim ismerősei ( Ilyet ti ne mondjatok, találjatok ki jobbat). Kérte hogy vegyem fel ismerősnek, hogy képért-e vagy az ismerőseim miatt, azt nem tudom. Ha felvettem volna, ismerőseimből egyből meglátja a barátom nevét, és akkor megint az ígéretet szegem meg, ördögi kör.

Persze nem ez járt a fejemben legfőképp, hanem a ''célra'' törekedtem mindenképp: egy találkozóra. Mivel adott a helyzet, a rejtélyesség elkezdtem mondani hogy személyesen elárulok mindent (ez alapból hülyeség ezt se csináljátok). Szerintem ki lehet találni a következő fokozatot, a nem-et. Innentől jött a normális beszélgetés, a mindennapi dolgokról, jó témákról beszélgetés, olyankoról amire egy msn való.
A barátkozás egész jóra sikeredett, mert képet szeretett volna rólam. Nem küldhettem több okból se: Az egyik ok, hogy nem szeretek így képküldéssel ismerkedni (''figyi má' teccik a képed, jólvan megfelelsz találkozzunk ), a másik pedig az msn általi negatív képküldési tapasztalatok voltak, vhogy jobban összejönnek a dolgok a való életben.
Jött még egy hazugság, hogy küldök képet.
Ezt azért nem bírtam hagyni, valamit tennem kellett, a képküldés nagyon zavart. Gondoltam, meglepem: Méghozzá magammal.
A meglepetés adott, elsőre talán nem is rossz, de nagyon könnyű elhibázni, sokan nem szeretik (úgyhogy ne csináljatok ilyet se). ''De hogyan tudnék találkozni?''
Nem tudtam merre megy haza, az órarendjét se. Végül csak rájöttem: Ha barátom osztálytársa, akkor biztos ugyanannyi órája is van. És a barátom órarendjét jól tudom... A nap adott,az idő adott, minden megvolt. Belátásaim nem voltak azzal, hogy ebből mi lesz, jó vagy éppen rossz, gondoltam a képküldésnél nincs rosszabb, bátraké a szerencse.

A nagy nap eljött. Az órák,percek teltek végül délután lett. Gondoltam megvárom, nem jött be a dolog, mivel nem jött ki a suliból. Találkoztam barátommal, és az egyik osztálytársával (később csak tüsinek hívom). Már majdnem hazamentem, mire jött az ötlet, keressük meg! A hév elkapott, talán ez volt az utolsó remény, úgy hittem. De nem, egyedül nem mehettem be, átkutatni egy sulit, egy olyan lányért aki talán nincs is ott. ''Tüsi'' ment be, és kereste. Amikor már kijött késő volt, bár sikerült megtalálnia, de éppen el volt foglalva a lány a kedvenc hobbijával, a tánccal. És nem egyedül táncolt. Én nem tudom mit csinált a fiú, de amire észbekaptam, már a fél csapat engem nézett, és persze a lány is. Láttam 10 másodpercig, de nem is biztos ő volt.
A pillantás mindent megért, de a következmények nem annyira. Igazi csapatmunka volt, mindenki elcseszett egy kicsit, végül csak összejött. Nem tudtam mi lesz a vége, vagy jó vagy rossz. Viccelődve kérdeztem, teccett-e az ''élő kép''. A vicc, ilyenkor már semmit nem ért nála, csak az igaszság, a teljes igaszság, ami fájt (Ezért is hazudunk).
A beszélgetésnek hamar vége lett, és egyben mindennek is. Az elérhetetlen, elérhetetlen maradt.

De akkor miért írtam hogy jó a vége? Mert minden rosszban van valami jó, még ha nem is vesszük észre. Kaptam sok tanulságot, még ha ''pofon'' formájában is, Művészi tollat ragadtam, hogy segítsek azokon akiken még lehet, vagy akiket már érintett ilyen ügy. És megtudtam, hogy nem jövök be nála, 3 nappal korábban (hisz ennyire volt a képküldéstől, a találkozó). Így végülis megkönnyebbültem, a tudattól hogy nincs miért ''harcolni''. Egy új élet veszi kezdetét, egy újabb kezdet, a jövőé amiben már tényleg azt csinálom amit szeretnék, és az életemet én magam irányítom....

Egy hét alatt nagy kaland volt ez, nem is fogom elfelejteni. Az ígért tanulságokat sem hagyom ki, aki véletlenül beleélte magát a történetbe, az se maradjon ki.
Higgyétek el nekem, hazudni nem éri meg, sokat hazudunk egy szerelemben és életben is, nem mindig az igaszságot mondjuk. Azt hisszük ez beválik, jót akarunk. De nem! Ellenkezőleg, nem megyünk vele semmire, mint ahogy egyszerű történetemben is. És ne kérjetek semmilyen segítséget, mert akkor bármi megtörténhet, mint az is hogy a cikkírásig jutottam el.

Így lett jó a vége a cikknek, még ha nem is pont így képzeltétek el sokan. Volt benne minden, ami egy hét alatt megtörténhet, egy hét alatt, ami csak egy pici idője nagyon hosszú életünknek.