Leültem a műhelyben, hogy elfoglaljam magam, de valami belül zizegett, nem hagyott nyugodni, eszembe jutott a nagyobbik fiam Levente, hogy jókat szoktunk túrázni a környéken. Bepakolunk kolbászt, szalonnát, macsétát, távcsövet, jókat vihogunk, valahol letáborozunk, tüzet rakunk, megsütjük, hazamegyünk. A nejem kérdezett rá, mert látta, hogy üresjárat a nap, hogy: nincs kedvetek elindulni valahová?
Levente kapott az alkalmon, én csak kimondani nem mertem, de olyan mehetnékem volt, mint a földindulás, késő este értünk haza, alig bírtam járni, vérhólyag volt a talpamon, és három napig sántítottam.

Egy gyors útvonaltervezés, google maps, nagyít, kicsinyít. Mindig elhatározom, hogy kinyomtatom, de aztán legyintek. Odahívtam a fiamat. Nézd csak, erre a hegyre felmegyünk, ott van az a sövénysor, elég hosszú, nem lehet szem elől téveszteni, az egyenesen egy tisztásra visz, ha a tisztás közepén átmegyünk az erdőn, kb. 1-2 kilométer és egy hosszú és keskeny tisztáson találjuk magunkat, amit ha légvonalban meghosszabbítunk, az pont Legéndre mutat és csak tartani kell az irányt, oda jutunk. Elméletben ez nagyon jól hangzott, egyetlen tisztáson sem jártunk, de elértük végül Legéndet.

Bánk egy Nagyhegy nevezetű szerintem nem heggyel végződik, az oldalában kecskés nénivel, romos, elhagyott vasúti pályaudvarral, kőfejtő rakodóval és bagolyvárral. Nyitottak a fakitermeléshez egy új utat, azon mentünk fel a nagy hegyre, bár én inkább szuszogónak nevezném. 2007 nyarán költöztünk ide, első dolgunk volt Leventével felszuszogni a tetejére, sütni egy kis szalonnát, s mire a nap felkelt, a bánki tóban fürödtünk.

Ezen a favágók által kidolgozott új úton indultunk el, és lestük az első tájékozódási pontot, a sövényt, ami nagyon hosszú, és egyenes vonalban vezet rá a tisztásra. Már az elején gondunk volt, felijesztettünk egy őzet, s én szaladtam utána, hogy ne haragudj, nem akartam, tényleg bocsi, ha akarsz bejelölhetsz a fészbukon, ígérem, hogy visszajelöllek, Zvolenszki Zoltán vagyok, a guga. Ezen a fiam hatalmasat röhögött, mert úgy adtam elő, hogy tök komolyan, mint aki színpadon van. Azért lehetett hiteles, mert legalább annyira megijedtem, mint az őz, aki emelgette a szántáson a fehér valagát szökkelve, én is ledobtam mindent és a kezeimmel kalimpálva elég sokat futottam utána. A fiam meg komolyan vette, a fészbuknál röhögte el magát. Eleinte azt hitte, hogy meg akarom fogni, hogy rávetem majd magam, megfojtom vagy valami, és aztán hazavisszük megenni. De hát őzet nem lehet utolérni, ezt meg is beszéltük.

A fiammal igen mély és nehéz beszélgetéseket szoktunk folytatni, nincs elkényeztetve, nem veri ki a hisztit kóláért, csipszért. Mostanában amúgy is üvölt a címlapokról az államcsőd, elképzeltük, hogy napok óta éhezünk és kijöttünk a természetbe élelmet keresni. Mi az, amit megehetünk? Főleg ismeretlenül, tájékozatlanul, csak úgy hogy az éhség hajt. Hány indián varázsló halt bele abba, hogy kipróbált valami újat? Vagy megőrült és a tanítványa egy életre megjegyezte, hogy na ebből a magból, amit az öreg hozott aztán soha. Végül kitanulta a varázslósdit, és még is megkóstolta, de csak egy picit, és rájött, hogy jó, csak az adagolás volt problémás. Találkozott ősökkel, megmondták neki a jövőt, bemutatták az örök vadászmezőt. Reggel totyakosan ébredt, elmondta a tanítványának, hogy új info, jegyezd meg!
Tanítvány mindent alaposan megjegyzett, tisztességgel eltemette a mesterét, ahogy illik.
S ő teljesen másba kettyent bele. Összekombinálta a boszorkánytücsök magvát, a medve lepke szárnyával, azt hitte majd valami ütős kis koktél lesz belőle, amit az ősök eddig nem tudtak, s kifordult a kezéből a békepipa, leesett a fatönkről, amin ücsörgött.
A nem is tudom hanyadik indián jutott el arra a következtetésre, hogy jobb a megtanult dolgoktól nem eltérni, elég ennyi. Tud már juhbélből is jövőt jósolni, elég ez a sok tollas buzinak, etetnek, itatnak, egész nap be vagyok tépve, mi kell még?

Mondtam a fiamnak, hogy a virágokkal érdemes kezdeni, abból nem lehet nagy baj.
Virágzott a kökény, elég nagyétkű vagyok, 192cm magas, 100kg. Kökényvirágból kéne egy kilo, mire megérezném. Eleinte fintorogva fogtam neki, soha nem ettem kökényvirágot, de hát az éhség nagy úr, még is csak egy fiktív államcsőd után vagyok két héttel, és se pénz, se élelem. Index, Origo, Nol, akárhova kattintok: Érdemes lett volna megszámolni, ki hányszor hallotta, vagy olvasta az elmúlt napokban Christine Lagarde, IMF vezért „az égen gyülekező sötét felhőkről” beszélni a magyar médiában. Az IMF okkal figyelmeztet az Euro összeomlására és a teljes pénzügyi pánik kirobbanására.

Jelentem alássan mi már felkészültünk lélekben, kétpofára esszük a kökényvirágot, megkóstoltuk a gyermekláncfűt, csalánt és parlagfüvet. A többit nem merem bevallani.
Legéndre is azért indultunk el a hegyen át, mert még a válság kirobbanása előtt láttunk ott egy elszigetelt helyet, válság átvészelésére pont jó. Kb. 3km-re a falutól, egy völgyben, a völgynek csak egy bejárata van, messziről lehet látni, ha valaki közelít, és messziről lehet üdvözölni, hogy elmenjen tőle a kedve. Na én ezt a helyet már akkor megjegyeztem magamnak, amikor a két fiamat kirándulni vittem, körbejártuk, elhagyatott, csak szorgos kezek vártak rá, hogy felújítsák. Rá pár napra elvittem a nejemet is és megmutattam neki, tervezgettünk, álmodoztunk, hogy de jó lenne oda költözni, emberektől távol lenni, senki sem zavarja meg a nyugalmunkat.

A hosszú sövényt természetesen nem találtuk meg, a favágók túljártak a google maps eszén.
Nem jöttünk zavarba, megnyaltam az ujjam, ahogy az indiánok szokták, megállapítottam, hogy honnan fúj a szél. Majd ránéztem egy nagy hegyre, és kijelöltem, hogy a mögött van Legénd. Úgy elindultunk, hogy azt gondoltunk röpke séta lesz. Mikor Legénd helyett a felsőpetényi kőbánya felett kötöttünk ki és megláttuk a tavat, ahol előtte két évvel szalonnát sütöttünk, rendesen ledermedtünk, hogy ezt rendesen benéztük, gyalogoltunk feleslegesen 15 kilométert. Mivel még nem értük el a kitűzött úticélunkat, nem adtuk fel, volt bennünk lelkesedés, elindultunk vissza ahhoz a ponthoz, ahol vélhetően eltévedtünk. Megtaláltuk és a homlokunkhoz csaptunk, hogy persze, mekkora marhák vagyunk. Sétáltunk újra hegyen s völgyen át. Jó három völgybe leereszkedtünk, amikor egyszer megpillantottam az erdőn keresztül egy települést. A fiam távcsővel kivette, hogy az a romhányi iskola és templom, mondom ez kész, nem hiszem el, összevissza kóválygunk a hegyekben, megint rossz irányba indultunk el.

Találtunk egy egész pofás utat, eltökéltük magunkba, ha törik, ha szakad, ez Legéndre vezet.
Egész rendes tempót vettünk fel, verejtékeztünk, ittuk a vizet literszámra. Egyszer csak meghorkant egy vadkan a susnyásban és nagy csörtetéssel lebontotta a hegyet. Ha láttál már két embert megüvegesedni, lejegesedni arra és olyan hangra, akkor most képzeld el, hogy levegőt sem kaptam, úgy nem mertem megszólalni. Szerencsére a vadkan még nálunk is jobban megijedt így esze ágában sem volt felénk jönni, elmenekült. Mivel az anyakocák mostanában fialnak, veszélyes az emberlakta környéktől eltávolodni a mély erdőkbe. Találtam egy 2 literes palackot, elkezdtem püfölni egy bottal, hogy jó messziről meghalja és elinaljon, ha valami az utunkba akadna.

Elég kellemetlenül magasodtak fölénk a fák, mint ha égig érnének és az út sem fogyott, nem közelítettünk semmihez. Az út inkább a bármitől való távolodásra emlékeztetett, és a levegő vastag, erős, friss, harapni lehetett. Akármire másztunk fel, akármilyen magaslatot találtunk meg, csak a sűrű és sötét erdő borított be bennünket. Mentünk, mendegéltünk és lassan kezdett úrrá lenni rajtunk az elcsiga, amikor nagy váratlanul megpillantottam egy pici pirosat és nem szamóca. Egy háztető, ugyan messze voltunk még tőle, de határozottan ember alkotta terrakotta. Úgy fellelkesedtünk, hogy örömünkben ereszkedtünk vagy 100 méter szintkülönbséget, tényleg megtaláltuk és nem számított semmi, az sem, hogy a függőleges hegyoldalban araszolunk az avarban ágról ágra. Vigyázz a nadrágodra! Anyád ki lesz akadva, nem te mosod ki! Seggen csúszott, hogy ne kelljen kapaszkodnia, aztán a bakancsa talpát vette igénybe, majd hengerbucskázott és magával rántott egy pótosra való falevelet, csak úgy porzott, amúgy is régen volt eső.

Csendesebbre vettük a figurát, előre megbeszéltük, hogy a házhoz közelítve hang nélkül kommunikálunk, és a távcsőre hagyatkozunk. Volt nálunk 70cm pengehosszúságú, borotvaéles macséta és kések. Félelemnek semmi jelét nem adtuk, de a célunkhoz közelítve egyre óvatosabbak voltunk. Nem véletlenül, emberi hangok, kicsit furcsa is volt ilyen hosszú út megtétele után, szinte zavarban voltunk. Hasaltunk egy domboldalon és távcsővel kémleltük a házat. Valaki megvette, beköltözött, lecserélte a tetőt, gyerek rohangál a ház körül, fasza terepjáró verda, lekéstünk. Ezek is tudják, hogy mi a jó, nem mertünk közelebb merészkedni, mert még bennünket is megkínálnak valami vendégmarasztalóval és utána lejjebb költözünk vagy két méterrel.

Nem csüggedtünk el, de csalódottak voltunk, azért jöttünk, hogy felfedezzük, erre belakták. A legjobb hely a környéken államcsőd esetére. A fővárosban egymást fogják gyepálni egy falat kenyérért, de ide nem mer eljönni senki, mert túl messze van. Itt biztonságban lettünk volna.

Mérgemben olyan mérges lettem, hogy mondtam visszafelé menjünk át Romhányon, beszaladunk egy haveromhoz, aki már régóta kínálgatja a málnapálinkáját, de mindig autóval voltam. Bementünk a faluba és majdnem ránk hívták a rendőrséget, mert úgy jöttünk ki az erdőből, mint vert sereg. A fiam hátán az a nagy macséta, s ha bosszúállók c. filmet kellett volna forgatni, akkor nyitókép. Legéndről átjutni a hegyen Romhányba eleve embert próbáló feladat, főleg úgy, hogy előtte már rendesen kóvályogtunk az erdőbe, mint a gólyafos.
Fekete ruhában, mint a ninják, szúrós szemmel, elszánt arccal. Vadnyugati filmekben vannak ilyen jelenetek, s a következő az, hogy berúgják a kocsma ajtaját.

Hiába nyomtam a csengőt, a haver nem jött elő, bár már az összes szomszédos függöny meglebbent, csak a pillanatra vártam, ha valaki kidugja az orrát azonnal kifüstölöm.
Ezt a jelenetet gyakoroltam fejben még egy darabig, haver nem jött elő, a málnapálinkának lőttek, ismét csalódottan távozhattunk.
A fiam nagy örömmel újságolta, hogy ő ismer haza egy rövidebb utat, és az út mellett dögkút is van, hatalmas beton, ha belenézek patkányok futkároznak. Tényleg úgy volt, a teteje felnyitva, valami tehén feküdt az oldalán, csak a bordái voltak meg és a koponyája, patkányok rebbentek szét. Ennyire azért nincs még válság, bár még ennek is eljöhet az ideje.

A rövidebb út olyan rövidre sikeredett, hogy baromira eltévedtünk megint, csak remélni tudtuk, hogy nem Legénden kötünk ki újra, mert akkor hívhatjuk fel anyát, hogy jöjjön értünk autóval. Az meg már micsoda férfiatlan dolog lenne? Mikor két évvel ezelőtt a petényi kőbányába mentünk sütögetni, s onnan gyalogoltunk hazafelé, akkor is felhívott, hogy értetek menjek? Áhhh, dehogy, van szép lábunk, nem is egy, uccu neki. Most is felhívott bennünket, nem mertük neki bevallani, hogy eltévedtünk, úton vagyunk, ennyi. Viszont találtunk egy nagyon picur tavat, alig 4x4 méter, vadkacsapár totyogott ki belőle lustán, tudták, hogy úgy is tovább megyünk, sok figyelmet nem fordítottak ránk. Azért megjegyeztem magamnak a helyet, sokkal szívesebben eszek vadkacsát, mint patkányt, ráadásul, ha leáll a közszolgáltatás, itt van ivóvíz is.

Találtunk egy nagyon mély völgyet, patak, vékony patak csörgedezett benne, ha nem figyeled a hangját direkt, akkor nem is hallod. Olyan távol voltunk mindentől, hogy muszáj volt megjelölni magunknak a helyet, hogy a nagy őrület idején ide érdemes lesz elmenekülni.
Kiábrándító volt emberlakta környezetbe visszatérni, az egész napunk úgy telt, mint indián vadászoknak, akik élelem után járnak. Hazaérve meg ott a hűtőajtó, nem mondom, hogy tudtam járni. A fiam nagyon hamar elaludt, 40km-ert gyalogoltunk, rálestem a műholdra, hogy merre jártunk. Tudom, hogy van már a mai világban gps, én még mindig a füstjelekre hagyatkozom. Kinéztem az ablakon, és a szemben lévő hegyen azt jelezték, hogy hamarosan itt a globális crash.

Jel 12,12
Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van.