A didjerido Ausztráliából, a mérgeskígyók és a bumeráng hazájából származik. Onnan , ahol ember és természet a lehető legszorosabban léteztek szinte egyként, amíg a nyugati telepesek meg nem jelentek oly nagy hatást gyakorolva a benszülött kultúrára.
Az egyik ilyen, kivételesen áldásos hatás eme tiszta és igen egyszerűnek tűnő hangszer elterjesztése, amelyről már szinte a világ minden pontján hallottak.
A didjerido egy fúvós hangszer, melyet az Ausztrália északi részén élő Yol\u (jolu) néptől származtatnak. Sokféle néven ismerik, mint didjerido(didzseridu), didgeridoo, didge, yidaki (jidaki)...stb.
Valójában mára már a világ számos részén készítenek ilyen és ehez hasonló hangszereket (Afrika, Ázsia,Ausztrália), így a Yol\u nép fentartotta magának a jogot, hogy saját készítésű, eredeti hangszereiket hívják yidaki-nak, így minden yidaki didjerido, de nem minden didjerido yidaki!
Yidaki, mert valójában ez az ősi neve. A didjerido egy a telepesek által ráragasztott név.
A hangszer számos, természetközeli szertartás kötelező eszköze, amelyet a földtől valónak tartanak. Ennek egyik oka az lehet, hogy valójában az igazi yidakit nem az ember, hanem a természet készíti el, az ember csak használja azt.
Egy ősi monda szerint egyszer egy benszülött a tűzre dobott farönkből próbálta megmenteni a benne lakó termeszeket azzal, hogy kifújta őket onnan.
És valóban, szoros összefüggés van a hangszer és a termeszek között. A hangszer egy hosszú eukaliptusz rönk, melyet a szorgos hangyák rágtak csővé, melynek belső fala ennek köszönhetően igen szabálytalan ami színessé és érdekessé teszi annak hangját.
A hangszerkészítők igazi tudása és tehetsége abban áll, hogy ki tudják választani a tökéletes természet adta fát, melyet éppen eléggé kezelésbe vettek a termeszek, nem túl száraz, nem túl korhadt és a méretei is alkalmassá teszik a használatra. Ez olyannyira nehéz feladat, hogy egy elkészült eredeti alap darabért a mesterek 70-100e forint értékű dollárt is elkérnek.
Az igazi ydaki eukaliptuszból készül, nagy gonddal megtisztítva és feldíszítve.
Készítenek hangszert még tíkfából és bambuszból is.
Az eukaliptuszon kívül a legkeresettebb a tíkfa, amely egy vasfűféle, nagy termetű, csonthéjas termésű fa. A szürke kérge alatt egy rendkívűl tartós és igen fűszeres, jó illatú faanyag rejlik, amelyből évezredek óta építenek házakat és készítenek bútorokat.
A fa annyira tartós, hogy Indiában több mint 1000 éves gerendák is találhatók ősi templomok mennyezetén. A fa fedett, védett helyen szinte örökké megőrzi remek tulajdonságait.
A hangszer megszólaltatása az ajkak rezgésén múlik. A hangokat, melyeket a kifújt levegő által megrezegtetett ajkak adnak felerősíti és sajátosságainak megfelelően modulál. Különösen fontos, hogy a hangszer és a játékos ajkai között ne szökjön el a levegő, így ennek megakadályozása végett tradícionálisan méhviaszt alkalmaznak. Vékony rétegben felkenik a fufókájára, így az a játékos szájához idomulva tökéletesen tömít. Mindezektől egy halk berregés igazán hangos túlvilági szózattá változik.
A hangszer azért ragadta meg az érdeklőlésem, mert nagyon inprovizatív. Itt nincsenek kották, írott szabályok, csak egy érzés, egy belső hang amely érvényre jut általa.
Igen felemelő játszani rajta!
Pár link Vakegérke javaslatára ( Thx!) :
Lyon
Amsterdam-1
Amsterdam-2 (vad)
A beleélős - kedvencem :)
És a leg demonstratívabb ! - Ez egy igazi yidaki-nak tűnik (tehát eukaliptusz), ami a hangján is meghallatszik! A befuvokája azért fekete (méhviasz rendesen), mert Ausztráliában a méhek fekete viaszt termelnek, nem sárgát mint Európában.
