Történet szerint kettőezer környékén a nagyi vásárolt egy gépet szeretett unokájának, hogy a kedvében járjon. Két év után fejlesztést is kértek és tanácsot, hogy internetet honnan.
Itt gyökeredzett meg a téma és a végkifejlet napjainkban.
Csak a nagyi bölcsességének köszönhető, hogy a helyzet úgy, ahogy rendeződött.
Az unoka meg szégyelli magát, évekre visszamenőleg.

2002: Az unoka a serdülőkor küszöbén, haverokkal körbevéve, cél a vagányság és az elismerések beseprése, még ha ezért másokon át is kell gázolni. Hozzá chat és korlátlan internet.
2002: A nagyi beteges, gyógyszereket szed, egy balesetből kifolyólag amputálták az egyik lábát térd alatt. Egyetlen szeme fénye az unoka, mindent megvesz, amit csak a száján kiejt, még ha spórolni is kell rá.

3-4 havonta jártam hozzájuk a gépet szoftveresen rendbe szedni, mert az unoka aktívan internetezett. Nem rám tartozott minősíteni, formáztam a winchestert és újra beállítottam neki, hogy onnan tudja folytatni, ahol abbahagyta. Láttam mik a kedvencei, tipikus tinédzser linkek. A srác, amíg a szobájába visszahúzódva, egyedül használta az internetet, nem volt semmi probléma, nem derült fény semmire.
Egyszer felhívott a nagyi, hogy kapott ajándékba a rokonoktól egy használt notebookot, legyek oly kedves és nézzem meg.
Megnéztem, egy HP PIII 800MHz kis alapgép, dvd rom. Netezni, filmet nézni, szövegszerkesztésre kiváló.
A nagyi fellelkesült, hogy Ő is használhat internetet, rendelt egy routert, és beraktam neki a kedvencek közé, néhány alapnak számító magyar oldalt. Hiba volt.
Elmagyaráztam, hogy nem kell félni az internettől, olyan mint ha a távirányítóval válogatna a tv csatornák között s ami érdekes azt megnézi. Ott a kiinduló oldal, vagy keressen rá egy szóra, ami érdekli és nézegesse végig a találatokat. Esetleg recept?
Hagyja már el, tele a szekrényem receptkönyvekkel, amit én nem tudok megfőzni az nincs.
Akkor mi az, ami érdekli?
A barátnőim, régen nem találkoztam velük. Régi osztálytársaim, volt főnökeim, hogy mi lett ezekkel, az emberekkel, ez is fent van az interneten?
Nehéz kérdés, de van rá felelet. Beírtunk a keresőbe egy nevet. Túl gyakori név, órákba telne, mire használható infót találnánk. Javasoltam neki, hogy próbálkozzon, használja és ne ijedjen meg semmitől. Ha valami nem megy elsőre, majd másodikra, előbb utóbb gyakorlatra fog szert tenni és kiismeri magát. Elrontani nem tud semmit.
Elköszöntem tőle és ezzel elindítottam egy visszafordíthatatlan folyamatot.

Embertársunkat elkönyveljük annak, aminek gondoljuk, s utána meglepetést okoz.
Téves előítélet, néha megvetésből fakad, vagy gyűlölet.
Nem láttam a konkrét történetet, nem voltam ott, csak hallomásból, ahogy a nagyi mesélte.
Ezért most elképzelem nektek, ahogy folynak a könnyei, némán zokog, kattintgat, hogy valóban azt olvassa, amit lát? Azt jelenti? Tényleg Ő írta, róla van szó? Meg akar bizonyosodni, mert a lelke nem engedi, hogy elhiggye, nem történhetett meg.

A nagyi abban tévedett, hogy a saját szíve helyett, megvásárolható dolgokkal halmozta el Őt, ami pillanatnyi örömöt vált ki. Internet helyett előbb bölcsességet kellett volna adnia, akkor nem fordulhatott volna elő.

Még 1975-ben, unokabátyámmal tekertünk a Dombi József utcán, ott lakott az üknagyanyánk.
Láttuk még élve üknagyapánkat is, de nem emlékszem rá, a nagyira azonban igen. Nem tudott ügyelni már magára, koszos és zsíros volt minden, mi meg sihederek. Előre jót nevettünk az utcán, hogy „na menjünk nézzük meg a büdös öregasszonyt”. Nem voltunk rá kíváncsiak soha, összetapogattunk mindent, meg idétlenül vihogtunk, felmásztunk a padlásra, a tyúkolba, a kamrába. Mindig csak addig maradtunk, amíg oda nem adta a pénzt. Az asztal sarkára volt téve a viaszkos vászon alá és rajta egy nagy zsírosbödöny. Remek rejtekhelynek bizonyult, mi ketten sem tudtuk megemelni Bandival a bödönyt. Üknagyanyám egyszer csak arréb rakta a bödönyt, nekünk meg villant a szemünk és odasereglettünk, kivett egy papír tízforintost és már futottunk is, az uccajtóból kiabáltuk vissza, hogy köszönjük szépen, mert a jó modort még nekünk is megtanították.
Sok tízforintossal futottunk ki a közeli fagyizóba, ahol remek gépi fagyit mértek, csak úgy csavarodott ki a csövön a finom vanília. A kocsmában vastagfaló háromdecisbe keverték a málnát, nagyokat nyeltünk és kapkodtuk a levegőt utána.

Nem is tudnám ezt az érzést mihez hasonlítani, a visszadátumozott csalódás?
Képzeld el a szituációt, hogy 1995-2000-ig együtt élsz valakivel, elváltok, majd 2007-ben a tudomásodra jut, hogy 1996-ban megcsalt téged. Azóta már rég mással élsz és boldogságban, de azért a lelked mélyén keserűség fog el, hogy megtette veled. A neki nyújtott, akkori bizalom szenvedett csorbát.
A nagyi is legjobban a dátumok láttán keseredett el, hogy az unokája már 2002-ben az interneten gyalázta Őt. Egy lakásban éltek, mosott rá, főzött rá és mégsem látta a gondolatait.
Egy szobával arrébb nyíltan szidalmazta őt éveken át és nem sejtett semmit.
Reggelente, ahogy ébresztette és tojást sütött neki, ahogy búcsúzott tőle és nem vette észre.
Saját magát okolta a helyzetért, az elvakultságát. Ellensúlyozni szerette volna, hogy a srác szülei kimentek külföldre s itt hagyták Őt neki, hogy nevelje fel. Bizonyítani akart.

Mi járhat egy kamasz fejében, akinek nincsen fékje, nincs aki megfegyelmezze, esetleg egy atyai, ha átlépett egy határt. Mi ösztönzi arra, hogy azt gyalázza éveken át, aki a legtöbbet akarja neki adni? Hogyan megy el mellette naponta, hogyan ül le vele szembe az asztalhoz enni? Este a gép elé ülve úgy ír, abban a tudatban, hogy ez a vén marha soha nem fogja ezt olvasni, teljes lelki nyugalommal és flegmán.

A nagyi egyre jobban belejött az internet használatába, rohamosan fejlődött, hisz egész nap nem volt semmi dolga. A bevásárlást a szomszéd intézte, főzni nem nagy kunszt, a tévé szól a háttérben, a böngésző meg a lelkében.
Véletlenül talált rá, ahogy elmondta csak a hírekhez kapcsolódó hozzászólásokat szerette volna elolvasni, belépett egy fórum oldalára.
Érdekesek voltak a témák, naponta visszanézett és egyre jobban megismerte a használatát. Regisztrált és hozzászólt.
A nagyi csaknem egy fél éve internetezett, mikor megtalálta a neten az unokát.
Hja, hogy a kicsim itt fórumozik?

Fórum>>

Adatlap
Nick:
Email:
Weboldal:
Bemutatkozás:
Hozzászólások (20448)
Státusz:
Nyitott topikok
Topikgazda:

Innen már csak egy kattintásra volt a:

Topikcímek
Hozzászólások topikonként
Hozzászólások időrendben

Nem nehéz kitalálni, hogy a nagyi mivel szembesült, azokkal a gondolatokkal, amit az unoka több, mint 6 évig rejtegetett előle. Most itt álltak előtte feketén, fehéren. Csak a könnyei homályosították el a tartalmat és a szíve, hogy mégis csak az Ő vére, meg kell bocsátania.

Micsoda szégyen érte az unokát, amikor felelősségre lett vonva, ráadásul nem szemtől szembe, a nagyi beírt a fórumon, hogy mindenki lássa.
Az unokának az önérzete szenvedte a legnagyobb csorbát. Nem is tudom, hogy merítette be aznap a kanalat, talán lesütött szemmel, s lassan kortyolta a forró levest, kiszolgáltatottan, mert enni nem ad neki más.