Egy kirobannóan finom vacsora rövid története.

Leugráltunk a teherautóról, majd felsegítettük és leporoltuk Sánta Bobot. Röhögni már nem mertünk, mert egyrészt jólnevelt fiatalok voltunk, akik nem nevetik ki némi testi hibával élő embertársukat, még ha az a barátjuk is - másrészt nem hiányzott egy kiadós verekedés Bobbyval, ismertük kalapács-keménységű öklét, közelről. Bob még gyerekkorában keveredett egy utcai lövöldözés közepébe, minek okán combját egy eltévedt golyó érte, és eltörte a csontját. A már akkor is méltán híres orvostudománynak hála, barátunk combcsontja úgy forrt össze, hogy lába 1 centivel hosszabb lett, és görbe, valamint az izmok és idegek sem funkcionáltak úgy, mint újkorukban. Ennek köszönhetően Bobby járás közben enyhén sántított, de ez nem volt zavaró, viszont minden nemű, akár minimális akrobatizmust megkövetelő mozdulatot, úgymint tehergépjárműrőőőőőől! –re!, általában esetlen mozdulatsorok kísérték, de ezt hősiesen tűrte. Mi pedig segítettük ahol és ahogyan tudtuk – jelen esetben fel.
Balról végeláthatatlan erdőség húzódott, eltakarva tőlünk a folyót, és az árteret, ahol mi nyúlra, az erdész pedig ránk szokott vadászni. Előttünk pedig hatalmas mezőség terült el, jobbról szántókkal tarkítva, távolabb ezek találkozásánál egy körülbelül százötven méter átmérőjű, mesterséges halastó csillogott a reggeli napfényben. Alán átszellemült mosollyal az arcán figyelte a tavat, állát vakargatta, és szeme talán még a tónál is élénkebben csillogott. Én azon törtem a fejem, hogyan beszéljem le bárminemű marhaságról, a többiek pedig ismét kezdték megbánni, hogy egy hadosztályba soroltak minket.
A százados ismertette a gyakorlat menetét, ami aknatelepítést, felderítést, be- és kiásást jelentett, valamint némi robbantási gyakorlatot is kilátásba helyezett. Tizenöten voltunk, plusz Eisenberg és a felügyelő tiszt. Ez utóbbi a terepjáró bakján ülve tízóraizott, ügyet sem vetve ránk. Mi is így tettünk, már ami az ügyvetést illeti.
Hármas csoportokba fejlődtünk, és a százados vezetésével elástuk különböző helyekre, majd megtaláltuk és kiástuk a műanyag műaknákat. Ennél fárasztóbb és unalmasabb feladatot nehezen tudtunk elképzelni, az éjszakai hidegek miatt még enyhén fagyott föld nehezen adta meg magát az ásóinknak, és elképzelni sem tudtuk miért kell fél méter mélyre beásni egy ócska játékaknát, hogy aztán betemessük és aztán ismét kiássuk. De nem ez volt az első értelmetlen gyakorlat sorkatonai szolgálatunk alatt, így zokszó nélkül kapartuk a földet. Arra gondoltunk, hogy krumplivetés idején ezért a parasztok igen komoly órabért fizetnének, de ez per pillanat nem nyugtatott minket. Némi változatosságot csak az hozott, hogy egy alkalommal sikerült elásnunk Tünye szemüvegét is, ami zsebéből esett ki, mikor a müanyag aknát a gödör mélyére helyezte. Sajna nem csírázott ki. Viszont kiásás után enyhén megviselt állapotban került elő a lyukból, de megnyugtattuk, hogy amennyiben éles aknával ástuk volna el, akkor a robbanás jóllehet végképp használhatatlanná tette volna. Ettől aztán megnyugodott, a viseltes okulárt orrára illesztette, majd megpróbálta egy előkelő úr benyomását kelteni – ami tekintve a balról törött üvegű, jobbról erősen meghajlott szárú szemüveget, nem sikerült első osztályúra. Rugdosásáért pofont helyeztünk kilátásba.
- Mi lesz este? – kérdezte Szőke Srác, az ásó mögül szuszogva.
- Lemegyünk a partra, megkeressük Billt, és szóra bírjuk. – mondtam zsebemből egy újabb kekszet előhalászva.
- Vigyük Johny-t is? – pislogott Srác a másik hármas csoport felé, ahol barátunk Alánnal és Bobbyval áskálódott – hálistennek most nem ellenünk.
- Nem kell, még elragadtatja magát. Majd adunk neki valami leckét. – utaltam a legutóbbi esetre, amikor Pufók mindannyiunk bakancsát megtisztította, cserébe Tünye ünnepi öltönyéért, amit valamilyen rejtélyes okból az esti kimenő alkalmára magára öltött. Kérdésünkre, hogy mi a neves alkalom, csak sejtelmesen mosolygott, és pöffeszkedve csodálta magát a fél tükörben, ami legutóbbi csoportos nézeteltérésünk okán szenvedett csorbát. Barátunk büszkeségén viszont nem ejtett csorbát az a tény, hogy a neves ünnepi ruhadarab legalább két számmal volt kisebb a kelleténél: a nadrág szára erősen boka fölött harangozott, kivillantva a csodás sárga zoknikat, a zakó ujjának vége megfeszült Johny felkarján, majd egy elégedett sóhajt követően egy gomb úgy repült le a hasáról, hogy betörte az üveges vitrint. Ez utóbbit zsoldunkból vonták le, így különösen üdvözöltük barátunk elegánsságát.
- Jólvan – hagytam jóvá csámcsogva – de az első pofon joga engem illet! – tervezgettem Billyvel való találkozásunkat.
- Az ásó illet meg téged, ha nem hagyod abba a keksz-zabálást, de azonnal! – lökött oldalba Srác, hogy majdnem félrenyeltem. Ennek következtében aztán a szemüvegének jobb üvegje is betört, de azért nagyon nem vesztünk össze.
Még mielőtt teljesen vakondokká alakultunk volna, századosunk utasítást adott az összes műakna kiásására, és ládába szállítására. Valószínűleg csak a mi csoportunkat figyelhette, mert úgy döntött, hogy jól végezte a társaság a dolgát, és engedélyezte mindenkinek egy-egy töltet felrobbantását, kizárólag a kijelölt területen.
Az éles aknák nem önkioldó szerkezettel voltak ellátva, mint valós helyzetben, hisz bármilyen kemény is volt a katonaság, annyira senkit nem viselt meg, hogy önként jelentkezzen a taposóaknák eredeti kioldási mechanizmusát szemléltetni. Így a súlyra kioldó gyutacsok helyett vezetékes megoldással szerelték fel őket.
Hónunk alá kaptunk egy-egy szerkezetet, és szétszéledtünk, mint egy kiadós kocsmai verekedés után, de a rendőri intézkedés előtt. Itt már mindenki buzgalommal és átszellemült képpel ásott, mint disznók a gomba után. Némileg helytálló is volt a hasonlat, mert az összetaposott, felengedett földtől olyanok voltunk, mint akik a saját orrukkal túrták a talajt. Kinéztem egy kis púpot az erdő szélén, gondolom itt fordulhatott az eke az őszi szántáskor. Elkezdtem bedolgozni a kis zöld korongot a földbe, jó mélyre. Gyorsan végeztem, mert könnyebben tudtam ásni a púp miatt. Csatlakoztattam a kábelt a gyutacshoz, és visszatemettem a szerkezetet. Szétnéztem, mint szorgos hangyák, úgy munkálkodtak társaim a szántás peremén, körben, öröm volt nézni őket. Kis aggodalommal töltött el, hogy nem láttam Alánt sehol, de még mindig optimista voltam. Negyed óra elteltével parancsot kaptunk a kábelek kihúzására, vissza a gyakorlati gépjárműhöz. Néhány percen belül mindenki megérkezett, kezében a kábelspulnit szorongatva, amiknek a végén a halálos korongok lógtak, mélyen földbe ásva. Ez a tudat valami perverz izgalommal töltött el minket, mint mikor a feszült vitából végül kirobban a verekedés, és úriember módjára vehet az ember elégtételt a sérelmeiért.
Megkaptuk az akkumulátorokat, és elkezdtük felszerelni a begyújtó szerkezeteket. Gyanús volt, hogy Alán elvonult a teherautó mögé, és ott szöszmötölt a kábellel és a csavarokkal. Mikor elkészültünk, Eisenberg kiadta a parancsot a robbantások megkezdésére, belátásunk szerint egyszerre, vagy sorban egymásután, ahogy jónak láttuk. Bár szigorú volt, azért sosem felejtett el megjutalmazni minket, ha jól végeztük a dolgunkat. Ez a része már nem érdekelte őt, hagyta, had szórakozzunk, biztonságos keretek között.
Sorra robbantgattuk fel az aknákat, gyönyörködve a levegőbe emelkedő köbméternyi földben, a dobhártya-repesztő hangban, dícsérve egymás pukkantását, mint egy jólsikerült babvacsora után a kaszárnyában. Ezesetben szellőztetnünk nem kellett.
Talán a nyolcadik robbantást szemléltük, mikor iszonyatos erősségű detonáció remegtette meg alattunk a földet, mintha maga Hádész akart volna bosszút állni rajtunk, amiért felzavartuk álmából. Néhányan térdre rogytak, mintha mise történt volna, és ha már ott voltak, imára kulcsolták kezüket. A távolban, a kis tóból megközelítőleg ötezer liter víz emelkedett a levegőbe úgy harminc méter magasságig sárral, tőzeggel keveredve, majd méltóságteljesen visszahullott, beterítve mindent és mindenkit a környéken. Rémülettel vegyes csodálattal néztünk Alánra, aki büszkén állt a víz- és halzápor közepette, mellét kidüllesztve, és mosolya fülig ért maszatos arcán.
Este dupla adag sülthalat vittünk neki a zárka rácsos ablakához.