Összegzés

Ahogy azt a bevezetőben is kifejtettem, az adózás első számú célja, hogy megvalósuljon az optimális közteherviselés, azaz mindenki képességeihez mérten járuljon hozzá az állami bevételekhez. Sajnálatos módon azonban az látszik, hogy pont a legnagyobb vállalatok és a leggazdagabb magánszemélyek azok, akik a legkisebb effektív adókulcsokkal adóznak.

A transznacionális e-kereskedelemben tevékenykedő vállalatok, közösen az egyes országok kormányzataival, olyan adórendszert hoztak létre, amelyben jövedelmüket könnyen eltüntethetik az adóhatóság szeme elől, így megkárosítva alapító országukat, valamint a jövedelem forrásországait is. A transzferárazás és a kamatjövedelmek olyan kiskapukat jelentenek e cégek számára, melyekkel gyakorlatilag legálisan végezhetik eme káros tevékenységüket. Sajnos ezen adórendszerek nem csak a harmadik világ országaiban, valamint a tengerentúlon alakultak ki, hanem többek között az Európai Unió számos tagországa is támogatja e tevékenységeket. Ide tartozik például Hollandia, Luxemburg valamint Írország is.

Az okozott károk óriásiak és a tendencia folytatódásának a következményei beláthatatlanok. A Földön a leggazdagabbak egyre nagyobb vagyonokat halmoznak fel, míg a legszegényebbek relatíve egyre kisebb vagyon fölött diszponálnak. A nemzetközi adóelkerülések egyes esetekben elérhetik a károsított ország GDP-jének több mint az 5-6 százalékát is, mely hosszú távon érinti az adott ország növekedési kilátásait és teríti le a hosszú távú potenciális növekedési pályájáról. Az adóelkerülés ilyen mértéke már az egyének életszínvonalára is jelentős befolyással bírhat. Ezt közvetlenül ma senki sem érzi a bőrén, melynek az az egyszerű oka van, hogy ez idáig nem volt olyan szituáció, hogy bárki is megtapasztalhatta volna azt az életszínvonalbeli ugrást, amit az jelentene, ha ezen adóbevételek befolynának a központi költségvetésbe. Ha ez megtörténne, akkor az állam jobban, hatékonyabban el tudná látni a redisztribúciós szerepkörét, de legalábbis csökkenteni tudná az egyes személyekre kivetett közvetlen vagy közvetett adókat (például személyi jövedelemadó, vagy általános forgalmi adó).

Az utóbbi évtizedben úgy tűnik, hogy e tényekre a világ vezető politikusai és a véleményformáló szakemberek is felfigyeltek, ugyanis olyan új nemzetközi együttműködések vannak kibontakozóban, melyek sikeresen vehetik fel a harcot az adóoptimalizálás ellen. A témát átfogó szakirodalmak, és publikációk száma is megugrott jelezvén, hogy fontos kérdésről van szó. Gyakorlati eredménynek tekinthetők például a banktitok definíciójának újraértelmezése, valamint az, hogy a nagy E-vállalatok elkezdték hazafelé irányítani az eddig offshore cégekben szunnyadó jövedelmüket. Természetesen e törekvések még gyerekcipőben járnak, de az egyértelműen látszik, hogy valami megmozdult a nemzetközi színtéren.

Az egyik legnagyobb eredményt az OECD országok tudták felmutatni, ugyanis megállapodtak a BEPS Action Plan lokális implementációjában, mely a legtöbb országban már el is kezdődött. Az Action Plan sikere azon fog múlni, hogy az egyes országok hagynak-e kiskapukat az adórendszerükben melyek gyakorlatilag semlegesíteni tudják az Action Plan jótékony hatásait. A BEPS Action Plan azonban csak a cégekre vonatkozik és a már felhalmozott tőkével közvetlenül nem sokat kezd és nem is ez a célja.
A leggazdagabb magánszemélyek tényleges megadóztatása kulcskérdés, hiszen esetükben a jövedelemadó alig érzékelhető effektív adókulcsot eredményez. A legalább 1 millió dollárral rendelkezők aránya a teljes népességen belül alig éri el a 0.7 százalékot, azonban a globális vagyon több mint 45 százalékát birtokolják. Ezzel szemben a legszegényebb 10 000 dollárnál kevesebb vagyonnal rendelkezők a Föld népességének több mint 70 százalékát teszik ki, miközben az összes vagyon 2.7 százaléka felett diszponálnak. (Credit Suisse, 2017) Ez az óriási jövedelmi szakadék a jelenlegi gazdasági rendszerben csak növekedni fog és egyelőre semmilyen esély sem látszik, hogy ez a jövőben megváltozna.

Az eddigi felvázolt megoldási javaslatok, mint például a tökéletes banki transzparencia vagy a globális tőkeadó bevezetése utópisztikusnak tűnik, holott technikai szempontból ma már bármelyik könnyen kivitelezhető lenne. A problémát az jelenti, hogy azon személyek és országok, akik jövedelmüket a homályos rendszereknek köszönhetik, értelemszerűen nem támogatják ezen megoldások bevezetését. Az is látható, hogy egyedül a kis nemzetállamok nem képesek fellépni a jövedelmi egyenlőtlenségek megszüntetéséért, valamint az adóoptimalizálások elkerüléséért, hiszen ezzel saját magukat hoznák nehezebb helyzetbe és azt kockáztatnák, hogy kizárják magukat a nemzetközi kereskedelemből.
Zárógondolatként a következőt fogalmaznám meg: A pénzügyi világ megérett az újratervezésre. A szabad piac gondolata alapvetően jó, de a szabadság nem szabad, hogy egyenlő legyen a szabályok teljes mellőzésével. Ez, mint láttuk nem máshoz vezetett, minthogy a világ gyakorlatilag kettészakadt a szegények és a gazdagok csoportjára. Az elkövetkezendő évtizedek egyik legnagyobb kihívása, hogy sikerül-e megfordítani ezt a káros trendet, rábírni a vállalatokat, valamint a vagyonos magánszemélyeket a tisztességes adófizetésre, vagy a szakadék tovább fog nőni, mely olyan mértékű társadalmi feszültségeket fog okozni melynek következményei beláthatatlanok, de félő, hogy az egyensúly helyrebillenése nem lesz erőszakmentes.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!