A szerelem. Érdekes, bármerre néz az ember szerelmeseket lát. Az utcákon, az iskolában, az interneten, bárhová megyünk, szerelmesek vannak. De mégis mi a szerelem? Létezik egyáltalán szerelem első látásra? Sőt egyáltalán mi az, hogy szerelem? Miért keresi annyira az ember, ha csak fájdalmat okoz egy pillanatnyi boldogság után…
Annyi kérdés felmerül a szerelemmel kapcsolatban, az emberben.
Már az idők kezdetén is létezett, nem hiszem, hogy az ősember csak úgy bárkivel összekötötte volna életét. Hát vagy kitudja. Viszont ha nem létezett, akkor mikor és hogyan alakult ki?! Ezek olyan dolgok, amiket sohasem fogok érteni. Véleményem szerint két csoport van, akik szerelmesek: Nagyon boldogok, főleg a „rózsaszín ködös” időszakban… persze amikor vége a kapcsolatuknak sírnak és olyan fájdalmat éreznek, amiről talán én álmodni sem tudok… nekem már ez egy elrettentő dolog, hogy valaha szerelmes legyek. Nem lennék képes túlélni a fájdalmat. És ott a másik csoport, akik sajnos pechesek kapcsolatok terén: Akik vágynak a szerelemre, de sajnos sosem jön össze nekik a dolog, mert egy értelmes embert nem találnak. De ebben az említett emberek is hibásak, mert azért valljuk be senki sem jó nekik. Aki jó lenne az vagy foglalt, vagy saját neméhez vonzódik. Ilyen az élet…
Én is a második csoport tagja vagyok. Nincs szerencsém a szerelemmel. Bevallom, félek, a kapcsolatoktól ezért van nálam az elátkozott két hét. Összejövök valakivel és két hét után szakítok. Nem tehetek, róla nem vagyok képes senki mellett sem megmaradni. De várom azt a pontot, amikor a két hétből talán évek lesznek. És akkor megértem mire jó a szerelem és a híres „rózsaszín köd”…
Erről Lenry aláírása jut eszembe 
"A szerelem definiálhatoan amorfizálodott periferikus komplexum, ami a pszeudo-indivindulisztikus egocentrumban kiváltja a "de jó dugni" érzést."
szőkeherceg oldala
