2005 körül történt azt hiszem, hogy a mozikban az aktuális „kapcsold ki a mobilod b*zmeg de k*rva sürgősen” felhívás egy elképesztő vékonyságú telefon összecsukásával stilizálódott. Akkor nagyon megtetszett már a forma, és pár napos utánajárás – olvasás után kiderítettem, hogy egész pontosan melyikről is van szó, és azonnal beleszerettem. A probléma csak az volt, hogy nekem nem volt elég vastag pénztárcám hozzá.
Egy évvel később ismét elővettem a telefonleváltás ötletét (nem véletlen, az akkor Siemens MC60-as felett eljárt az idő), és természetesen csak a Motorola v3-mas sorozat jöhetett szóba. Igen ám, de közben ennek kijöttek újabb változatai is, a v3i, és a v3x. Enyhén zavarba jöttem a tényfelismeréstől, de aztán újabb felvilágosító keresést indítottam az új termékekkel kapcsolatban. Pár hetes huzavona után végül a v3i mellett döntöttem – nem véletlenül, a telefon nálam a forma diadalát jelentette, először is ez keltette fel a figyelmem.
Ismét pár napi keresgélés után – a vásárlás helyszínét illetően – megvettem a telefont. Összeraktam, beállítgattam, blablabla, imádtam. Boldogan éltünk egy évet, kb.
Tudni illik, hogy van egy olyan idegesítő szokásom, hogy imádom dobálgatni a telefonom. No, nem úgy, hogy a földhöz vágom, aztán megnézem, mennyire pattan vissza, vagy hogy a falhoz vágva passzolgatom, hanem hívás végén feldobom egy kicsit, a kis kütyü megpördül párat, aztán elkapom – jó esetben. Node! Közben költözés is történt szerény életem történetében, ahol a legalsó szintre vezető lépcső – amellett hogy nagyon idióta helyen van, csempével van borítva. Gondolom nem nehéz kikövetkeztetni mi történt: lépcsőn megyek fel, hívást befejez, telefon összecsuk, dob, elejt, telefon törik.
Nade nem ám akárhol! A fedlap elején, a kis plexi törött be. Őrjöngtem kicsit, nem baj, aztán elkezdtem keresgélni. Sehol csereplexi, bárhol is kerestem. Hetekig próbálkoztam, aztán feladtam. Ez volt valamikor november környékén. Így a fedlapot leragasztottam átlátszó fóliával, egyrészt hogy ne törjön tovább, másrészt nem akartam, hogy a kis darabok kiesegessenek belőle a zsebemben. Majd használtam tovább, elvégre tényleg a kedvenc telefonomról van szó, és a törést leszámítva minden funkciója tökéletesen működött.
Aztán kiderült, hogy édesapámék februárban mennek New Yorkba turnézni. Gondoltam -, mivel ott mindenki moto – mániás - és nem mellesleg ugye ottani modellről van szó, ott tuti kicserélik a fedlapot. Nem is tévedtem, a Lexington Avenue-n volt egy kis maszek szerviz, egy nap alatt kb. $50-ért ki lett cserélve a külső plexi. Volt ám nagy öröm! Ismét boldogan élhettünk. Egy darabig.
Pár héttel később itthon épp kint kosaraztunk a jó időt köszöntve haverokkal ÉS az öcsémmel, aki előzékenyen a telefonom után nyúlt annak elviselhetetlen csörgése hatására. Igen ám, de nem elejtette? Tippeljetek, hol törött össze, MEGINT. És mellesleg megint amúgy tökéletesen működik. Még mindig.
Hazamenve édesanyámék látták, mennyire padlón vagyok (ami nem volt teljesen korrekt, mivel inkább hülyére röhögtem magam a dolgon, hogy sikerült ugyanazt a telefont kétszer is azon a ponton eltörni, illetve eltöretni, amelyik részét itthon nem lehet kicserélni), így megsajnálva megajándékoztak egy új v3i készülék árával. Annyira megörültem neki, rögtön el is mentem, és vettem egyet – ráadásul egy feketét.
Természetesen a régit is megtartom, jó darabig emlékezetes lesz számomra, mit össze nem szenvedtem / szerencsétlenkedtem ezzel a telefonnal.
Gyorskeresés
Penge sztori
[ ÚJ BEJEGYZÉS ]
roarke top 10 blogbejegyzése
Percről percre
-
Premier előzetest kapott az RKGK
A 3D-s platformer játék végre elérhető lett, azonban egyelőre csak PC-n játszhatunk vele.
-
Az LG elengedi a feltekerhető tévéket
Nem tudták lenyomni a gyártási költségeket, kevés fogyott belőle, drága maradt.
-
Hatalmas, 16K felbontású, szemüveg nélküli 3D kijelzőt villantott a BOE
Egyelőre még nincs információ arról, hogy pontosan kinek is szánják és mennyiért ezt a különleges eszközt.
-
Fényes ASUS ROG WOLED monitor
Az MI-s képességekkel felvértezett újdonság 20 százalékkal jobb fénysűrűséget produkál az egész képátlón átívelve, mint a PG27AQDM.
-
Xperia Pro-C néven új csúcs Sony kompaktot pletykálnak
Állítólag 6 hüvelykes kijelzővel és 1" típusú kameraszenzorral próbálkozhat a Sony következő Pro modellje.
-
GoT technikai teszt
A Ghost of Tsushima a Sony eddigi legnépszerűbb PC-s átirata, mely megelőzte még a God of Wart és a Spider-Mant is. De vajon maga a port is hozza az ehhez illő technikai minőséget?
-
AI-őrület a köbön
Az olasz jegybank igen veszélyes deepfake videókra és üzenetekre figyelmeztet, miközben az USA szabályozná a politikai kampányok AI-használatát, korlátozná az AI-exportját. Míg a globális AI-csúcson a cégek a társadalom megvédését ígérik, addig a Microsoft az AI kapcsán súlyos nemzetbiztonsági botrányba keverheti magát.
-
Olcsóbb kínai AI
Egészen elképesztő mértékben csökkentik a kínai cégek a felhő, az LLM-ek és az AI árait, van, ahol a kedvezmény 99,3 százalékos.
-
Nokia 3210 teszt
A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
-
Wizardry: PGotMA teszt
43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
-
Apple, USA, nagy per
Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért.
-
Még több AI-t a Windowsba
Új eszközökkel ösztönözné a programozókat a Microsoft, hogy még több AI-t hozzanak el a Windowsba.